www.athens2004.com
-
#1780
Athén 2004 / Athéni hírek
Dopping: Kovácsot tisztázták a vádak alól
2004. augusztus 25., szerda 19:30
2160 olvasás
A szerda délutáni NOB meghallgatáson megszületett döntés értelmében Kovács nem doppingolt, csak az előírt szabályokat nem tartotta be.
Molnár Zoltán, a magyar csapat vezetője a Magyar Rádióval közölte, kedd éjjel gyakorlatilag megismétlődött a Fazekas-ügy.
Kovács Zoltán, a magyar súlyemelő válogatott 105 kg-os súlycsoportban szereplő versenyzője az első gyakorlat után könyöksérülést szenvedett, és nem tudta folytatni a versenyt. Ekkor három WADA-ellenőr (Nemzetközi Doppingellenes ügynökség) vette körül őt, és azonnal vizsgálatra kísérték. A helyzet kísértetiesen ugyanolyan volt, mint Fazekas Róbert esetében…
Kovács egy ideig nem tudta produkálni a vizeletmintát, majd éjjel háromnegyed háromkor feldúlva távozott a helyiségből, ugyanúgy mint Fazekas Róbert. Ezzel máris megszegte azt a szabályt, amit a Fazekas-ügy esetében már ismerhetünk. Szerencsére azonban a súlyemelő-vezetők utolérték, hajnali 4-kor az olimpiai faluba kísérték az úgynevezett poliklinikára, ahol azt mondták, jöjjenek vissza reggel 8-kor. Helyhiányra hivatkoztak.
A megadott időben ismét visszament Kovács, és a súlyemelő csapat vezetősége, de ekkor azt közölték, délelőtt 11-kor jöjjenek vissza. Az ok ugyanaz volt.
11-kor viszont már azt közölték, hogy Kovács Zoltánnak és képviselőinek meg kell jelenniük a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága előtt délután 4 órakor!
Dolovai Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke elmondta, Kovácsot hivatalosan nem is kellett volna az ellenőrizni, hiszen az csak a diszkvalifikált versenyzők esetében kötelező. A szerda délutáni NOB meghallgatáson megszületett döntés értelmében Kovács nem doppingolt, csak az előírt szabályokat nem tartotta be.
„Mi felajánlottuk, hogy itt és most készen állunk az újabb mintavételre, a NOB illetékesei azonban ezt nem tartották szükségesnek" - mondta Dolovai.