• petesilver
    #3361
    No akkor.

    Engem valami mindkét futamon rövid úton lefagyasztott a zöld lámpa után, tehát versenyezni egyszer sem volt módom. Nem igazán értem miért, nem lehet a gépem a hibás, mivel az elsőn a pitbe rakott a szerver, kaptam DQ-t, és csak nézni akartam a versenyt, tehát nem erőlködött a gépem, mégis kifagyott. Tegnap rajtrács, start után egy hatalmas lag, és elszállta a játék. Mindezt úgy, hogy 17.30-tól mindkét alkalommal a futamig újrajoinolás nélkül végig bent voltam. Kár. szóval nekem sajna még csak elképzelésem van a versenyről. Viszont a nem hivatalos Brnoi futamot simán befejeztem, vagyis valami a szerverrel van, az elég biztos.

    Alávetem magam a szabályoknak, hogyne. De akkor is idegesít. Pusztán pár ember miatt tegnap 10 percig vacakoltam, hogy mindent beállítsak, és jó legyen ahoz, hogy játszhassak. Jöhettek a játék ennyit megér szöveggel, de eddig is tudtam játszani, volt egy működő userbeállításom pl. És az egészban akkor is az indok a legdühítőbb: mert mi nem szeretnénk. ezen rágtam be. Srácok szavazás volt, és ennek értelmében saját nevet kell használni! ez korrekt, simán elfogadom, ez szabály. De ez a mert mi nem szeretnénk. És az a baj, hogy én ilyenkor félek, hogy ez csak a kezdet. Mivel már van tapasztalatom, ezért ne hurrogjatok le, várjatok fél évet, és nézzük meg. Bár ne legyen igazam, de a vitás döntések sora így szokott kezdődni. Először kicsiben, szinte jelentéktelen dologban önhatalmúlag meghozott vitatható döntés, aztán jön az egyre több ilyen, egyre komolyabb döntésekben.

    Másik. Miért akartok Ti nekem biztosítani minél több rutint olyan autóval, amire nem vagyok kiváncsi, mert nem tudom vezetni? Vázolom részletesen, mielőtt kinevetnétek. Pl tegnap kalsszikus példája volt, hogy egyenesben, kb 1-es, 2-es fokozatban milyen ideges a Ferrari, kis gázadásnál elpörgették az autókat, és törtek mindent. De volt ez bőven Barcelonában is. Ez jó? Nyilván ezt csinálnám én is Ferrarival, ezért nem is megyek vele. Önmagam, és más versenyélményének érdekében Saleen-al megyek, amit biztonságosan lekezelek. Erre jön a szabály, hogy menni kell minden autóval. szóval menjek olyan autóval, ami nekem nem élmény, nem tudom biztonságosan vezetni, veszélyes vagyok másokra, és a tapasztalatnak SEMMI HASZNÁT NEM VESZEM, MERT MÁR MOST TUDOM, HOGY SALEENAL szeretnék menni a bajnokságban. Nos ez az én személyes, versenyzői oldalról nézett szempontom csupán. Ha nem változik a szabály, kénytelen vagyok nyűglődni a nem szimpatikus autókkal, mert betartom a szabályt.

    De. Mi van akkor, ha megpróbálom kijátszani. Gondoltatok erre? Nem indulok olyan futamokon, ahol mittudomén milyen autóval kéne mennem, szerver be van fizetve, sőt, igazolom a távolmaradást akár hivatalos okkal. Ezesetben, mivel nincs tapasztalatom olyan autókkal, amivel amúgy sem mennék, nem indulhatok a bajnokságban olyan autóval, amivel van tapasztalatom, és setupolni is tudom?

    A másik. Gondoljatok bele. Az elején a tesztbajnokságban untig elég egy autóval bajlódni úgy, hogy a pályaismerten is van a hangsúly. eltekintve az élmenőktől, látszik, hogy még egy utót sem tudnak sokan lekezelni. Erre nem a legjobb megoldás az autók cserélgetésere kötelezés pályánként. ez így nem tapasztalatszerzés, hanem káosz. Káosznak viszont profi. akit érdekel, az úgyis teszteli a szerveren, vagy privátban az összes kocsit.

    El lehet az itt leírtakat intézni azzal, hogy kukacoskodom, kötekszem, de nem ez a helyzet. azért világítottam meg erről az oldalról, mert bizony a szándékotok a tapasztalatszerzésről jó, de az ezt megregulázó szabály viszont rossz. Nagyon. És itt megint az van, hogy a szabály arról szól, hogy TI hogyan képzelitek azt, hogy ÉN hogyan jutok hasznos tapasztalathoz. Ugyanmár.

    Összefoflalva. Sajna biztos van már haragosom, de ezeket nem haragból írtam. Egyszerűen nem tudom befogni a szám, ha értelmetlen dolgokkal találkozom. A játék tetszik, szeretnék is indulni, ha versenyzőbarátibb lesz a szabályzat, ha tényleg érdekel Titeket, hogy a többség hogyan szeretné. Én elfogadtam a döntést, hoztam áldozatot, nem értettem egyet vele, mégis csináltam új usert. Ha nincs más elfogadom a döntéseteket, és indulok minden íutóval, ez van. De akkor az állás az, hogy 2:0 nektek. Kétszer én alkalmazkodtam, Ti egyszer sem. Visszakérdeznék, nektek nem ér meg annyit a játék ebben a remek bajnokságban, hogy Ti is alkalmazkodjatok kicsit?

    Végül javaslat: szerintem a tesztbajnokságon azt kéne alkalmazni, hogy mindenki olyan autóval induljon a GT versenyeken, illetve ngt versenyeken, amivel akar. Viszont a teljes bajnokságban már vátoztathatatlanul csak egy autót jelölhet meg. így a versenyzőre bízzátok, hogy milyen autóval mennyit megy. De ha nagyon akarjátok, akkor meg lehet szabni, hogy minimum 2 féle autót azért ki kell próbálni a futamok során. Esetleg.