#266
Sorry mindenkitől aki úgy érzi, hogy belepiszkítottam a homokozójába, csak egyszerűen nem bírom elviselni, ha valamit szarul csinálnak meg utána elnevezik "future prof"-nak és eladják, aztán az emberek szépen meggyőzik egymást arról, hogy márpedig ennek így kell lennie. Itt most nem a contentről (azt már rég beismertem hogy első osztályú), nem a grafikán való lovagolásról van szó, hanem a játékosok becsapásáról. Azon vagyok kiakadva, hogy hogy tudnak úgy fejleszteni, hogy meglévő használható szabványokat hagynak figyelmen kívül.
Ennyi a történet, semmi több.
Had fordítsam át kicsit "konyhanyelvre":
Pistike szorgalmasan tanul, atomfizikusnak, ő a legjobb atomfizikusok egyike. Gyorsan ír és számol és rendkívül gyorsan gondolkozik. Aztán beadja a felvételi kérelmét a NASA-nak, ahol felveszik valami hangzatos állásra és utána élete hátralévő részében padlót sikáltatnak vele.
Ha ez egy igaz történet volna persze felhorkanna mindenki, de mennyivel szebb azt mondani, hogy Pistike a NASA-nak dolgozik a "future proof" technikai laborban és milyen jó neki. Hát jó bizony.
Mindenkitől mégegyszer elnézést, akinek talán a lelkébe tiportam, én így látom a helyzetet, kivülállóként, objektíven. Ennyi.