#702
Kanyarodjunk vissza a Blitz 2-höz.
Tegnap toltam ismét a Fields of Thunder-t.
Sikerült végigtolnom az első pályát és a másodiknak is a vége felé járok. Csináltam egy rakás képet, majd beszúrom ide őket.
Az első pályán nem a menetrend szerint haladtam és a 2. feladat közben megcsináltam a harmadik feladatot is tudtom nélkül (a vasútállomás elfoglalását. Ez azért volt utólag fájó, mert a 2. feladat után adott egy rakás új egységet (köztük a nagy kedvencet a Nashorn-t), ami kegyetlenül jól jött volna a harcokban a szuperspéci extra vastag páncélzatú t34-es ellen ami az állomást védte. Szinte sebezhetetlen volt a tankjaimmal. Volt még körülötte vagy 4-5 normál t34-es meg mindenféle más páncélos és páncéltörő ágyú.
Szóval végigszenvedtem magam az állomásig amit nem is kellett volna még akkor, de annyi előnyöm származott belőle, hogy a 2. feladatban elfoglalandó várost így két irányból tudtam támadni és egy hatalmas rohammal szinte veszteség nélkül likvidáltam a tengernyi tankot és páncéltörő ágyút. Na meg az sem utolsó, hogy egy hősies Panzer T38-assal sikerült az ellenség hátába kerülnöm és likvidálnom a nehéztüzérségét, ami igen-igen megnehezítette az életemet. A slusszpoén, hogy egy hajszál hijján majdnem sikerült kimenekülnie a kis tanknak a milliószám rajzó ellenség küzül. Az utolsó pillanatban kilőtt ágyúgolyó találta ell, közvetlenül a lőtávolság határán.
A tank személyzetét posztomusz vaskeresztre terjesztettem fel! :-)