Final Fantasy VII - Advent Children
  • [NST]Cifu
    #197
    Ma hajnalban én is átestem a fent említett művön.

    Meg kell mondjam, hogy hiányában vagyok a film teljes átlátásának - hiába játszottam végig anno 2x az FFVII.-et, az emlékek az évek alatt megkoptak. Már csak halványan rémlik, hogy a film úgy kezdődik, ahogy a játék véget ér (Red XIII. és kölykei lenéznek a romokra), de azt már csak találgatom mi ez a "Mother" dolog például.
    A CGI része tényleg kiemelkedő a filmnek, a harcok látványosak, a világ kinézete visszaidézi a játékot, a két testőr csetlése-botlása humoros (ők amúgy szerepeltek a játékban?) és Tifa is aranyosan néz ki. Ám tény: ez a film akkor élvezhető, ha legalább egyszer végigjátszotta a játékot az ember. Az se baj, ha az emlékek még frissek...

    Apropó, ugyan a film természetesen mesefilm, de megütötte a szemem az elején, hogy Reno pusztán a botkormánnyal irányította az UH-60-as helit. Ha már belekeverték a mai technológiát (ami szerintem kicsit erőltetett, emlékeim szerint a játékban erre példa nem volt), akkor legalább arra ügyelhettek volna, hogy a heliknél a botkormány mellett folyamatosan fogni kell a kollektív kart is... :)