Nostradamus után szabadon
  • Kmarha
    #175
    "Arkhimédész törvénye: Minden folyadékba vagy gázba merülő testre felhajtóerő hat, amelynek nagysága egyenlő a test által kiszorított folyadék vagy gáz súlyával.

    Azaz az úszó jég a saját súlyának megfelelő súlyú vizet szorít ki, és az elolvadása után vízzé válik, azaz ugyanakkora lesz a térfogata is, így pont kitölti a hajdani jég vízfelszín alatt lévő részét."

    Nos, ez igaz is, mindaddig, amig a víz hőmérséklete megmarad a 4 fok alatt. Bár sós tenger illetve óceánvíznél nem tudom hol is van ez az érték. Azonban, ha a hőmérséklet megváltozik, bizony megnő a térfogat is. Az így felhevült jég, mely már viszonylag melegebb vizzé változott, sokkal nagyobb térfogatot jelent, mint amilyen hideg, jégalakjában volt. A tömege ugyanaz, de bizony a térfogata más. Ezt is ki lehet probálni. :)

    Ergó a vizszintnövekedés reális lehet. Kérdés mikor, és hogy még az emberiség ideje alatt bekövetkezhet-e.

    Szerintem.

    De majd keresek valamit erről a neten is.