Az Univerzum - néhány tény, amelynek ismerete megkönnyíti benne az életet:
-
#698
Énisénis! :)
Viszlát, és kösz a halakat!
- Azt hiszem - mondta a lány sietve, mély, rekedt hangon -, hogy az imént nagyon haza akartál menni.
- Csak semmi sietség - mondta Arthur könnyedén. - Szeretném, ha mondanál egy történetet.
A lány a tavat nézte és töprengett.
- Jól van - mondta - ez csak egy rövid történet lesz. Nem olyan mókás, mint a tiéd, de... Mindegy.
Lefelé nézett. Arthur érezte, hogy ez most egyike azoknak a pillanatoknak. Olyan volt, mintha a levegő
mozdulatlanul várakozva venné körül őket. Arthur azt kívánta, hogy a levegő bárcsak elmenne a
francba és a saját dolgával törődne.
- Amikor gyerek voltam... - mondta a lány. - Az ilyen történtek mindig így kezdődnek. "Amikor gyerek
voltam...". Mindegy. Ez az a rész, amikor a lányok hirtelen azt mondják hogy "Amikor gyerek voltam"
és így könnyítenek a lelkükön. Nekünk is itt kell kezdeni. Amikor gyerek voltam, az ágyam fölött függött
egy kép... Nos, eddig milyen?
- Tetszik. Azt hiszem jól haladsz. Korán és kedvesen teszed érdekessé a hálószobát. De talán
kezdhetnénk valamit a képpel.
- Ez egy olyan kép volt, amit a gyerekeknek szeretni kell - mondta -, azonban ez nem működik. Tele
megnyerő pici állatokkal, akik valami megnyerőt csinálnak, ismered?
- Persze. Engem is terheltek vele. Nyuszik mellényben.
- Pontosan. Sőt, ezek a nyuszik egy tutajon voltak, amin voltak még válogatott patkányok és baglyok
is. Talán még egy rénszarvas is volt ott.
- A tutajon.
- A tutajon. És egy fiú ült még rajta. A mellényes nyulak meg baglyok meg patkányok között. Egy olyan
vidám, cigányképű utcagyerek-fajta.
- Jujj.
- A kép aggasztott, ezt kell, hogy mondjam. Volt ott még egy vidra, ami a tutaj előtt úszott és én a tutaj
alatt ébren feküdtem esténként és azért aggódtam, hogy a vidrának húznia kell a tutajt, az összes
szerencsétlen állattal együtt, akiknek egyáltalán nem kellene egy tutajon lenniük, és a vidrának annyira
vékony volt a farka amivel a tutajt húzta, hogy azt gondoltam fájhat neki, ha állandóan húznia kell. És
ez aggasztott engem. Nem nagyon, csak mindig egy picit.
- Utána egy nap - emlékszem a képet évekig néztem minden este - hirtelen észrevettem, hogy a
tutajnak van egy vitorlája. Előtte soha nem láttam. A vidra meg jól volt és egyedül úszkált. - Vállat vont.
- Jó történet? - kérdezte.
- A befejezés kicsit gyenge, de megható és lehet osztani a zsebkendőket.
- Fenchurch nevetett és átölelte a lábait.
- Ez csak egy hirtelen felfedezés volt, az aggódás évei eltűntek és már nem nyomasztott a dolog
annyira. Olyan volt mint amikor valami nehéz súlyt, amit éveken át cipeltél végre lerakhatsz, amikor
rájössz, hogy van más szín is a feketén kívül, vagyt amikor egy száraz fadarab kihajt. Majd egy belső
hang hirtelen azt mondja "Hagyd abba az aggódást, a világ jó és tökéletes hely. Sőt, igazán
gondtalan." Talán azt gondolod, hogy én ezt most azért mondtam, mert így éreztem ma délután.