10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #90549
    A svéd harckocsitenderről szól, ami 1993-ban zajlott le. A tender előélete röviden annyi, hogy az 1980-as években folyt egy új harckocsi-fejlesztési program Svédországban, az Strv2000, erről már többször írtam a topicban. Ezt az 1990-es évek elejére túl drágának találták, és inkább egy nemzetközi tendert tartottak, ahol az M1A2 Abrams, a Leo2A5, a Leclerc, a T-80U és a Chally2 indult. A Chally2 hamar kiesett, a briteknek "nem volt fontos" annyira a tender, ők inkább a görög tenderre készültek (és véreztek el rajta). A T-80U ugyan nagyon érdekelte a svédeket (érthető okokból), de szintén hamar kiszortírozásra került. Maradt a Leo2, az M1A2 és a Leclerc. Ezeket a svédek saját védelmi csomaggal (kiegészítő páncélzattal) kívánták felszerelni, ami mindegyik esetben jelentősen jobb eredményt nyújtott, mint a gyártó cég saját ajánlata (a Leo2 esetében a későbbi A5 változat, Leo2 'Fejlesztett' (Improved) néven, az M1A2 esetében az export, DU mentes páncélzattal).

    Az írás egyfelől összefoglalja a tenderen induló harckocsik tesztjének eredményét, ami így néz ki:



    (Vizsgálati tétel: Első, Második, Harmadik helyezett)

    Mozgékonyság: Leopard 2, Leclerc, M1A2
    Fegyverzet: Leopard 2, M1A2, Leclerc
    Túlélőképesség: Leopard 2, M1A2, Leclerc
    Adatkapcsolat, tűzvezető rendszer: M1A2, Leopard 2, Leclerc
    Megbízhatóság és szerelhetőség: M1A2, Leopard 2, Leclerc

    Végső sorrend: Leopard 2 (7 "büntetőpont), M1A2 (9 "büntetőpont) és Leclerc (14 "büntetőpont)

    A mozgékonyság terén a Leclerc csak azért maradt le a Leo2-től, mert magas volt az üzemanyag-fogyasztása, terepjáró képesség terén nagyon jól vizsgázott.

    Tűzerő tekintetében a Leo2 volt a legpontosabb, ezért végzett az élen, az M1A2 nem sokkal maradt le. A Leclerc leginkább azért lett az utolsó, mert nem volt passzív hőkamerája az irányzónak (ezek szerint a Leclerc eléggé elavult elektronikával bírt még ekkor, illetve nem voltak kész az új rendszerek, hiszen nem sokkal később a Thales rendszereivel már bírt ezzel a képességgel - Cifu).

    A páncélzat terén a Leopard 2 mellett erős érv volt a kiegészítő tetőpáncélzat lehetősége (a svédek maguk is élen jártak a fentről támadó hk. elhárító rakéták és töltetek fejlesztésében), a Leclerc esetében a kiegészítő páncélzat 50-100%-al javította volna a védelmet, de a többi tényező miatt ennek ellenére sem tartották versenyképesnek.

    Az adatkapcsolat terén a Leclerc megint a félkész rendszerek miatt maradt el, a FINDERS rendszer egyszerűen nem készült el, míg az M1A2 egy teljes értékű rendszerrel bírt már, a Leopard 2-be pedig beépíthető volt (és fel is volt a tesztpéldány szerelve) ilyen rendszerrel.

    A megbízhatóság és szerelhetőség terén a Leclerc túl sok gyerekbetegséget mutatott még, ezért maradt el, az M1A2 és a Leo2 kiforrott volt, de hozzáférhetőség, szerelhetőség terén az Abrams jobban szerepelt.



    Utána leginkább a Leopard 2 német (A5) illetve svéd (a későbbi Strv122B) kiegészítő páncélzatát hasonlítják össze, és mindegyik esetében a svéd győz, nagyobb szögben és jobb védelmet nyújt, mint a konkurens megoldás. A kiegészítő páncélzat tömege cirka 10 tonna...





    Az M1A2 esetében szintén meghatározóan jobb a svéd páncélzati javaslat, az orosz oldal szerint az Abrams páncélzata mintha direkt gyengített lenne. Feltűnek tartják, hogy a test páncélzata még az 1960-as évekbeli T-64A szintjét sem éri el.



    A Leclerc esetében nincsenek értékek, csak egy rajz arról, hogy nézne ki a harckocsi a kiegészítő páncélzattal (lásd fent).
    [center]

    Ez pedig a tornyok páncélzatának összevetése, bal oldalon a kinetikai (APFSDS ellen), jobb oldalon a kumulatív (HEAT ellen) lövedékek esetén.

    A vége ugyebár az lett, hogy a Leopard 2A5 egy külön svéd speciális alváltozata nyerte a tendert, az Strv122B.