
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#90047
Sokba kerül, de "megéri", hiszen felveszik a kesztyűt, így mutatják a világnak, nem lesznek másodhegedűsök, ezenfelül a fenygetettséget mérséklik (ellenfenyegetettséggel).
Már gyakorlatilag a P-800-at is az Indiaiak pénzéből fejezték be. A MiG-29K/KUB-t is. A Zircon is ilyen történet. Lesz, ha elkészül.
Konkrétan az oroszok ezekkel a szuperszonikus rakétákkal előbbre járnak, mint az Egyesült Államok és ha igen, kb. mennyivel?
Anno előrébb jártak az 1970-es évek végétől, 80-as évek elejétől, amikor a P-270 Moszkit és a P-700 Granit hadrendbe került. Csak az 1990-es években derült ki, hogy a Phalanx nem túl hatásos a Moszkit-hoz hasonló szuperszonikus, kis magasságban repülő célok ellen. Ebből anno nagy botrány is volt, mármint abból, hogy ez kiderült. A történethez hozzá tartozik, hogy a Boeing vásárolta meg a Radugától kiképző célú Moszkitokat, amik a céltárgyak voltak a Phalanx számára.
A teszt rámutatott a problémára, az US NAVY pedig reagált, továbbfejlesztették a Phalanxot, előrébb helyezték az ESSM-et rakétavédelmi célból, illetve SeaRAM is preferáltabb lett CIWS feladatkörben. Hogy pontosan hogyan állunk ezzel, azt nehéz megmondani, nyilván senki sem veri nagydobra, hogy mennyire hatásos, vagy mennyire nem hatásos a rakétavédelmi rendszere.
Minden esetre elég érdekes, hogy az US NAVY (és a nyugati haditengerészeteknél úgy általánosan) nem jelentek meg a szuperszonikus hajó elleni robotrepülőgépek. Ott van a Harpoon továbbfejlesztése, a Naval Strike Missile, az RBS-15 Mk.3, az AGM-158C LRASM, stb., mind szuperszonikus sebesség alatti fegyver. Na most a NATO tagországok is ismerik a védelmi rendszerek hatásfokát, mégis a sebesség helyett a lopakodóképességre helyezték a hangsúlyt. Azért azt nem hiszem, hogy síkhűlyékről lenne szó...