10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #826
    Tegnap (vagyis hétfőn) bejelentette az amerikai védelmi minisztérium (DoD), hogy felfüggeszti a RAH-66 Comanche programot. Az indok természetesen a pénz: a Comanche feladata eredetileg a felderítés, a jobban védet célpontok leküzdése, illetve szükség esetén a tankelhárítás (felszerelhető csonkaszárnyak felszerelésével további rakétákat szállíthat e célra). A felderítési feladatokat már jelenleg is főleg UAV-ok (Unmanned Aerial Vehicles - Pilóta Nélküli Légi Járművek) látják el, és a másik két feladatkört is el tudják látni más harcjárművek. A Comanche pedig ezeket a feladatokat iszonyú drágán látta volna el, figyelembe véve a többi lehetőséget. A DoD eddig 8 milliárd $-t költött a RAH-66 projectre, amely már csaknem sorozatkész volt, és az eredeti tervek szerint még további mintegy 30 milliárd $ lett volna a gépek beszerzése. Várhatóan mintegy 2 milliárd $-t kell fizetnie az államnak a Sikorsy és a Boeing gyáraknak a szerződés felbontása miatt.


    RAH-66 Comanche
    Már sose fog felszálni...


    Eközben Kína bejelentette új harci helikopterét, a WZ-10-et. Ez a helikopter a hírek szerint nagyon hasonlít a Dél-Afrikai Rooivalk és az Olasz A129 Mangusta tipusokhoz, és az alapja a Francia SA360 Dauphin 2 (amit kína Z-9/WZ-9 néven rendszersített) meghajtása lesz. A sajtószöveg szerint a helikopter építésénél gondot fordítanak a radarelnyelő kompozitok nagymértékű felhasználására, hogy minél jobban megnehezítség a gép felderíthetőségét. Méreteiről annyit tudni, hogy a hossza mintegy 14 méter, magassága mintegy 3,8 méter lesz, várható tömege 5,5 tonna. Fegyverzete 8db páncéltörő rakéta, vagy 55mm-es irányítattlan rakéták, és egy (mereven beépített?) 23mm-es (feltehetően ikercsövű) gépágyú. A harci helikopter teljesértékű optikai és infravörös érzékelőrendszert kap, aminek köszönhetően minden időjárási körülmény között bevethető lesz, a pilóták sisakja pedig beépített kijelzőt fog tartalmazni, sisakcélzóval együtt. A pilótfülke páncélüvege a 7,62mm-es kézifegyverek tűze ellen képes védelmet nyújtani, a pilótafülke padlózata pedig a 12,7mm-es géppuskatűztől. Meglepő, de állítólag a KA-50-esben lévő katapultülést kap a kétfős személyzet.
    Az új kínai helikopter aligha ér fel a Ka-50-el vagy az AH-64-el, de mindenképpen jelentősen megnöveli majd a Kínai Néphadsereg harci képességeit.


    Egy elnagyolt WZ-10 konceptrajz.


    Hivatalos kép nincs, de tele a net különféle házilagosan átszabott képekkel.
    Ez a jól ismert Ka-50-2 Erdogan model képe, aminél a Koaxiális rotor felső rotorlapátjait kiretusálták, és a gép oldalára felrajzolták a Kínai Néphadsereg jelölését.
    Hasonló ál-képek készültek már Rooivalk, Mangusta és Tiger helikopterek fényképeiből is.