10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • fonak
    #79527
    A hadsereget erősen ellenőrizte a titkosszolgálat (egyrészt a katonai, azt pedig a fő titkosrendőrség (KGB és tsai), igazából mindenki ellenőrzött mindenkit, hogy ne lépjen ki a sorból. Sőt sokszor direkt provokálták őket, hogy tanúsítsanak nem rendszerhű magatartást, és ha helytelenül reagáltak, akkor nekik annyi volt. Mondjuk egy (természetesen hazai) ügynök megpróbálhatott titkokat kiszedni valakiből, aki egy katonai kutatóintézetben dolgozott, és ha sikerült neki, ugyanúgy elítélték hazaárulásért, mintha valódi idegen ügynöknek tette volna. A külföldön dolgozó diplomatákat, fedett ügynököket is egymás által is ellenőrizték, elég volt egy gyenge pillanat, és "evakuálták", injekcióval elkábítva vitte haza a legközelebbi Aeroflot-gépen két markos legény. Kb. mint Észak-Korea is működik ma, persze voltak szép számmal így is akik dobbantottak.
    Utolsó bekezdéshez lásd: Rules for rulers.



    A szovjet rendszerben természetesen a katonai fejesek is a kevés kulcsfigura közé tartoztak. Mit profitáltak volna egy puccsból? Akik át tudták volna venni a hatalmat, az a KGB. De ők át is vették, először akkor, amikor Andropov lett a főtitkár, de tulajdonképpen jelenleg is ők vezetik Oroszo.-t, a "szilovikok", azaz a titkosszolgálati, katonai, belügyi vonalról jött káderek. Ha úgy vesszük, ők nem mozdultak meg, amikor a SZU összeomlott, mert látták, hogy reménytelen a helyzet. És ők is rendszert akartak váltani. A Kremlben ücsörgők akkor tényleg nem tudtak mit tenni, se Gorbacsov, se 91 augusztusi pancserpuccs vezetői. Nem engedelmeskedtek nekik ugyanis.