Informatika és tudomány

10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!

[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #79406
    Nem és igen. A Bradley-t eredményező igénylista első iterációja 1958-ban látott napvilágot (csendben tegyük hozzá, hogy az M113 csak 1960-ban állt hadrendbe!), akkoriban a BMP-1 még sehol sem volt, ebben 8 tonnában maximálták a tömegét, és egy 20mm-es gépágyút valamint egy 7,62mm-es géppuskát kívántak fegyverzetnek, és lőnyílásokat szerettek volna a jármű oldalán. A tömegbe a 20mm-es gépágyú és lőszere nehézkesen fért bele, ezért a protok általában M2 nehézgéppuskákat kaptak - ez volt az XM734, gyakorlatilag egy átépített M113A1, amelyet az Food Machinery Company (FMC) gyártott.


    XM734, oldalanként 4 lőnyílással és egy M2 nehézgéppuskával


    Itt egy oldalvágást kell tennünk. Még sehol sincs a BMP, de a nyugat-németek nekiálltak szembeszálni az amerikai/brit katonai doktrínával. Az általános elképzelés ekkoriban az volt, hogy a páncélos szállító járművek dolga a "harci taxi" (Battle Taxi), vagyis hogy a sima teherautónál védettebben elvigye a harc közelébe a gyalogosokat, oda, ahova a harckocsik is mennek (ie.: terepjáró képesség is igényelt), akik kiszállnak, és utána gyalogosan harcolnak. A németek a II.Vh-s tapasztalatok alapján egy olyan harcjárművet képzeltek el, amely a harckocsikkal együtt mozog, és csak és kizárólag akkor szállnak ki a szállított nyuszik, ha arra szükség van. Ez volt a Schützenpanzer Lang HS.30, amit SPz.12-3 jelöléssel rendszeresítettek. A járműnek a korabeli konkurensekhez képest viszonylag vastag (30mm acélpáncél @ 45°) frontális védelme volt, viszont 14,6 tonnás tömegéhez képest csak 5 katonát (és 3 fős személyzetet) vitt magával (az M113 két tonnával könnyebb volt, ellenben 2+11 embert vitt).


    Az SPz 12-3


    Az amerikai hadsereg a 20mm-es gépágyút igényelte, illetve azt, hogy a katonák a járműben ülve tudjanak kifelé tüzelni, ám a tömeg és méretkorlátokat szabott, és elkezdte az MICV-65 (Mechanized Infantry Combat Vehicle - 65) programot. Ez tekinthető a Bradley közvetlen elődjének. A cél egy olyan harcjármű, amely a harckocsikkal együtt tud mozogni, egy zárt toronyban lévő 20mm-es gépágyú és egy géppuska a fegyverzete, teljes kémiai/vegy/nukleáris védelmet nyújt a bent ülőknek, ugyanakkor megkövetelték, hogy a légi szállíthatóság (C-141-el) megmaradjon, és úszóképes legyen a jármű (megj.: ez egyébként elég érdekes kívánság, lévén a harckocsik nem voltak úszóképesek). A tenderen megjelent azonban az FMC-vel (aki az XM734-et fejlesztette tovább) a konkurens Pacific Car and Foundry (PCF) az XM701-el, amelynek az M107/M110 önjáró ágyútarack alváza jutott, kapott zárt tornyot egy 20mm-es gépágyúval és 7.62mm-es géppuskával, két oldalán volt két-két lőnyílás, és úszóképes volt. A hadseregnek tetszett az XM701 fegyverzete, védelme és terepjáró képessége, így ezt választotta az XM734 ellenében, ugyanakkor túl nagy és nehéz volt a C-141-esnek. A fokozódó Vietnami háború pedig elsöpörte a programot.

    A margóra: ekkoriban párhuzamosan futott egy felderítő harcjármű program is, a topicban már említett XM800.


    A PCF féle XM701 protoja


    1968-ban, két évvel az MICV-65 lelövése után azonban újra előkerült az M113 utódlása, ez esetben már valóban a BMP-1 volt az indok. Érdemes megjegyezni, hogy akkoriban már nyugaton is voltak kvázi lövészpáncélosok, a már említett SPz 12-3 vagy a svéd Pansarbandvagn-301. A hadsereg az MICV-70 elnevezésű programban egy olyan harcjárművet szeretett volna, amely az MBT-70 program győztesével tudja a lépést tartani, ugyanakkor légi szállítható, úszóképes, 9 katonát és 3 fős személyzetet visz magával, ugyanakkor ellenáll a 14,5mm-es szovjet nehézgéppuska lövedékeknek. Az igénylista az FMC asztalán landolt, amely először az XM765-el válaszolt, ez közeli rokonságban volt az M113A1-el, csak kapott egy tornyot 20 vagy 25mm-es gépágyúval, megfelelő védelmet, ugyanakkor 15 tonnát nyomott és úszóképes volt. A hadsereg elutasította, mondván, hogy nem elég gyors, hogy az XM1-esekkel lépést tartson, de az FMC felkínálta külföldi megrendelőknek, a belgák pedig ráharaptak, és YPR-765 néven rendszeresítették 1975-ben.


    Az XM765


    Az FMC válasza az XM723 volt, amely lazábban eleresztette M113 gyökereket, például az erőforrás tekintetében. Az XM723 eredetileg a BMP-hez és az SPz 12-3-hoz hasonló elgondolás szerint épült, de a parancsnok és a sofőr az egyik oldalon, az irányzó egy zárt toronyban mellettük, mögöttük pedig a szállított gyalogosok (ekkor még 8). A 2+9 vagy 3+8 felállás a személyzet és a szállított gyalogság között még váltakozott. A tömeg 21 tonna lett, a páncélvédelem pedig szemből a 14,5mm-es nehéz géppuskák ellen védett. Apró probléma volt, hogy az M16A1/A2 gépkarabélyok túl hosszúak voltak a lőnyílásokból való használathoz, ezért egy rövidebb csövű, válltámasz nélküli verzió készült belőle csak és kizárólag a járműből való használatra, ez a M231 Firing Port Weapon. Az úszóképesség éppen hogy, de megvolt, és még a C-141-esbe is belefért a jármű, sőt, a mozgékonyság és sebesség igények is teljesítve lettek.


    Az XM723 prototípusát egy C-141-es rakterébe való beállással tesztelik, az évszám 1975.


    A problémák azonban sokasodtak. Az US ARMY elégtelennek tartotta a 20mm-es M139 gépágyút, és egy új, fejlesztés alatt erősebb gépágyút, a szintén 20mm-es VRFWS-S "Bushmaster"-t szerette volna beépítettni, amely azonban lassan az igények miatt 25mm-es kaliberű lett. A hadsereg más problémákkal is szembesült, az XM800 programot lelőtték, mivel mind a kerekes, mind a lánctalpas verziója konkrétan lassabb volt, mint az M113. A hadsereg gyorsan megtalálta az XM723-ast, amely a gyalogsági harcjármű és a felderítő feladatkörnek is megfelelhet. Szintén előkerültek a páncéltörő rakéták, az 1973-as Arab-Izraeli háború tapasztalatai alapján.

    Időközben megvizsgálták a német Marder lövészpáncélost, de túl nehéznek és drágának tartották, ráadásul nem volt úszóképes. A francia AMX-10-el kapcsolatosan ugyan ez volt a vélemény. Zsákmányolt BMP-1-eseket megvizsgálva pedig arra jutottak, hogy a Bradley páncélzatát meg kell erősíteni. A hadsereg a felderítő feladatra olyan verziót kért, amelynek két fős tornya van (hogy a parancsnok kilátása megfelelő legyen), amiben 25mm-es Bushmaster gépágyú és TOW rakéta van - lőnyílások viszont nem kellenek. A két fős torony a gyalogsági verzióra is átkerült, ha már megvolt, és így egyszerűbb volt a gyártás is, viszont a két fős torony egy fővel csökkentette a szállítható személyek számát (pontosabban a 25mm-es gépágyúlőszereknek kellett a hely). Az áttervezésre azért volt szükség, mivel a kongresszus az XM723-at nem látta jelentősen jobbnak, mint az M113, ellenben sokkal drágább volt, tehát a két fős torony valódi előrelépés lehetett, és így megállt indokként. Ekkoriban a dánok már megrendelték az XM765 alapján készült YPR-765-öst, vagyis az amerikaiak körülnézve elkezdték azt látni, hogy a saját szövetségeseik (németek, franciák, belgák) már előttük járnak, míg ők még mindig csak a fejlesztéssel vesződnek. A kongresszus viszont aggódni kezdett a BMP-1-esek nagy veszteségei miatt az 1973-as Arab-Izraeli háborúban, márpedig az XM723 kb. azonos védelmet nyújtott csak. Azt kérték, hogy erősítsék meg a páncélzatát. A hadsereg vezetése kitért a hitéből...

    Almost every army you look at is ahead of the American Army, as far as taking care of our infantry. The Russians, are ahead of us, the German, are ahead of us, the Dutch are ahead of us, the French are ahead of us, the Yugoslavians are ahead of us. Almost everybody has a better infantry vehicle than the U.S. Army.

    We would have been better off in 1963 when we started to just build the MICV immediately. Are we to start over again? My guess is that if you start over again, you will have a 10 percent increase in effectiveness and 50 percent increase in cost.

    — General William E. DePuy, Kongresszusi meghallgatás a Bradley fejlesztés ügyében, 1977.


    DePuy idézetéből a belgák említése azért lehetett fájdalmas, mert ők azt az XM765-öst rendszeresítették, amelyet az US ARMY elégtelennek tartott. A Bradley azonban több sebből vérzett, nagy volt (nem fért be a C-141-esbe, holott anno az XM701-est ezért dobták), nem volt elég védelme, nem volt olyan gyors, mint az M1 Abrams, és hogy a folyamatosan növő igénylistának megfeleljen, újabb és költséges áttervezésre lenne szükség. 1978-ban így a költségvetésből kiírták a Bradley-t, és helyette az M113 továbbfejlesztését, átépítését szorgalmazták. A hadsereg és az FMC lobbistái végül elérték, hogy visszakerüljön az 1979-es költségvetésbe, a járművet gyorsan áttolták a hadsereg ellenőrzésén, áldásukat adva rá, majd 1980-ban a védelmi miniszter engedélyt adott a gyártás megkezdésére.
    Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2016.12.28. 08:52:03