
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#77874
Az 1960-as években a partraszállás tűztámogatására akartak egy támogató hajót, amelynek legalább 130mm-es ágyúkkal kell rendelkeznie, és megfelelő légvédelmi fegyverzettel, hogy az ellenséges légierőt is távol tartsa a partraszálló erőktől. Ez lett volna a 956-os projekt. 1971-ben az amerikai 'Spruance-osztályú' többfeladatú romboló hírére a szovjetek átdolgozták a 956-ost többfeladatúvá, megfelelő fegyverzettel mind a tűztámogató, hajó-hajó, tengeralattjáró-elhárító és légvédelmi feladatkörben is.
1972-ben több téren is döntésre kellett jutni, az első a meghajtás volt. Eredetileg a gázturbina volt a preferált, ám az egyetlen ekkor meglévő gyár már előre lefoglalt gyártókapacitással dolgozott a Krivak-osztályú fregattoknak. Mérlegelve a lehetőségeket a kiforrott kazán-gőzturbina párosnál maradtak, amely viszont a belső tér terén több helyett igényelt. Márpedig ott szűkösen voltak. Kellett a hely a 2db ikercsövű AK-130-asnak, a 2x4db Moszkit robotrepülőgépnek, kétféle légvédelmi rakétáknak (közép- és rövid hatótávolságú), így tengeralattjáró-elhárításra nem nagyon maradt hely, 2x2 533mm-es torpedóvető cső, egy Ka-25 v. -27 heli és egy kisebb szonár az orrban.
Utóbbi volt a probléma. Készült az új "szuper-szonár", a Polinom (ez került a Kirov és Kuznyecov-osztályra is), de ennek nem volt már se hely, se szabadon felhasználható súlytartalék. Hosszú vívódás kezdődött, ahol több problémát is meg kellett oldani, a hajó túl nehéz volt, így a teljes felépítmény magnézium-alumínium ötvözetből készül, két helikopter sehogy sem fért el (egy is macerásan, kvázi szükség-fedéllel). A vége az lett, hogy nem lehet megoldani az elvártakat, így ketté osztották a feladatokat. A Szovremennij kapta a szárazföldi- tengeri és közép-hatótávolságon belül a légi célokat, a kísérő Udaloj-osztály pedig a tengeralattjáró-elhárítást a Polinom-szonárral és rövid hatótávolságú légvédelemmel. Mivel nem sikerült egy hajóba sűríteni a fegyverrendszereket, a két hajóosztály egymásra volt utalva, az Udaloj adta a rövid hatótávú légvédelmet és a tengeralattjáró-elhárítást, a Szovremennij pedig a hajó elleni robotrepülőgépeket, a közepes hatótávú légvédelmet és a szárazföldi csapatok tűztámogatását...
Amire HPASP gondol, hogy a kettébontott légvédelmet meg kellett oldani. Költségcsökkentés miatt mindkettőt a szárazföldi erőkkel közös alapokra akarták helyezni, a BUK / Hurrikán rendszer volt a közép-hatótávolságú, az Egyiptomi tapasztalatok alapján, a TOR / Kinzhal rendszer a rövid hatótávolságú. Sajnos a részleteknek most nem tudok utánanézni, az másik téma lesz... :)
Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2016.10.23. 19:03:15