Informatika és tudomány

10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!

[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #76025
    Az a baj, hogy a történet ezen részével egy könyvet meg lehet tölteni.

    Az US NAVY-nek volt saját hordozófedélzeti nukleáris bombázó gép-terve, az North American AJ Savage. A haditengerészet szeretett volna a nukleáris arzenálba becsatlakozni, hogy ne az újonnan átalakuló USAF legyen az egyedüli csapásmérő erő. Az US NAVY számára nem volt elfogadható, hogy az USAF mellett másodlagos erő legyen. Sebtiben csináltak kellett nekik nukleáris csapásmérő bombázó, és ezért három úton indultak el.

    A már említett AJ(-1) Savage volt az első fecske, a hatalmas (23 tonnás max. felszállótömegű) gép azonban csak a Midway-osztályú hordozókon működhetett, így gyorsan nekiálltak az Essex-osztály fedélzetét megnagyobbítani és megerősíteni, hogy azok is fogadhassák az átalakítás után a Savage bombázókat. A Savage minden volt, csak kiforrott nem, a protogépek mindegyike balesetet szenvedett, de az US NAVY így is megrendelte, mert szüksége volt rá. Viszont a hatótávolsága csak 2700km körül mozgott.


    Egy AJ-1 Savage landol az USS Bennington-on, 1956 körül


    A második megoldás egy új A1D Skywarrior változatot (az AD-4B) volt. A gép logikus választás volt, mivel 11 tonnás max. felszállótömegével az Essex-ekről is indulhatott alapból, de ő nem rendelkezett a mély szovjet területek elleni nukleáris csapáshoz szükséges hatótávolsággal. Jellemző, hogy végül az A1D sose vitt magával nukleáris bombát...

    A hatótávolság problémája volt az, ami miatt a Douglas A3D, illetve majd A-3 Skywarrior-t életre hívták. Csakhogy ezt eredetileg pont az United States-osztályú hordozókra szánták (és még nagyobb lett volna, mint a későbbi 31 tonnás felszálló tömegű A3D), amelyet pont azért terveztek, hogy a hatalmas A3D csapásmérő bombázókat elvihesse. A haditengerészet tervei szerint a 83 ezer tonnás United States-osztály 5 (először 8-at terveztek) egysége köré szerveznék a csapásmérő-bombázó hordozó-csoportokat, amely egy United States-osztályú hordozóból, egy Midway-osztályú hordozóból és két megerősített fedélzetű Essex-osztályú hordozóból, illetve kisérőhajókból állna. Az US osztálynak nem is volt más dolga, mint a hozzá tervezett óriás-bombázókból 14-et vigyen, illetve az őket kisérő hosszú távú vadászok otthona legyen, nem-nukleáris vagy taktikai feladattal és fegyverzettel nem rendelkezett volna, igaz némi övédelmi ágyúfegyverzete volt.

    Csakhogy a NAVY nyakán szorult a hurok, ezért átmeneti ötletként megcsinálják a Neptune-féle atombombázót, amíg a Savage hadrendbe nem áll...

    1947 - Létrejön a különálló USAF. Az elsődleges saját feladatának a jövő hadviselésének elsődleges fegyverének, a nukleáris fegyverekkel mért csapásmérést tekinti, illetve az ellenséges bombázóktól való védelmet, amelyhez magasra emelkedni képes légvédelmi vadászokra volt szükség.

    Egyben létrejön a Védelmi Miniszter posztja, az első védelmi miniszter az igen jó politikai háttérrel és kapcsolatokkal rendelkező James Forrestal, aki korábban a Tengerészeti Miniszter posztját töltötte be. Truman elnök megálljt parancsol a katonai költségvetésnek, közölve, hogy az 1948-as költségvetés azonos lesz az 1947-essel (14,4 milliárd dollár), noha ennél majdnem másfél milliárddal kértek többet a fegyveres erők. A leépítések első sorban a NAVY-t, és az USMC-t érintenék, támogatva, hogy az Egyesült Államok a jövőben a légierő nukleáris csapásmérő képessége által fogja a jövő háborúit megnyerni, a szárazföldön pedig az US ARMY fogja a szükséges katonai jelenlétet biztosítani.

    1948 - Folyik a harc a B-36 és az United States-osztályú hordozók között a költségvetésben, Forrestal a United States-osztályú hordozókat preferálja, és 5 építésére ad utasítást.

    Közben zajlik a választás, Truman kihívója Thomas Dewey republikánus elnökjelölt. Forrestal titokban találkozik Dewey-el, és megegyeznek, hogy Dewey megválasztása esetén (ami elég valószínűnek tűnt ekkoriban) Forrestal marad a védelmi miniszter.


    A CVA-58 United States hordozó fantáziarajza


    1948 november 2.: Truman nyeri a választásokat, így marad a Fehér Házban.


    Truman 1948 november 3.-án diadalmasan tartja fel a Chicago Daily Tribune aznapi számát, amely szerint republikánus ellenfele, Dewey nyerte a választásokat


    1949 márciusa: Forrestal útjában áll Truman költségvetési terveinek, amelyek a védelmi kiadások drasztikus csökkentését írják elő. Trumant továbbá árulásnak tartja, hogy a háta mögött egyeztetett Dewey-el, így 'kéri', hogy mondjon le. Utódja Louis Johnson, aki Truman 1948-as kampányának fő pénzügyi-támogató felelőse (fundraiser)...

    Forrestal belebetegszik a lemondatásába, pszichiátriai kezelésre szorul agresszivitásba hajló depressziója miatt. Május 22.-én kiugrik a kórház 16. emeleti konyhájának ablakán. Általánosságban öngyilkosságnak tekintik az esetet, noha vannak összeesküvés-elméletek, hogy meggyilkolták.

    1949 áprilisa: Johnson leállítja az United States-osztály építését, és felfüggeszti a programot. Pár nappal később az USMC légi ágát (United States Marine Corps Aviation) átsorolja a légierő alá. Ezen kívül kvázi elkezdi leépíteni az USMC-t, kezdve ott, hogy felszámolja az USMC jelenlétét a Joint Chiefs of Staff (JSC)-n belül. A Kongresszus felhorkan, és ezt a tervet csendben elvetik.

    Omar Bradley tábornok, a JSC vezérkari főnöke (hogy akarva, vagy akaratlanul nem egészen tiszta), de alájátszik Johnson és Truman elképzeléseinek. Johnson számára kifejti, hogy a partraszálló hadműveletek a múlt eseményei, a jövő a légi szállítás és a légideszant lesz. Erre hivatkozva Johnson közli is a haditengerészet főparancsnokával, hogy a jövőben semmi jóra nem számíthat, a felszíni flotta leépítésre fog kerülni.

    Mellékesen Johnson az US ARMY hagyományos fegyverzetét is leépíti, megtagadja, hogy a II.Vh-s harckocsikat, könnyűfegyverzetet és szállító járműveket elraktározzák tartaléknak, és inkább baráti országok számára kínálja fel eladásra. Johnson a haderők "egységesítése" mellett kardoskodik, megnyirbálva a haderőnemek független döntéshozó képességeit. A tervei szerint megszűnne a különálló parancsnoki láncok, bizottságok, beszerzési eljárások megoldása, és helyette egységes döntéshozó lánc jönne létre, amelynek a csúcsán a JSC áll.

    1949 májusa: Az United States elkaszálása (amiről a Kongresszust még csak nem is értesítették) komoly reakciókat váltott ki. Mivel ez volt az US NAVY jövője, ezért John L. Sullivan, a haditengerészeti minisztere lemondott, vele együtt több befolyásos admirálissal együtt (ennek oka részben az, hogy a JSC-n belül az US ARMY és az USAF felülreprezentált volt az US NAVY és az USMC-vel szemben, így a NAVY érdekei háttérbe szorultak a JSC-ben). Johnson Sullivan utódjának Francis P. Matthews-ot nevezi ki, aki szintén Truman 1948-as választásában vett részt. Truman alá is írja a kinevezést, noha Matthews is elismeri, hogy hajózási ismeretei kimerülnek egy tavi evezésben.

    1949 június-október: Az "Admirálisok lázadása" (Revolt of the Admirals) folytatódik, a haditengerészet nyomozásba kezd, és rámutat arra, hogy a légierő, a légierőt kiszolgáló gyártók, a védelmi minisztérium illetve Truman körei túlságosan is összefolynak. Előásnak továbbá egy USAF jelentést, amely aggódással tekint az új szovjet vadászgépekre, amelyek képesek lehetnek a 12km-en repülő B-36-osok elfogására. Daniel Gallery ellen-tengernagy egy napilapban nekiáll a NAVY szemszögéből kommentálni az eseményeket, amely annyira feldühíti Johnson-t, hogy hadbíróság elé akarja állíttatni. Erre nem kerül sor, ám Gallery-t előléptetik altengernaggyá, majd nyugdíjazzák.

    Egy Kongresszusi meghallgatás kezdődik, ahol a légierő és a hadsereg kifejti, hogy az egy lehetséges ellenfél (a Szovjetunió) ellen nincs értelme stratégiai bombázókat telepíteni repülőgép-hordozókra, és hogy a 12km magasan (40 ezer láb) repülő B-36-osok biztonságban vannak az ellenséges vadászoktól. Ezt alátámasztotta Matthews tengerészeti miniszter véleménye is.

    Eredetileg a tengerészeti tisztek meghallgatásától azt várták, hogy Matthews-t erősítik meg, ám nem ez történt. Ernest King, Chester Nimitz, William Halsey, Raymond Spruance, Arleigh Burke és más neves tengerésztisztek egymás után mondtak ellent a haditengerészeti miniszernek. Kijelentették, hogy már most van olyan tengerészeti vadászgép (a McDonnell F2H Banshee), amelyik képes 46 ezer láb (14km) magasba emelkedni, és így veszélyes a B-36-ra. Márpedig ha ők tudnak ilyen vadászgépet kiállítani, teljesen reális, hogy a szovjeteknek is van ha nem is készen, de fejlesztés alatt ilyen vadászgépük. Ez pedig azt jelenti, hogy a B-36-osoknak vadászfedezetre lesz szükségük, amelyre vonatkozólag még csak rendes tervük sem volt a légierőnek (egyébként itt került elő a Goblin és más hasonló "parazita-vadászgép" elképzelés, amikor a B-36 bombázók magukkal cipelnék a vadászfedezetet - vagyis a légierő is tisztában volt vele, hogy a B-36-osoknak vadászfedezetre lehet szükségük).


    Az XF-85 Goblin tesztelése egy B-29-es bombázóról indítva


    A meghallgatáson a tengerészet álláspontját képviselő Denfeld admirálist Matthews kirúgta, úgy, hogy az admirális az újságokból értesült erről.

    A kongresszus kemény választ adott a meghallgatás körülményeire. Megrótták Matthews-t Denfeld eltávolítása miatt, nem tartották a légierő és a hadsereg véleményét mértékadónak a haditengerészet jövőjéről szóló vitában. Megrótták Johnsont is, mivel a Kongresszus feje fölött döntött a B-36 és az United States osztállyal kapcsolatosan, holott erre nem lett volna felhatalmazása.

    A végén mégis Johnson jött ki viszonylag jól, hiszen a kongresszus ugyanakkor támogatta a haderők egyesítésére vonatkozó törekvést, csak az eljárásokat sérelmezték.

    1950 év eleje: Megfelelően Johnson elképzeléseinek, egy 1000 stratégiai bombázóból álló elrettentő erő kiépítését kezdik el, a haditengerészet leépítésével párhuzamosan. A katonai költségvetés tovább csökken 13,3 milliárd dollárra.

    1950 április: Az első AJ-1 Savage hadrendbe áll az USS Coral Sea-n. A Neptune-féle atombombázókat kivonják. A Savage-t sok kritika éri, és Johnson szeretné, ha leállítanák az A3D programmal együtt.

    1950 június 25.: Kitör a Koreai háború, Truman első akciója az lenne, hogy blokád alá vonatná Észak-Koreát. Csakhogy erre a haditengerészet nem képes, nincsenek meg a megfelelő erői. További fájdalmas feleszmélés, hogy a légierő sem képes a levegőből valóban hatékonyan segíteni, lévén nincsenek dél-koreai repterek, amiket igénybe vehetnének, és nincsenek nagy hatótávolságú harci gépek, amelyek képesek lennének Okinaváról felszálva támogatni a szárazföldi erőket. Az egyetlen légi támogatás a USS Valley Forge, egy Essex-osztályú hordozóról felszálló harci gépek jelentik az első időszakban.

    További sokk, hogy a felszámolt partra szálló erők is hiányoznak, illetve a hadsereg is egy atomháborúra kezdett el készülni, nem pedig egy ázsai országban zajló hagyományos fegyverekkel vívott háborúra. Az már csak hab a tortán, hogy a támogatásként odaküldött amerikai B-29 bombázóknak az 50 ezer lábra is felemelkedni képes, 37mm-es és 23mm-es gépágyúkkal felszerelt MiG-15-ösökkel kell szembe nézniük. A B-36-osok nem nagyon szerepelnek a harcokban (felderítő repüléseket leszámítva).

    Johnson dönt arról, hogy a haditengerészet megkapja a szuper-hordozóit (a Forrestal-osztály, amelyet Johnson elődjéről nevez el a haditengerészet...).
    Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2016.07.30. 10:14:00
    A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!