Informatika és tudomány

10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!

[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #73301
    A Mig 1.44-ről és a program törlésének okáról mit lehet tudni?


    A Szovjetunió széthullása utáni években mind a Szuhoj, mind a MiG iroda a saját Szu-27 illetve MiG-29 típusokon alapuló családját fejlesztgette, számtalan alváltozatot létrehozva, és ezekkel próbált szerencsét a nemzetközi fegyvervásárokon (az Orosz légierő a pénzhiány miatt hosszú ideig egyáltalán nem rendelt új gépet). A Szuhoj elég sikeresen vette a kapitalizmus akadályait, és több országba exportálta gépeit, illetve Kínában és Indiában licencgyártás is el lett adva. A MiG iroda kevesebb szerencsével járt, és ez anyagi helyzetére is kihatással volt, egyre inkább elmaradt fejlesztések terén a nagy konkurenstől.

    Az 1980-as években az Egyesült Államok a Szu-27, MiG-29 és MiG-31 gépekre válaszul egy új programot indított, amit ATF (Advanced Tactical Fighter, fejlett taktikai vadászgép) névvel jelöltek. A program első sorban légifölény-vadászgépet vizionált, amely kifejezetten a légtér uralmát biztosítja, vagyis az ellenséges repülőgépek elpusztítása a cél, a földi (vagy vízi) célpontok leküzdése a korábbi (és majdani) gépek feladata lenne. A minél hatékonyabb légi harchoz pedig az ekkor már bizonyítottan működőképes "lopakodás" eszköztárát kívánták felhasználniTömören csak annyit idéznék ezekből, hogy a lopakodás képessége nem láthatatlan vadászgépet takar, hanem azt, hogy az ellenséges radarok lehetőleg minél kisebb távból legyenek csak képesek észlelni a vadászgépet. A lopakodást a gép alakjának megfelelő kialakításával (ami a radarhullámokat lehetőleg minél jobban szétszórja, hogy a radarérzékelő felé, a lehető legkevesebb jelet verje vissza) és különleges bevonatokkal érik el.

    Az ATF programban szereplő két gyártó protogépei (a Lockheed YF-22 és Northrop YF-23) 1990-ben szálltak fel, a szovjet légierő még 1983-ban (az ATF elindítása után) felállította az ellen-programját, az MFI-t (kb. többfeladatú frontvadász), és azt a Szovjetunió szétesése utáni kétségbeejtő helyzete ellenére is folytatni akarta az immár orosz légierő. E programba a MiG és a Szuhoj tervező csapata is beszállt, az ATF-hez hasonlóan egymással konkurálva két prototípust hozzanak létre. A Szuhoj egy előrenyilazott szárnyú gépet tervezett, amely Sz-32-vel, majd Sz-37-tel jelöltek. Az Sz a nyilazott szárnyra utalt, a szám pedig hogy hányadik ilyen terve ez az irodának, például a Szuhoj Szu-27-es belső gyári neve a T-10-es, ahol a T a deltaszárnyat, a 10 pedig azt jelenti, hogy a 10-edik deltaszárnyú vadászgép terve ez az irodának. A Szuhoj kiindulási alapnak vette azonban a T-10/Szu-27-est, amelyet alaposan átszabtak, előrenyilazott szárnyak kerültek rá, és szinte teljesen átdolgozták a törzs hátsó két harmadát.


    A MiG "MFI", vagyis az 1.42 életnagyságú modellje, valamikor az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején


    A MiG iroda egy hagyományosabb, deltaszárnyú elrendezést követett, ami távolról inkább az Eurocanard-okra emlékeztetett (az Eurocanard a három európai vadászgépre utal, a német–angol–olasz–spanyol Eurofighterre, a francia Dassault Rafale-ra és a svéd Saab Gripenre, e gépek közös jellemzője, hogy deltaszárnyúak (a félszárnyak háromszög alakúak), és nincs hátsó vízszintes vezérsíkjuk, ennek feladatát a félszárnyak előtt elhelyezett Canard-, vagy más néven kacsa-vezérsíkok látják el). Mindkét iroda leginkább a saját pénzéből építette a gépeket, és folytatta a fejlesztést, mivel 1990 után sem az államtól, sem a légierőtől nem kaptak pénzt, legfeljebb ígéreteket. Mivel a Szuhoj jobban állt anyagilag, ezért ők gyorsabban tudták legyártani gépüket, és az Sz-37 1997-ben meg is tette a szűzfelszállását. A MiG iroda gépét az 1.42 (később a prototípus már 1.44) belső jelöléssel látták el, és a pénzhiány miatt az 1990-es évek második felében gyakorlatilag semmilyen téren nem tudtak vele haladni, noha többször is szóban ígéretet kaptak az állami támogatásra. Jellemző a helyzetre, hogy a MiG iroda engedélyt kért arra, hogy a programot vegyék ki a szigorú titoktartás alól, hogy legalább a makettet és majd a prototípust bemutathassák a nyilvánosságnak - a MiG kimondatlanul abban bízott, hogy külföldi pénzt vonhat be a fejlesztésbe - de erre nem kapott sem 1995-ben, sem 1997-ben engedélyt. Amikor végre megkapják az engedélyt, a MiG próbál még valamit menteni a helyzetből, az 1.44 egy "leegyszerüsített "változatát akarják a piacra dobni, amelyet a MiG-29SzMT, így "elérhető áron" kínálva a repülőgépet. Az elképzelés több sebből vérzik (többek között ekkor még mindig nem repült az 1.44-es), és nincs rá kereslet.

    Az 1.44 mindössze egyszer repült 2000 februárjában, ám az ekkora kialakult helyzetben már az iroda nem is reménykedett semmiben. A prototípus jól láthatóan pénzhiányos helyzetben született, az orrában nincs radar (fémből van az egész, az orrán pitot-csövek). A helyzetet jól jellemzi, hogy először arra hivatkozott a légierő, hogy túl drágánk lennének (akkori számításoknak megfelelően mintegy 70 millió dollárba kerültek volna darabonként - de a fedélzeti rendszerek még sehol sem voltak még, sőt, egyik prototípus sem emelkedett el a talajról). 1998-ban egyszer csak bejelentették, hogy az MFI programot felfüggesztik. Szintén a körülményeket mutatja, hogy azért 2001-ben a moszkvai repülőnapon, hogy az MFI tendert a Szuhoj nyerte meg, és az Sz-37-est átkeresztelték Szu-47-re, jelezve hogy kísérleti gépből aktív harci gép lenne már. Az igazság, hogy a Szuhoj nem kapott megrendelést, sőt, az orosz légierő az amerikai JSF (Joint Strike Fighter, kb. közös csapásmérő vadászgép) programra reagálva létrehozta az LFI (kb. könnyű frontvadász) tendert is. Az ígérgetéseknek és a pénzhiánynak az egyik következménye az lett, hogy például az Orosz légierő kiképzőgép-tenderét megnyerte ugyan a Szuhoj Szu-49 légcsavaros gép terve, de a Szuhoj az Sz-37/Szu-47 eset után nem volt hajlandó elkezdeni a fejlesztést addig, amíg nincs aláírt szerződése – mivel ez elmaradt (csak feltételes módban ígérték meg 1000 gép megvásárlását), a Szuhoj kvázi beintett, és hátat fordított a légierőnek e téren. Aligha lehet vitás, hogy ez volt az orosz légierő legsötétebb időszaka.


    Az 1.44 proto az elmúlt másfél évtizedet ebben az állapotban töltötte a Zsukovszki légibázison, néha újrafestik, és a MAKS statikus során feltűnik...


    Amit meg lehet állapítani róluk, az kevés. Sem a MiG 1.42/44, sem a Szuhoj S-37/Szu-47 nem volt igazi lopakodógép, hanem inkább a Dassault Rafale szintjén álló "csökkentett észlelhetőségű". Az Sz-37 manőverezőképessége elég decensnek minősül, a Szu-37-est állítólag ütötte keményen, pedig az sem volt piskóta. A fő probléma mégis az, hogy mindkét gép a fejlesztés kb. 20-25%-os részén volt csak túl. Sem új radarok, sem új fegyverek, sem új elektronikai hadviselés eszközök, adatkapcsolatok, sem más igazi újdonság. A plazma-alapú álcázás volt az egyetlen említésre méltó dolog (az orron egy plazmagenerátor működött, ami a gép elülső részét plazma állapotú anyaggal terítette be repülés közben, mely a rádióhullámok számára átlátszatlan -> radar számára nem érzékelhető a gép), de amennyi kiszivárgot, és amennyit hallani azóta a dologról (ami pontosan nulla), valószínűleg nem hasznosítható a való életben, a PAK-FA esetében már elő sem került.


    A MiG 1.44 a MAKS statikus során, 2015-ben, 144-es oldalszámmal


    A MiG 1.42/1.44 még a laikus szemnek is durva, darabos kiképzésű gépnek tűnik, nyoma sincs az YF-22 és YF-23 (vagy akár az X-32 és X-35) letisztult vonalainak, leginkább a MiG-25 / MiG-31 szériába lehetne beilleszteni. A papír sok mindent elbír, elviekben 176kN-ot tudó AL-41F hajtóművei lettek volna, amivel Mach 2.6-ot érhetett volna el, és a szupercirkálásra is képes lehetett volna.

    A su-47 program célja végig a kezdetektől csak egy technológiai demonstrátor létrehozása volt?


    Alapvetően az Sz-32 / Sz-37 egy technológiai demonstrációs gépnek indult. Nem foglalkoztak a fegyverzet vagy a radarok, érzékelők részével, csak a sárkány, hajtómű, irányítórendszer szentháromságra terjedt ki a fejlesztés. Ahogy az Eurofighter, F-22A és F-35 programokból tudjuk, ez messze csak az alapja egy vadászgépenk, a fedélzeti elektronika és a fegyverzet ennek akár a többszörösét is igényli erőforrások terén. Mintapélda, hogy miután Szu-47-re keresztelték, a gépen akkor sem volt soha sem fegyverzet, sem legalább függesztőpillon, vagy legalább nyoma annak, hogy belső fegyvertéren gondolkodnak (a PAK-FA első repüléseinél már lehetett látni a fegyvertér ajtóit a gép hasán - az Sz-32/Sz-37/Szu-47-esén sose láttunk ilyet).

    A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!