
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#70079
szerintem kevés a 700 ezer főleg úgy, hogy ha jól tudom a nyugati fronton 4-5 szörös túlerőben voltak, tehát ez azt jelentené, hogy még 200 ezer katonát sem küldtek oda ami nagyon furcsa, mert még '45 ben is több mint 2 millió wetmachtos volt, szóval ez a 700 ezres szám kevés.
bárhogy nézem a veszteségeket nem jön ki jól az hogy csak 700 ezren harcoltak
egyébként a Shermant egyre inkább tisztelem, nem csak, hogy nagyon sok volt belőle, ez a túlélési arány is nagyon jó volt ezek szerint, talán kicsit öreg volt már az M3 as alap konstrukciója de láthatom hogy nagyon jól helytállt.