
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#69871
Az A-10 nem képes erre, tehát az USMC vezetése ezért szerintem soha sem fog érdeklődni az A-10-ek iránt.
Igazából én úgy látom, hogy az USMC is ugyanazt az "ívet" írja le a merevszárnyú gépeknél, mint az USAF és részben az US NAVY. Az elején kifejezetten CAS feladatkörben kellettek nekik a gépek, de természetesen a légvédelem is fontos volt számukra. Aztán a CAS hangsúlyos maradt, és lelkesen üzemeltették az A-1 Skyraidert, az A-4 Skyhawk-ot és az OV-10 Broncot is, mint CAS gépet. Csak aztán jött a Harrier (AV-8A), és rákaptak arra, hogy az LHD-kre merevszárnyú gépeket helyezzenek el. Talán erre a Falkland-szigeteki tapasztalatok is rásegítettek, de a lényeg az lett, hogy az USMC bizony STOVL gépeket akart. Nagyon. Aztán mikor megkapta őket, nagyobb teherbírást, radart és AMRAAM-ot akart rájuk. Jött az AV-8B, de az USMC máris szuperszonikus gépek után vágyakozott. Ez az ASTOVL -> SSF majd CALF / JAST /JSF program irányvonala maradt. Az F-35B igazából nem alkalmas a "klasszikus" CAS feladatkörre, de ez már nem érdekelte őket.
Ez főleg annak a fényében érdekes, hogy az USMC az AV-8A/B rendszeresítésekor részben a gyalogság részére pozitív morális hatásokat is felhozta mellettük. Vagyis azt, hogy a katonák moráljára jótékonyan hat, hogy látják az őket támogató gépeket, javít a harci moráljukon. Ezt egyébként az US ARMY egy-két tisztje is felhozza néha az A-10 védelmébe való kinyilatkozáskor.
Ehhez képest érdekes az F-35B esete, amely ugyebár kifejezetten USMC-indíttatású program, mégsem alkalmas a kifejezetten alacsony repülési profilú CAS küldetésekre...