
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#69187
Ellenben nem vágom, hogy egy BM-ek végfázisban elkapására képes rendszer miért ne tudná ezt a valamit lelőni,
Mert a Ballisztikus Rakéták (Ballistic Missile = BM) nem annyira vízszintes irányba szoktak repkedni. Egy ilyen rakéta/robotrepülőgép/bombázógép viszont igen.
Manőverező képessége szinte 0.
Az a szinte nulla is annyit tesz, hogy ha a rakétaindítás pillanatában csinál egy óvatos oldalirányú manővert, akkor a cél helyzete a várható becsapódáskor hirtelen máris akár 100-200km-re lehet attól, amerre eredetileg elindították volna a rakétát.
Azért nem game changer, mert egy időben 8-10 darabnál többet bevetésre küldeni belőle nem tudnak.
A game changer-t a képességeire értve mondtam. Ezen a téren pedig eléggé game-changer...
Nem tudom, hogy mi volt az eredeti terv a B-1/52 párossal, mikor a B-2-től terveztek vagy 160 darabot
132db-ot igényelt az USAF, ebből lett 75db, majd végül 20. Mindegyik szám esetén plusz 1 kísérleti/fejlesztési gépről is szó volt/van. Anno a B-1A-t pont azért lőtték le, mert Carter (aki ugyebár azon kevés elnökök közé tartozott, aki mérnökként képes volt normális kérdéseket feltenni a döntései előtt a DoD-hoz) úgy vélte, hogy a lopakodó bombázók sokkal inkább életképesebbek, mint a szuperszonikus bombázók. A B-1B program ugyebár teljesen más döntés miatt került újra elővételre...
A B-2 kifejezett célja az elején kizárólag a nukleáris csapásmérés képessége, ezért nem is számoltak koncencionális fegyverekkel a tervezésekor. Erre a B-52H tökéletesen megfelelt, ha a légtér biztonsága adott volt, véleményük szerint.
Tudtommal most is kényszerből használják, mert nincs elég B-52. Csak azért nem támasztanak fel B-52-őt, mert azokot nagyon durván fel kellene húzni elektronikailag, hogy a B-1 közelébe legyen. A B-1B-ken konkrétan nem szeretik, ezt te írtad anno. Nem véletlen vágták meg az állományt az elmúlt évtizedben durván, míg a B-52H állomány meg lubickol, mint hal a vízben...
Ahogy néhány nyilatkozatot olvasok a bombázó osztagoktól, úgy tűnik, hogy a jelenlegi helyzettel senki sem elégedett. A BUFF-ot igazából sokan nyugdíjaznák már, vagy legalábbis egy alapos upgrade-re küldenék, például végre sor kerülhetne a hajtóműcserére. De erre valahogy sose jut pénz... Milyen érdekes (pedig mindent összevetve nem egy elementális pénzösszegről beszélünk, 1-2 milliárd dollár, függően mit számítunk bele). Főleg annak a fényében, hogy még legalább 30 évig repülni fognak...
A Bone egy érdekes kérdés, két éve még erősen gondolkoztak rajta, hogy kivonják, most meg felújítják őket, és 2019-ig az egész flottával végezni akarnak. Az Integrated Battle Station program keretében új, digitális kijelzőket kapnak, új adatkapcsolatot és a gép fedélzeti diagnosztikai rendszerét is lecserélik (ami eleddig analóg kazettára dolgozó volt). A tervezett élettartam 2040-ig van kitolva így az USAF szerint, de 2030-ra már szeretnék, ha a Bone és a BUFF nagytesót kapna, amely végre kiválthatja őket.
A B-2A jövője erősen ködös. Újat nem fognak gyártani, de az üzemeltetési költségei miatt nemrég még vakarták a fejüket miatta. Most megint elkezdett némi szeretett kapni, és a légierő szeretné mind a 20-at Block 30-ra felhozni.
Egyszerűen az egész koncepció hülyeség. Miért? Mert a gép, ha nem fix célokat támad, akkor célkijelölés kell neki. Ahol viszont van célkijelölő, ott akkor bármilyen más gép is operálhat. Akkor meg minek ez a méregdrága szar, amihez ráadásul fegyver sincs, csak ehhez kellene kifejleszteni minden szart.
Célkijelölést adhatnak a drónok, illetve autonóm csapásmérő fegyverek felé fordulhatnak, amelyek fel is kutatják a célokat.
Hidd el próbálom reálisan nézni, de egyetlen apró elemet sem találok, ami miatt erre szüksége lenne bárkinek is.
Per pillanat hiperszonikus csapásmérésre senki nincs felkészülve. Ez olyasmi, mint az F-117 és a B-2A megjelenése volt. Amíg napfényre nem kerültek, nem igazán készült rájuk senki, és fickándozhattak a célpontokban. De mégis, a légvédelem az 1990-es évek legeleje óta azon van, hogy a lopakodó gépeket valahogy felderítse, és leszedje az égről. E téren pedig nem is teljesen esélytelen próbálkozások születtek. Kellett hozzá persze 20-25 év...
Ha mondjuk 10 év múlva jön az USA, és megjelennek a hiperszonikus robotrepülőgépek és csapásmérő rakéták, akkor hirtelen megint ott fogja találni magát a potenciális ellenségek légiereje és légvédelme, hogy a meglévő felszerelésük fabatkát sem ér a potenciális veszélyforrások ellen...
Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2015.07.08. 13:40:22