
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
Rue East #68750 Az angolokhoz hasonlóan Tirpitz is szerette volna, ha a hajói olajat használnak üzemanyagként. Akkoriban még maga a gőzturbinás meghajtás is új dolognak számított, ráadásul a németek ebben lemaradásban voltak az angolokhoz képest. Ellenben a dízel technológia terén ők voltak előnyben. Persze a fő érv valószínűleg a gazdaságosság volt a dízelek mellett, kisebb tömeg és helyigény*, illetve nagyobb hatótáv azonos mennyiségű üzemanyag mellett. A tervekben közös volt, hogy csak a középső tengely meghajtására használták volna a dízelmotort, a két szélső hajócsavart meghajtó turbinához hagyományos (leginkább széntüzelésű) kazánokkal akarták forralni a gőzt, azokat csak a nagy sebességű manőverezés igénye esetén használták volna.
Az első generációs óriás dízelek nem hiszem, hogy beváltották volna a hozzájuk fűzött reményeket, viszont felgyorsíthatták volna a fejlődést. Azonban azt érdemes megjegyezni, hogy a dízelek a mai napig nem váltották le teljesen a turbinákat a hajózásban, ahol erő és sebesség kell, ott most is gőz(és gáz)turbinák vannak.
*Nem olyan egyszerű ám, a MAN 12000 lóerős motorja több mint 7 méter magas volt, magasabb mint a fő páncélfedélzet szintje.
Utoljára szerkesztette: Rue East, 2015.06.12. 22:43:24
