-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
ambasa #68668 Most azért összemosol néhány időszakot. Az amerikaiaknak a 40-es évek végén, az 50-es évek elején milyen valós fenygetettsággel is kellet szembe nézniük:
Első szovjet atombomba 1949
Tu-4 gyártásba kerülése 1949.
Nézzük máshonnan a kérdést. Milyen megfelelő teljesítményű hajtómű állt rendelkezésükre, amely olyan nagy sebességű gép elkészítését tette volna lehetővé, ami indokolta volna a nyilazott szárnyat? Annyira ismert volt a repülőmérnökök körében a nyilazott szárny aerodinamikája? Ha igen akkor az F-86 és a MiG-15-ön kívül a többi cég miért is nem alkalmazta? Pl a F-84 nyilazott szárnyű változata is 1954-ben kerül gyártásba.
Egyszerűen szerintem, gyorsan volt szükségük viszonylag gyors sugárhajtású gépre, a nyilazott szárny túlságosan nagy műszaki kockázatot jelentett, és nem állt rendelkezésre megfelelő hajtómű. Ne feledd, miközben a szovjet és csatlós légierők tömegével kapták a MiG-15-öt a nyugat-európai légierők még mindig örültek a Vampire/Venom párosnak, amely teljesítménybe messze elmaradt tőle, csakhogy nem volt más a piacon. Ugyanakkor igazából nem létezett nagy számban komoly szovjet bombázó, ami ellen tevékenykedni kellett volna (az Il-28-as nagyobb számban csak az 50-es évek közepén kezdett megjelenni, a Tu-14 csak hírmondóban volt, miközben a Tu-16-os is csak ebben az időszakban jelent meg, koránt sem akkora számban).
Az általad felsorolt szovjet gépek 1960-1964-1970, vagyis legalább 10 évvel későbbi gépek, és akkor már az amerikaiaknál is az egyenes szárnyű gépek már rég a bontóban voltak.
1949, a szovjet atombomba megjelenése után az USA-ában félig-meddig a a saját politikusaik által is gerjesztve egyfajta pánikhangulat alakult ki az eget hamarosan ellepő szovjet atombombázókat víziíónálva. Persze ez nem volt igaz, de ez ebben az esetben lényegtelen, a politikában nem az számít, mi történik, hanem, hogy mit gondolnak róla az emberek. Ez a hangulat jól jött a friss haderőnemnek az USAF-nak, hiszen megtalálhatta a két legfontosabb feladatát az atomcsapást és annak elhárítását. Ugye belejátszik ide az 1948-as kay-westi egyezmény is, amellyel háttérbe szoríthatták a régi riválist, a hadsereget, amely megint, szintén politikai okokból a helikopterek, majd később a drónok nagyarányú fejlődéséhez vezetett, amely hátterében semmi más nem állt, mint, hogy a hadsereg így próbálta megkerülni az egyezményt. (mellesleg ugyan ez áll a mostani A-10-es vita hátterében, hogy az USAF vezetése számár minden púp, amely nem repül kétszeres hangsebességgel, vagy nem tud leszórni atombombát). Ugyan ez volt az oka, hogy a Navy görcsösen próbál olyan gépeket rendszerbe állítani, amely képes atomcsapásra, és olyan szörnyszülemények születtek, mint az AJ-2 Savage. Mindenesetre mindenkinek jó jött ez, hiszen újjá lehetett építeni újra a második világháború után leépített haderőt, csak hát sajnos az ötvenes évek közepéig nem állt rendelkezésre megfelelő erejű hajtómű, akkor aztán hirtelen lett és egycsapásra elavultak lettek még a hangsebességet éppen hogy átlépő gépek is. (ez alól egyedüli kivétel a Hunter volt, valami számomra megmagyarázhatatlan módon). Egyébként ez nem volt egyedi, a keleti blokkban ugyanezek a folyamatok zajlottak le, csak ott más haderőnemeket/fegyvernemeket fejlesztettek.
TG