
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#68603
A helyzet egy picit összetettebb.
Az első komolyabb rendszer a T-64B-ben megjelent 1A33 tűzvezető rendszer volt 1976-ban. A rendszer fél-automata volt, szél- és dőlésszögmérővel rendelkezett, illetve egy analóg ballisztikai számítógéppel és képes volt a cél (innen nézve) oldalirányú sebességét is kiszámolni, de figyelembe vette a lövegcső kopását és a cső illetve a levegő hőmérsékletét is. Nem volt gyors, de kijelezte, hogy hova kellene függőlegesen (lőtáv) alapján célozni (a lézeres távolságmérő esetleges bizonytalasága miatt nem volt teljesen automata, az irányzó dönthette el, hogy felülbírálja-e, például eső vagy köd esetén), amit az irányzó állíthatott be kézzel, illetve képes volt automatikusan az oldalirányú kitérését beállítani. Valójában nagyon hatékony volt, a Leo2A1 / M1 megjelenéséig ütött mindent (az M60A3-at lemosta ilyen téren, csak az M60A3 TTS szépített kicsit - az igen fejlett éjjellátója miatt, de a tűzvezető rendszere sose ért fel a T-64B szintjére). A T-80A is ezt a rendszer kapta egyébként. Megjegyzés: az 1A33 olyan drága és bonyolult volt, hogy nem tudtak eleget gyártani belőle - így született a T-64B1, 1A33 nélkül...
Az 1A33 méregdrága megoldása miatt kellett egy olcsó alternatíva, ez lett a 1A40 tűzvezető rendszer a kései T-72A és a T-72B harckocsikban, de ezek fél-automata rendszerek voltak, ahol a célkeresztet rávitted a célra, meg kellett jelölni, hogy a lézer-távolságmérő megállapítsa a távolságát (érdekesség, hogy 500-4000 méter között működött igazán, 4000 méter közelében és felett már megbízhatattlan volt, 500 méter alatt pedig beállt automatikusan 800 méterre) - itt jött a poén, mert a rendszer ekkor egy három számjegyből álló számsort adott (ami az 1A40 esetében egy "sima" kijelőzn, az 1A40-1 esetében a TPD-K1 melletti kukkerbe illesztett kijelzőn jelent meg, hogy mennyi MIL-el kellett a célkeresztet odébb vinni a biztos találathoz kézzel az irányzónak.
T-72B 1A40-1 tűzvezető rendszerrel, a jobb oldali felemás rendszer az 1A40-1 és az TPD-K1 szemlencséje
A rendszer alapvetően utólagosan beépített, ami lézeres távolságmérős TPD-K1 célzótávcsövet egészítette ki. A korai T-72 (Ural) verzióban még ez sem volt - sima céltávcső optikai távolságmérővel és kétsíkú lövegstabilizátorral, ami a saját mozgásból fakadó kitérést próbálta enyhíteni. Az 1A40(-1)-el szerelt kései T-72A és T-72B volt a legpontosabb T-72 variáns hoszzú ideig (a T-72M például csak TPD-K1-et kapott, 1A40-et nem), de a rendszer ezzel együtt is messze nem volt olyan ergonomikus, mint a vele egyidős nyugati ballisztikai kompjuteres megoldások, amelyek már ekkor "gombnyomásra", automatikusan kitérítették a szükséges mértékben a löveget - sőt, még az 1A33-hoz képest is nagyon komoly visszalépés volt.
Keleten a következő lépést a teljesen digitális 1A42 és a T-80U hozta el. Ez már képes volt arra, hogy a célra rávitt (és "befogva tartott") cél oldalirányú sebességét kiszámolja a távolság és az oldalirányú mozgásából, és gombnyomásra megfelelően végrehajtotta a löveg irányzását. A T-90 az 1A42 egy kissé megváltoztatott verzióját kapta meg (gyakorlatilag átszabták, hogy bemenjen a némileg más toronyba). Ebből már leszűrhető, hogy igen, keleten is vannak kellően fejlett tűzvezető rendszerek.
T-80B 1A42-es tűzvezető rendszerrel
A fontos kérdés a gyakorlati használat kérdése. Ilyen téren persze nagy a titkolódzás, és csak az olyan információkra lehet támaszkodni, mint a görög harckocsitender kikerült információmorzsái. Az alapján az 1A42 sem igazán veszi fel a versenyt a kortárs nyugati megoldásokkal (megjegyzés: a Leo2 EMES-15-el egybeépített ballisztikai számítógépe csak kisebb kozmetikai beavatkozást kapott az elmúlt bő 30 évben...) - viszont meg kell adni, hogy az 1970-es évek közepén egy ideig náluk volt az előny konkrétan...
Utoljára szerkesztette: [NST]Cifu, 2015.06.05. 09:18:35

