-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#66037
@Fade2black: Amennyire én tudom, azért itt két gond is van az elképzeléseddel. Először is az SM-6 inkább egy SM-2 Block IV., amelynek az orrába egy AMRAAM C-7 radarját helyezték el, és kapott egy CEC (Cooperative Engagement Capability) adatkapcsolatot. Az E-2D szintén rendelkezik CEC-el, így képes az SM-6-ot rávezeti a célra. Csakhogy az SH-k és az F-35-ösök által hordozott AMRAAM C-7 nem rendelkezik CEC-el. Szóval a gond ott van, hogy akkor életképes az E-2D + AMRAAM, ha CEC-el látják el az AMRAAM-okat... Amire elég kevés az esély, mert a CEC egy US NAVY adatkapcsolat, rajta kívül (legalábbis jelenleg) senki sem használja (felmerült, hogy Japán és Dél-Korea megkapja amúgy).
@Janáj & @Molni: Az US NAVY F-35-el szembeni ellenérzése régi gyökerekhez kötődik. Az US Navy hagyományosan külön utakon jár az USAF-tól, és nem is erőlködött soha, hogy komolyabban összefésüljék a típusaikat (elég az F-4-es történetére, vagy az F-16 vs. YF-17/F-18 történetére gondolni). Az USN az 1990-es évek legelejéig úgy tervezte a jövőt, hogy az A-6 és A-7 helyére érkezik, az A-12 Avenger II., a lopakodó bombázó, az F-14-es helyére pedig a NATF, vagy bármilyen hasonló, 5. generációs légifölény vadászgép, az F/A-18 maradna olcsó "bombahordozónak", aféle második vonalbeli típusnak, a légi célokat az NATF, az erősen védett célok leküzdését, és a SEAD feladatokat pedig az A-12 látná el. Ezt az 1990-es évek elején két dolog húzta át: első körben az A-12-est dobta a kongresszus a levesbe, aztán az NATF bizonyult életképtelennek.
A NAVY második nekifutása egy F/A-X program volt, ami egy lopakodó F/A-18 utód lett volna, olcsón. Ezt beolvasztották a közös JAST majd JSF programba. Az US NAVY-nek egy nagy csomó dolgot le kellett nyelnie, amit nem akart, de nem volt választása, meghozták a döntést az F-35C igényéről. Érdemes izlelgetni a dolgot, mert itt válik nyilvánvalóvá, hogy az USN eredetileg a Hornet utódját kereste, nem pedig a Tomcat-ét. Mert egy nagy sebességű, első sorban légifölény gép iránti igény is folyamatosan a levegőben lógott, ám belátták, hogy egyhamar nem lesz erre pénz, pláne az F-35 mellett. Így a kongresszust inkább a Ford, Zumwalt és LCS osztályokkal traktálták, és erre kértek pénzt. Látszólag beletörődtek abba, hogy az F-35 lesz a Hornet utódja, igaz közben jött ugye a Super Hornet, ami nagyszerűen bele illett a tervekbe, lévén az F-35 csúszott és csúszik.
Az USN számára nagyon hamar nyilvánvalóvá vált ugyanakkor, hogy az F-35 nehézkesen illik a terveikbe, gyakorlatilag a Super Hornet-hez képest kevés az előrelépés, főleg légifölény feladatkörben. Gyakorlatilag a lopakodáson túl más jelentős előrelépést csak a fejlett szenzorai nyújtanak. Viszont ezért magas árat kell fizetni, ráadásul jött az UAV/UCAV robbanás a jövő terveiben, ezért a NAVY hirtelen egy A-12 szellemi utód UCAV-ot kezdett el vizionálni, amit az UCLASS program takar be. Az UCLASS gyakorlatilag felenné az F-35C csapásmérő feladatát, így az F-35 már egyre nehézkesebben beleilleszthető az USN doktrínájába. Emiatt vágják a megrendeléseket ott, ahol tudják (most folyik az adok-kapok, hogy megfelezik az F-35C megrendelésállományt 2018-ig (ez lenne most az F-35C IOC, vagyis harcképesség rendszerbe állítási időpontja), mindezt kimondatlanul azért, mert a kongresszus megfúrta 22db EA-18G Growler beszerzését, az USN pedig nagyon szereti a Growlereket (amik amúgy eleddig elég jól is működtek). A Lockheed-lobby fúrja-szúrja a Growlert, mondván, hogy az F-35-nek nincs szüksége arra, hogy egy elektronikai-hadviselést folytató gép kísérgesse, hiszen lopakodó.
Az USN mostani koncepciója alapvetően úgy vázolja fel az F-35-öst, mint egy hálózatba kötött felderítő egységet, amely felderíti a célpontokat a modern radarjával és EOST-jével, majd ezekre vezetné rá a Super Hornetekről és UCLASS-okról indított irányított fegyvereket. A koncepcióban lenne ráció, de a lényege az, hogy a Lightning II. eszerint az USN számára nem csapásérő egység első sorban.
Ami ebből a koncepcióból nagyon hiányzik, az egy jó képességekkel rendelkező elfogó vadászgép, mert hát ez a feladatkör az, ahol az F-35C nem brillirozik. Erre lenne válasz az F/A-XX. Látszólag egyszerű a képlet, hiszen 2030 (amire az F/A-XX-nek IOC-t kell elérnie) messze van. De vessük csak mellé, hogy az F-35C IOC-je 2018-ban van. Vagyis ha innen nézzük "mindössze" 12 év van a kettő között. Ez bár nem kevés, de ha figyelembe vesszük, hogy a Hornet család már több, mint 30 éve van rendszerben, nem is olyan sok. Ha reálisak akarunk lenni, az eddigi tapasztalatok alapján egy teljesen új típus kifejlesztése bizony igénybe is vesz 15 évet (mivel 2015-ben tervezik, hogy eldöntik mi legyen az F/A-XX sorsa, megrendelik-e, és ha igen, melyik pályázóval), szóval valójában egyáltalán nem húzzák az időt, nekik kell egy új gép... Az UCLASS sorsa biztosnak tűnik, az F-35C pedig akár akarják, akár nem, a nyakukban csücsül, így jön el az F/A-XX program kora...
Megjegyzés: az USN-nél az F-35-el kapcsolatosan nagyon komoly kérdőjel a lopakodóképesség megőrzésének képessége és annak biztosítása. Az F-35 nem olyan gép, mint a "hagyományos" NAVY vadászgépek, amelyek ütötten-kopottan, koszosan repülnek nap-mint-nap, mert a hordozófedélzeti üzemeltetés ezt teszi lehetővé. Érdekes kérdés lesz, hogy az F-35B és C esetén mi lesz a gyakorlati tapasztalat, sikerül-e megoldani a lopakodóképesség megőrzését a hajófedélzeti üzemeltetés közben is. Ez amúgy nem F-35 specialitás, az UCLASS esetén is komoly téma.
Molni: a "szeretett" Super Hornet egy kényszerpálya volt. 1992-re a kongresszus rengeteg drága program alól kihúzta a szőnyeget, az A-12 már említve volt, de itt volt a Seawolf SSN és akkor még ne említsük azt, hogy az USN-nek 1990 és 92 között kellett a 600 hajós flottáját (és doktrínáját) ~330 egységesre olvasztania. Az F/A-X beolvadt a JAST-ba, és a 2000-es évek közepéig (ekkor így gondolták) várni kell a rendszeresítésére. Az F-14 viszont kiöregedett, így kellett valami a helyébe. Egy teljesen új gépre se idő, se pénz nem volt, még a Super Hornetet is úgy adták el, hogy csak egy pár apró módosításokon átesett F/A-18C/D, amelyben nincs rizikó. Valójában meg ugye a gép 3/4-e megváltozott, új volt. Egy MiG-nél vagy Szuhojnál kevesebbért is teljesen új típusjelzést adtak volna a gépre, de még amerikai hasonlatban is találunk ilyet, lásd F-5 vs. F-20 eset. A McDonald-Douglasnak kapóra jött a megrendelés, a NAVY-nek meg kellett gyorsan valami, mert nem volt alternatívája (hacsak nem vesszük ide a Dassault Rafale megvásárlását... :D), de a Tomcat-eket meg nem nagyon akarták tovább reptetni.