10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #65772
    Úgy kezdődik, hogy azt sem tudjuk, pontosan mivel lőtték azokat a harckocsikat. Ha RPG-7 / PG-7V párossal (ez a legáltalánosabban elterjedt), akkor nem csoda, hogy a harckocsit szemből nem tudták harcképtelenné tenni vele (azért azt is tegyük hozzá, hogy nem véletlenül állt a második harckocsi az első elé, hogy védje annak frontját).

    A T-72 tényleg gyengén védett harckocsi modern hadszíntéren, modern harckocsik, modern páncéltörő eszközökkel szemben. Itt viszont egy gyengén felszerelt ellenség ellen harcol, akik ráadásul rosszul is használták az eszközeiket,. Az adott körülmények között oldalról kellett volna a harckocsikat lőni (becsalni az épületek közé), és úgy rögtön más lett volna az eset vége.

    A "kigyulladó", illetve felrobbanó T-72-esek esetében a küzdőtérben tárolt, vagy az az alatt lévő lőszertárolóban lévő hajítótöltetek berobbanása az ok, ami szétveti a harckocsit. Miután itt a jelek szerint még csak átütni sem sikerült komolyabban a frontpáncélt, így ez a veszély nem forgott fent.

    A Szíriai hadseregnek több, mint 1600 T-72-es családba tartozó harckocsija volt a polgárháború kirobbanása előtt. A korai videókon és képeken jobbára ERA blokkokkal felszerelt, modernebb változatok voltak láthatóak, az utóbbi kb. egy évben viszont egyre ritkábban látni ERA blokkos T-72-eseket, inkább ilyen régebbi verziójú T-72-esek tűnnek fel, ERA blokkok nélkül.

    Támogatás terén bajos a szituáció, mivel a Hezbollah és Irán támogatja leginkább az Abbász-féle Szíriai kormányt, Irán közvetlenül viszont nem képes támogatást küldeni neki, lévén a kettőjük között van Irak és/vagy az Iszlám Állam (IS v. ISIS). A tengeri szállítás a koalíciós erők miatt nehezen megoldható.