
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
Wampa reloaded #65405 Te végül is mikorról beszélsz ?
Mert abból amit írsz, annyi igaz a 80 as évekre, hogy itt voltak a ruszkik, csakhogy ezt az ország 90% a csak tudta, de sose látta.
Én is csak katonaként találkoztam velük 90- ben.
Itt Borsodban, ahol akkor is a legrosszabbul fizették az embereket, a legtöbb lakatos jobb házakban, lakásokban lakott a 80 as években- pedig ismertem párat- mint manapság.
Persze hogy maszekoltak, mert az ember ilyen, mindig több kell neki. Jobb nő, jobb ruha, pia a haverokkal etc.
Nem emlékszem hogy a tankönyvért fizetni kellett volna és csak középiskolában kaptam pár használtat, mert ott volt olyan amit le kellett adni év végén. Egész életemben volt farmerom, lehet hogy Trapper, de nem azért nem Levis 501 mert nem lehetett hozzájutni, hanem mert drágább volt. Mikor borotválkozni kezdtem, nem feltétlenül kellett Barbon arcszeszt használnom, vehettem Denim-et (én is a kéket szerettem- tény, hogy volt mikor nem lehetett kapni, hát a KGST hiánygazdaság volt).
Az tény, lakásra sokat kellett várni, viszont mégha utána évtizedekig fizetted is, volt és hozzájutottál.
Mennyivel jobb, ha van, de nem tudod megvenni ? A 80 as években már ez ügyben is nagy szabadság volt, simán cserélgethetted ráfizetéssel, vagy megvehetted ha volt rá keret.
A 80 as években tele volt nyugati áruval minden bolt. Nekem nem Mk 27 es meg Videoton magnóm volt, hanem Sanyo, meg Aiwa.
Egy csomó műszaki cikknek nem is volt keleti alternativája pld, a Videoton tv az népszerű volt, mert olcsóbb volt mint a nyugati. Csak robbant néha. A 80 évek közepétől meg elárasztottak mindent a Bécsből behozott cuccok.
A narancs, banán dolog az igaz, az ritkaság volt, de az pld. hogy pult alól ment bratyiban, az nem a rendszer hibája volt, a magyar ilyen fajta.
Jelzem a 90 es évek elején meg errefelé csak banán volt, meg narancs valamiért, alma meg ritkán és aranyáron.
Húsok...lehet hogy van marhamáj, meg vesepecsenye, de én pld nem nagyon látok ilyet se a Tescoban, se a Lidle ben se a Sparokban se a Coopokban...nyilván van valahol, csak az emberek többsége errefelé csirkefarhátat vesz, nem bélszínt.
Beat zenét nem lehetett hallgatni ???
Meg külföldi adókat ????
Te a Rákosi éráról beszélsz ?
84 magasságában csak Iron Maident meg Judas Priestet hallgattam, amit a magyar rádióból vettem fel, komplet lemezt leadtak, szvsz le se sz.va a jogdijakat. Művelődési házakban ingyen lehetett a kazettáikat másolni. Előtte, gyerekkoromban (70 es évek) Beatles fan voltam, a magyar tv x szer leadta pld a Nehéz nap éjszakáját. Amerikai rockzenén, Elvisen, Bill Haley-in etc. szocializálódtam. A Karl May regényeken, meg az Egy ifjuság regényén kivül nem olvastam csak amerikai, meg francia irodalmat, zene ugyanez. A hétfői kivánságműsorban, a poptarisznyában, Komjáthy műsorában csak nyugati zene ment (Jó, a kivánságműsorokban helyet kapott a magyar nóta is:P)
A Kádár korszak végén már dolgoztam is, ott már szóba se került, hogy párttag akarok e lenni, még előtte se, hogy KISZ tag, nem is lehettem volna, mert meghuztak szakrajzból :) Annyi igaz, hogy 86 ban kiderült, x évig plusz egy főnek fizették a KISZ tagságot, az osztályfőnök meg önkéntes alapon, mert senki nem vállalta, rámtukmálta- igy visszamenőle az lettem.
A hosszú hajó haverom, nekem nem állt jól, mert seggig ért a homlokom akkoriban is, megcsodálta, a szép új igazolványom, az akkor 2 éve punk cimborám, kakastaréj, bőrdzseki, tele pistolsos, Ramones. kitűzőkkel, csak ezt hallgatta és a zenekaruk is ezt játszotta, az oszifő előtt köpött bele a KISZ tagkönyvembe, nemhogy le se lőtték, egy büdös szót nem szólt a tanerő.
Volt nyugati cigaretta, igaz talán nem minden ABC ben, de a trafikokkban igen, szivtunk Marlborot, Dunhillt, Pall Mallt és egyes helyeken kuriózumként még Gitane is volt, amit az R Go meg is énekelt, bár kis túlzás a szöveg, hogy a Gitane füszje a csaj ajkacskáján száll, a Gitane meg a Caporal fos kapadohány, olyan erős hogy a lovad letüdőzi, megdöglik.
Orkán is volt, de az volt az 50 es években is, lehet hogy azért nem hordták szivesen mert a bőrkabát mellett ez is ÁVH s viselet volt.
80 as években kutya nem foglalkozott vele, ha nem voltált pártitkár minimum, ki jár templomba meg ki nem. Falun mindenki járt, kivéve a hithű komcsikat, de aki ateista, az ma se jár. Templomi eskövő dettó, de az tény , hogy nem volt divat.
Ezt az értelmiségi hátrányt is honnan veszed ?
Igy lehetett az 50 es években , de a 60 as évektől kezdve pont forditva volt, ugyanis ha nem tudnád, a Kádár rendszer sógor-koma-kolléga alapon működött, nem zárult ugyan be a kapu a munkásgyerekeknek, de jó eszűnek kellett lennie, amég értelmiség háttérrel minden hülye gyerek bekerült a jobb gimikbe, később egyetemre (A Géza fia ? Nem mondod...persze)
Na, ezzel nem azt akarom mondani, hogy visszasirom ,meg jó rendszer volt, csak én 20 évet éltem benne és egyáltalán nem azt láttam, amit te leirsz.