
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#65252
Drazse23: Ezt azért senki ne kívánja! Egy állami kontrol nélküli modern hadsereget, akik semmiféle elszámolással nem tartoznak a katonai és politikai vezetés felé.
A legzsírosabb pénzt pont a katonai/politikai vezetéstől kapják, szóval azért az nem igaz, hogy nincs semmi kontrol felettük. :)
Amennyiben léteznének ilyen PMC-k, az veszélyes lenne, hiszen megrendelésre megdönthetnének bármilyen kormányt vagy akár a szervezet vezetősége által támogatott személyt ültethetének elnöki székbe.
Egyfelől ha nem is valódi haderő szinten, de léteznek ilyenek. Az Executive Outcomes egy Dél-Afrikai PMC, helikoptereket, harckocsikat, lövészpáncélosokat, sőt, vadászbombázókat is vetett már be, igaz igen kis számban - de az adott hadszíntéren brutálisan eredményesen. Angolában és Sierra Leonéban kvázi ők befolyásolták hogy milyen erők kerüljenek hatalomra (hozzá kell tenni, megfelelő politikai háttérszéllel, tehát nem ők döntötték el, hogy ki kerüljön hatalomra, hanem a nagy befolyással bíró országok... első sorban Dél-Afrika :P).
Például ahol van vali értékes dolog, amit gyorsan pénzé lehet tenni, arany, ezüst, gyémánt.
Az EO pont Sierra Leone leggazdagabb gyémántbányáit foglalta el... ;)
EO tulajdonú Mi-24D (két ilyenjük volt ott) egy Sierra Leonei gyémántbányánál...
Az egyik EO Mi-8-asból fotózzák a másikat, szintén a Sierra Leonei polgárháborúban...
képek forrása
Qtab: Szerintem ez nem igaz. Ott van az a példa, amikor a falklandi háborúban a kontinensre akarták dobni az SAS-t, hogy a repülőtéren rongálja meg az argentin vadászgépeket. Pontosan nem tudom mi történt, aki vezette volna az SAS-t ott a terepen kétségeit fejezte ki, hogy élve visszajönnek. Leváltották egy olyannal, aki nem így látta, vagy nem érdekelte, hogy visszajönnek-e valaha.
Ez egy szélsőséges eset, nyílván mindenre van példa - ahogy annak ellenkezőjére is. Nagy általánosságban azért ilyesmi ritkán fordul elő...
De ha így teljesebb a kép, akkor a 'sosem' helyett valóban 'nagyon ritkán' kellett volna legyen...
De a brit és amerikai erők az elmúlt 25 évben a közel keleten többször kerültek olyan helyzetbe, hogy helyiek felfedezték őket és ők ahelyett, hogy megölték volna őket és a holttestet elrejtik inkább megszakították a küldetést.
Ez nem parancsmegtagadás.
Z0tya: jó mellé ment
Annyira nem, ha a rakéta robbanófeje éles, akkor a robbanás kb. 25-50 méteres körzetében teleszórja szuperszonikus sebességű repeszekkel. Az ilyen esetekben pont az a lényeg, hogy lehetőleg csak megközelítse az éles rakéta a célgépet, de ne pusztítsa el. A fedélzeti rendszerek értékelik azt, hogy milyen közel ment el a rakéta a célhoz, így meg lehet állapítani, hogy "miss" vagy "kill" volt az éleslövészet eredménye. Azért minden egyes éleslövészetnél egy-egy Q gépet elveszteni kicsit drága mulatság még az USAF-nak is...
Joebácsi: Khhhmmm.... Szépek az ilyen kis összehasonlítások, csak "pár" gyakorlatias dolgot szoktak kihagyni. A T-64 azonban jobb, megbízhatóbb erőforrással rendelkezik, jobb futóművel, jobb és megbízhatóbb automata töltővel (a T-72-es automata töltője egyszerűbb és olcsóbb volt, mint a T-64 és a T-80 automata töltője, erről például itt lehet olvasni), jobb a tűzvezető rendszere, és általánosságban minden téren a T-64-esek kapták meg előbb a modern technikát, mint a T-72-esek. Nyilván nem egyszerű az összevetés, hiszen ADOTT T-64-est lehet összevetni ADOTT T-72-essel, de alapjában véve a T-64 egy jobban sikerült jármű volt, mint a T-72. Nem véletlen, hogy ez volt a frontvonalbeli típusa a szovjeteknek, és a T-72-es volt a "tömegharckocsi", ahogy aztán ugyanez lejátszódott a T-80 (ami részben a T-64-re alapult) és a T-90 esetében (utóbbi ugyebár egy T-72 új toronnyal...).
Bulat-ot és BM-et az eddigi képeken nem nagyon lehetett látni...

