
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
Wampa reloaded #65213 Na, mán hiányoztál :P
Azért ebbe a Triple Canopy vs. Delta force dologba szivesen belelátnék.
Már magának az alakulatnak is érdekes a státusza, Haney nevű pali irja a könyvében (szintén utána TC.s volt) hogy gyakorlatilag
nem voltak tagjai hivatalosan a US Army nak, ez a nem ismerjük el, de nem tagadjuk is szvsz emiatt lehetett, ugye ha elkapják őket, lehet
nyugodtan azt mondani, nem katona.
Másrészt ez a TC is szinte csak volt DF, SF katonából áll, nem lennék meglepve ha a cég sokszor fedősztorit adna DF bevetésekhez, elrejtve az aktiv operátorokat, mert még mindig jobb, ha az derül ki, hogy egy PMC tagja, nem az "elnök embere" :)
Vagy éppen átvennének emiatt olyan SOCOM műveleteket, amiket nem akar felvállalni a kormány.
Szóval akár lehet is Ukrajnában amerikai katona, olyan hoztam, is meg nem is alapon.
Amit én nem értek, az amiknak miért a ruszkik a legnagyobb gondja, mikor a helyzetet Szaddám óta gyakorlatilag sikerült úgy elb.niuk a Közel-Keleten, hogyha robban a dolog, beteriti szarral még a Holdat is.
Afganisztán ugyanez, azzal a különbséggel, hogy amikor a tálibok visszaveszik a hatalmat- jelzem ez csak annyit jelent szerintem, hogy Kabulba visszamennek, az minket nem annyira érint. Budhha szobrok már nem nagyon vannak, a helyiek között ritka, aki majd Denverben fog robbangatni, afgán rokonom meg nincs.
Ilyen szempontból Pakisztán pld. ami szövetséges, sokkal veszélyesebb.
A ruszkik már most milliárdos veszteséget csináltak (jobban mondva az USA, meg az Unió magának) a nyugatnak,
Megmondta már a székely bácsi is, a medve nem játék.
Lehet hogy ez a szeparatista orosz csapat egy csomó önpusztitó, mellverő, nacionalista gyökér, vagy ruszki James Bond, de azért az ukrán vezetés is egy szemétláda, rohadék, oligarchális szláv maffia.
Nem politika felé terelnék, én se szeretem Orbánt, de egyrészt ne a lengyelek ugassanak mit csinálunk, ők zsigerből utálják az oroszokat (nyilván van miért, ez más tészta) De egyelőre mi ülünk itt a határszélen, meg mi függünk az oroszoktól. Nyilván el kell fogadnunk az Unió álláspontját (amúgy nem kell) de nagyon azért ne viháncoljunk.