Informatika és tudomány

10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!

[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #61967
    Kezdjük az elején.
    Az 1960-as évek a technológiai szörnyszülöttekről szólt. Előszór a Shillelagh rendszerrel és az M60A2 ill. M551 harcjárművekkel, és a méregdrága, de legalább megbízhatatlan lézervezérlésű rakéták első generációjával. A jövőlatolgatás se jött be, az MBT-70 program futurisztikus megoldásai nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, leszámítva a hidropneumatikus, szabályozható futóművet.
    Ezért az M60A3 és XM1 alapjában véve hátraarc volt, az egyetlen komoly újítás, az Abrams szendvicspáncélzata is brit licencen alapult. A fegyverzet pedig maradt a már ekkor is 20 éven felül lévő L7 további reszelgetésének.
    Azonban kezdett kialakulni egy olyan csoport, amely rossz szemmel nézte az egyre nehezebb MBT-ket. A legkomolyabb indok a légi szállíthatóság hiánya, hiszen egy Abrams-ot legfeljebb C-5-ösökkel szállítanak, de azok is csak 1-1 darabot. Amíg az US ARMY alapvetően a vizionált európai szuper-harckocsicsatákra összpontosított, a légi szállíthatóság szinte teljesen háttérbe szorult, így a légi deszant egységek páncélelhárítás terén elég kutyául álltak. Az M50 Ontos-t 1969-ben kivonták, jött helyette az M551 Sheridan, az ekkora már ismerten problémás Shillelagh rakétával.

    A helyzetet az 1970-es évek elején végül is két irányba haladó fejlesztés oldotta meg. Az XM1 lesz az „MBT”, az általános célú harckocsi (már az M60 érkezésekor felhagytak a könnyű / közepes / nehéz harckocsi elmélettel, és kivonták az M103-asokat). Viszont elkezdték vizsgálni annak a lehetőségét, hogy egy nagy torkolati sebességű 75mm-es löveg alkalmas lenne-e arra, hogy az egyre nagyobb harckocsikat leküzdje, miközben a védelmét szinte kizárólagosan a mozgékonysága adná. Ehhez persze szükséges egy olyan tűzvezető és lövegstabilizátor, amely lehetővé teszi a valódi mozgásban való tüzelést. A 75mm-es ARES löveg munkálatait megkezdték, és nagy reményeket fűztek hozzá, még Eugene Stoner is benne volt a fejlesztőcsapatban. A koncepció két járművet álmodott meg, az egyik egy könnyebb, 15-20 tonnás légi deszant páncélvadász (HSTV-L, vagyis High Survability Test Vehicle - Light), a másik egy 40 tonnás MBT (HIMAG, HIgh Mobility AGility).

    A 40 tonnás harckocsi program volt a HIMAG, amely eldobta az M60 nehéz tornyát, és egy hidropneumatikus felfüggesztésű harckocsitestre épült, amelyet egy 1500 lóerős diesel-motor hajtott meg. A torony páncélzat nélküli, de egy radart beleépítettek, részben a légvédelmi (kettős) feladatkör miatt. A HIMAG legnagyobb dobása a 99km/h végsebessége, és az igen magas (de általam nem ismert) sebessége még átszedett terepen is.


    HIMAG-A tesztjármű, cirka 1978


    Persze ne feledkezzünk el a bgabor által már említett XM274-es, 75mm-es, L/75.5 csőhosszúságú CT lövegről. Ez egy olyan gépágyú, amely forgó, négy töltényűrrel rendelkező zárral rendelkezik (ilyen pl. a vadászgépeken használt BK-27 is, igaz annak öt töltényűrje van), hogy nagyobb tűzgyorsaságot érjen el. A lőszer egy elégő hüvelyű (a fém lövedékfenék megmarad, mint a szovjet/orosz 125mm-es lövedékeknél), teleszkópos kialakítású, ahol a lövedék kvázi bele van tolva a hüvelybe, és nem látszik ki belőle. Szép kis löveg, nagy tűzgyorsasággal (60 lövés/perc), amihez egy 36 lőszer befogadó (dob)tárat helyeztek el a löveg alatt. Sajnos megbízható adatot nem találtam a páncéltörő képességéről, becsülni nem szeretnék, de a lényeg az, hogy a maga idejében (1970-es évek közepe-vége) nem volt rossz, és mivel 1-5 lövéses rövid sorozatokat volt képes lőni, úgy vélték, hogy 4 viszonylag kis területen becsapódó APFSDS lövedék bármilyen (akkori) páncélzatot megtörhet.

    Ekkoriban kezdték el kivonni az M551-est, az egyetlen egység, ahol megmaradt, a 82nd Airborne – azon egyszerű oknál fogva, hogy egyszerűen nincs más légi szállítható pct. jármű, ami válthatta volna. A HSTV-L program eddig másodlagos volt, egyszerűen nem kaptak rá elég pénzt, ám ez kezdett megváltozni, a HIMAG kvázi a szemétdombra került, míg a HSTV-L program átlényegült az RDF/LT (Rapid Deployment Force / Light Tank) programmá. Ezt a változást leginkább az iráni túszdráma okozta, ugyanis az Operation Eagle Claw (a balul elsült mentőakció kísérlet) elemzése rámutatott arra, hogy a légideszant egységeknek nem volt olyan páncélozott harcjárműve, amit egy C-130-as elvihetett volna – a legkomolyabb opció az M113 lett volna. Nosza, hát akkor csináljunk egyet, volt a felkiáltás.

    Ez lett az RDF/LT program az US ARMY-nál, amihez roppant hasonló volt az USMC saját MPWS (Mobile Protected Weapon System) programja. Az RDF/LT program többé-kevésbé az AAI saját RDF/LT programja köré épült, ez hivatalosan a hadsereg programja volt, de az AAI végezte az összes munkát. A program roppant magasra tette a lécet, az alap tömeg 13 tonna körül mozgott, a kis jármű alapját egy erősen módosított M113A3 adta, amibe egy 650 lóerős gázturbinát építettek, ami félelmetes mozgékonyságot és 83km/h végsebességet adott a járműnek - azon az áron, hogy a magas fogyasztás miatt mindössze 160km-es hatótávolsággal rendelkezett. A tervek szerint egy C5-ösbe nyolc, egy C141-esbe kettő, egy C-130-asba egy ilyen járművet lehetne szállítani. (Zárójelbe, ahány forrás, annyi -féle magyarázat van a különféle tornyokra, és azok idősorrendjére, szóval nehéz kiigazodni e téren):

    Az első változat két fős személyzettel rendelkezett, a sofőr a járműtestben ült, a parancsnok mellette foglalt helyett, és a tornyot bármelyikük irányíthatta szükség esetén. A jármű az M113A3 alumínium páncélzatát örökölte, de vastagabb rétegben – persze így sem volt képes akár csak egy nehéz-géppuska tűznek is ellent állni, így több megoldás is volt a páncélzat növelésére, ezek között szerepelt ERA blokkok alkalmazása. Aztán volt kiegészítő szendvicspáncélzat-blokkok alkalmazása, illetve alumínium-blokkok alkalmazása. A fő probléma az volt, hogy mindegyik (különösen az amúgy leghatékonyabb szendvics-blokkok) jelentősen növelte a jármű tömegét, akár 20 tonnáig is. Az elképzelés szerint a járműveket „alap” állapotban viszik a harctérre, és ott szerelnek rájuk szükség esetén kiegészítő páncélzatot. A löveg kvázi torony nélküli beépítéssel rendelkezett, és egy 60 lőszeres dobtárral rendelkezett.

    A második változat új tornyot kapott, amelybe egy irányzó került, a parancsok maradt a sofőr mellett. Az új torony valamivel magasabb volt, ám igen nagy szögben lehetett a löveget függőlegesen kitéríteni, a légvédelmi feladatokra.


    AAI RDF/LT második változata, egy fős toronnyal, három fős személyzettel


    A harmadik változat volt kvázi a végső „hazai” változat, ez az első változatra épült, vagyis torony nélküli változat, de a löveg mellé került két doboz, amibe négy Stinger vagy három RBS-70 légvédelmi rakétát lehetett elhelyezni. A löveg kitéríthetőségét a második változathoz hasonlóan igen extrém szintre növelték.


    A „végső” változat légvédelmi rakétákkal felfegyverezve


    Volt még egy változat, amit exportra szántak, ám ez iszonyatosan le volt butítva az US ARMY illetve a DoD igényei miatt (nem akarták a csúcstechnikát eladni másnak): a gázturbina helyett egy 350 lóerős diesel-motort kapott, amely jóval kisebb mozgékonyságot jelentett, a testbe már csak a sofőr foglalt helyett, egy új, hagyományosabb torony került beépítésre, amelybe két fő foglalt helyett, és ebbe egy „feltuningolt” 76mm-es M32 löveg került, ami a Walker Buldog számára készült. A lebutított változat kvázi senkit sem érdekelt, Venezuela ugyan tesztelte, ám igényt nem formált rá. Ez a 76mm-es löveg viszont feltűnt a Tajvani M41D Walker Buldogokba (azon egyszerű okból, hogy örültek, hogy egyáltalán ilyet eladott nekik valaki). A löveg teljesítménye 1500m-en a 105mm-es HEAT-al ért fel.

    Az US ARMY a tesztek közben átmeneti megoldásként a HMMWV-TOW járművekkel oldotta meg a páncélelhárítás feladatát, ekkor még úgy volt, hogy csak ideiglenesen. A terepjárók légi szállíthatósága nem volt kérdés, és a TOW képessége sem (vajon az ekkoriban debütáló Kontakt-5-ösök képességével is tisztában voltak vajon? Kétlem... - Cifu). Ezért egy ideig lekerült a napirendről a dolog, beleértve az RDF iránti igényt is. A 75mm-es löveg ellen több kifogást is emeltek. Első sorban úgy vélték, hogy logisztikailag megterhelő egy újabb kaliber rendszeresítése, ezért úgy vélték, hogy az M551 utódjának 105mm-es löveggel kell rendelkeznie, hogy ugyanazokat a lőszereket lőhesse, mint az M60A3 és az M1. Másod sorban pedig a 75mm-es HE lőszer hatásfokával nem voltak elégedettek, úgy vélték, hogy tűztámogató feladatkörhöz elégtelen a löveg teljesítménye.

    Az USMC is rágta a gittet. Tetszett nekik a 75mm-es ARES, és a vadonatúj LAV (Mowag Piranha 8x8) járműcsaládba akarták integrálni. Az egy fős RDF/LT tornyot rá is applikálták egy Piranha-ra, és a teszteket jól végrehajtotta a kísérleti jármű.


    A LAV-75 (nem hivatalos elnevezés)


    Csakhogy rövid úton ők is szembetalálták magukat a 75mm-es ARES problémájával: amire rendszerbe áll (először 1985-volt a céldátum, majd 1988-ra módosult), már majdnem két évtizedes elvárásokra épült, eközben pedig a szovjet harckocsik védelmi képessége jelentősen javult. A löveg már nem képes a modern T-72-es verziók, még kevésbé a T-80-asok leküzdésére szemből. Miért rendszeresítenek akkor egy járművet, ami igazából csak a második vonalbeli T-55/T-62 ellen hatásos, illetve a könnyen páncélozott BMP-k és BTR-ek ellen, amiket amúgy a LAV-25-ösök is képesek voltak leküzdeni szükség esetén. A LAV-75 ment a kukába, helyette jött ismét a TOW, és a LAV-AT.
    A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!