Informatika és tudomány

10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!

[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #52686
    Az 1970-es évek közepe. A rövid történet:

    Volt valaha az USN (US NAVY, de a továbbiakban rövidítek) -nek egy olyan elképzelése, hogy a felszíni flotta krémjét nukleáris meghajtással látja el. Ennek az elképzelésnek az első fecskéje az 1956-os USS Long Beach volt, amelyből csak egy épült, és aféle állatorvosi ló volt, rápakoltak mindent, amit abban a korban csak tudtak, aztán az idő előre haladtával mindig folyamatosan fejlesztgették, az új technológiákat (az Aegis rendszer prototípusát is) mindig a Long Beach-en próbálták ki.


    USS Long Beach - olyan ronda, hogy már gyönyörű


    Az 1970-es években az USN azt találta, hogy az új Nimitz-osztályhoz kellően gyors kísérő hajók kellenek, a meglévők túl lassúak. Ezért úgy képzelték, hogy egy "Strike Cruiser" (~Csapármérő Cirkáló) osztályt hoznak létre. A ~17'000 tonnás hajó 2db Mk.26 "iker-karos" indítórendszerrel lenne felszerelve, ehhez 2x64db (először 1x44db és 1x64db) Standard Missile (SM-2) légvédelmi rakéta és/vagy ASROC tengeralattjáró elleni rakétatorpedó (egy rakétahajtómű juttatja el a célzónába a könnyű torpedót, amely a vízbe érve kezdi el keresni a tengót), 8db (később 16db) Harpoon hajó elleni rakétával, 8db Tomahawk szárazföldi célok elleni robotrepülőgéppel, plusz az "aprólékkal", 127mm-es hajóágyú és 2db helikopter.


    A tervezett USS Long Beach refit AEGIS SPY-1D antennákkal


    Ezek mellé került volna hagyományos meghajtású romboló osztály, szintén AEGIS rendszerrel (DDG-47, erről mindjárt).

    Tudni kell, hogy ekkor már építették a Virginia-osztályt, egy nukleáris meghajtású, első sorban légvédelmi, de ugyanakkor SuW (hajó elleni) és minimális ASW (tengeralattjáró elleni) hadviselére is alkalmas cirkálót. A Virginia-osztály legfőbb gondja az volt, hogy nem volt rajta helikopter-leszállóhely, hangár meg pláne, mivel oda Tomahawk konténerek kerültek. A Virginia-osztályból 11-et terveztek, de a hiányosságok miatt végül csak 4 épült meg.


    USS Virginia, látható a farrészen a normális helikopter-leszállóhely hiánya


    Az új Strike Cruiser technológiáit eredetileg a USS Long Beach teljes átépítésével tesztelték volna, de ebből nem lett semmi.

    A CGN-42 második vázlatának ábrája itt látható:



    Látható, hogy a hátsó Mk.26-os iker-indító mögé került kiemelve a helikopter-leszállóhely, és a felépítménybe elhelyezve a hangár, a Tomahawk-indítók pedig az első felépítmény elé kerültek. A 12'000 tonnás vízkiszorítás ellenére nem jutott hely a 127mm-es hajóágyúknak, sőt, a Harpoon konténerek is hiányoznak.

    Ez után készült pár elképzelés, amelyek első sorban abban különböztek a fentitől, hogy a hajó orrára, előre került egy 127mm-es hajóágyú, plusz a felépítménnyel variáltak (két felépítmény, vagy egy hosszabb felépítmény).

    Ekkor merült fel a CSGN Mark.2 elképzelés, ez látható az #52682-ben. Olyasmi mint az Angolok Hermes-osztálya, vagy a szovjetek Kijev-osztálya. Egy Zumwalt admirálisnak tetsző megoldás, 6db Harrierrel és két helikopterrel, 24'000 tonnás vízkiszorítással, 2db Mk.26 iker-indítóval (a rakétatár miatt nem lehetett a hajótestben elhelyezni a hangárokat), 1x 127mm-es hajóágyú, 16db Harpoon és 8db Tomahawk indító. A meghajtása maradt volna a két D2G reaktor, továbbfejlesztve, mint a CGN-42 elképzelésnél, a nagyobb vízkiszorítás ellenére is tudta volna a 30+ csomós sebességet korlátozás nélkül tartani. Összességében igencsak ütőképes, bár kétségkívül zsúfolt hajó lett volna. Csak hát akadt egy kis probléma: minek egy "csökkentett képességű" VTOL Harrier vadászgép egy olyan cirkálóra, amit eredetileg egy Repülőgép-Hordozó mellé való kísérőhajónak szánnak? Azon ott vannak az F-4 és F-14 szuperszonikus vadászgépek. Zumwalt admirális ötlete nagyon jó volt, ha egy mondjuk "konvoj-kísérő" hajót képzelünk, csak éppen nem egy olyan hajónak, aminek a CSGN-t szánták, amely egy nukleáris meghajtású repülőgép-hordozót kísér.

    A CSGN program ezért visszatért a "hagyományos" rakétás cirkáló elképzeléshez, de a tömege lecsökkent 12 ezer tonnára, miközben a fegyverzete maradt volna.

    A programba akkor került koporsóba, mikor az eredetileg mellé szánt DDG-47 Ticondegora-osztállyal (a DDG nem elírás, ekkor még romboló volt a besorolása) elkezdték összevetni. A Ticondegora osztály a Spruance-osztály testét használta fel, a Spruance azonban kifejezetten tengeralattjáró-elhárító feladatkörre készült. Egy CGN-42 kétszer annyiba került, mint egy DDG-47, de a két hajó légvédelmi képessége teljesen megegyezett. A kasza könyörtelenül lecsapott. A DDG-47 programot átkeresztelték CG-47-re, és innentől ő lett a "nagyobbik" AEGIS cirkálós, mellé pedig egy új romboló osztályt kértek (ez lett a későbbi Arleigh Burke osztály az 1980-as években).


    DDG-47 és mellette a CGN-42, a valóságban az előbbi jött az utóbbi helyére