
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#50851
Két különálló dologról beszélsz. Az egyik az új fegyverek beszerzése, kifejlesztése. Az egyfelől elvitathatatlan, hogy sok téren előremutató lépéseket tett az USA a katonai fejlesztések terén, és továbbra is inkább ő mutatja meg az útirányt. Azon persze lehet vitatkozni, hogy ez az irány jó-e (lásd még OICW mizéria vagy a Land Warrior program).
Ennek az éremnek a másik fele az amerikai katonai beszerzési rendszer iszonyú túlbürokratizálása. Az XM8 lelövése kisebbfajta kabaré volt, ott volt a fegyver, amelyre sokat költöttek, és amely tényleg nyújtott volna előrelépést, erre a lobby elkaszálta az egészet, mondván, hogy a tendert nem ez a fegyver nyerte, vagy legalábbis nem ebben a formában. Ez a beszerzési mizéria főleg más programokat figyelembe éve mókásak. Amikor a tengerészet keresztülverte a Virginia-osztályt és a Zumwalt-osztályt minden ellenálláson, akkor mókás azt látni, hogy a hadsereg meg rendre elbukik a nagy programjaival.
Az egész IAR mögött én két dolgot látok:
1.: Az USMC okult az XM8 mizériából, és nem akart élből nekimenni az AR-15/M16 lobbynak. De le akarja cserélni az M16-osokat...
2.: A SAW túl nehéz, és könnyebb fegyvert akartak. Hogy nem könnyebb könnyű géppuskát, az egyértelmű, mert akkor az Ultimax 100 nyerte volna a tendert.
A másik dolog a veszteségek, de ilyen téren én látványosan látom a változást. Az egyre több távirányított robot, ami a harctérre kerül, jól mutatja a jövőt. Az USA így akarja a saját emberveszteségeit minimalizálni. Hogy ez jó út-e? No ez az, amiben nem vagyok biztos. Ha egy harckocsiban 4 ember veszhet oda, de egy robot-harckocsi 4x annyiba kerül, akkor egy valódi háborúban tényleg képes lenne elviselni az ország gazdasága ezt az erőforrásigényt...