
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#50834
Az M249 nem egy rossz koncepció.
Senki sem mondott ilyet (illetve én mindjárt fogok). Az USMC sem, hiszen ha így gondolnák, akkor kivonnák az M249-et. Ők azonban csak a legtöbb fireteam-ben kiváltják az M249-et az M27-el. Továbbra is marad vagy 10'000 SAW az USMC-nél, a tűztámogató rajoknál és a járművekre szerelve.
Az USMC viszont egyfelől nehéznek találja az M249-et, másfelől meg nem eléggé megbízhatónak. Továbbá úgy vélték, hogy a "rapid" (gyors) tűzelési mód (100-200 lövés / perc) túl kevésbé használt, a "sustain" (fenntartható) tüzelési mód (50-100 lövés / perc) pedig megvalósítható 30-as szekrénytárral, jóval könnyebb fegyverrel is. Ez az IAR alias az M27.
Továbbá hogy az M249 jó koncepció, az azért kicsit vitatható. A vele egyidős Ultimax 100 sokkal könnyebb (100-as tárral 6,8kg, vagyis könnyebb, mint az M249 üres tömege), és megbízhatóbb, és teszi mindezt 30-as szekrény- vagy 100-as csigatárból (kisebb a kosz bevitelére az esély). Még 2001-ben volt az USA-ban egy teszt, ahol összemérték az M249-et három konkurenssel, egy Colt (nem részletezett típus) egy HK (nem részletezett, talán MG36) és a CIS Ultimax 100. A 48 tengerészgyalogos a végén leírta a véleményét a fegyverekről, és az Ultimax 100 toronymagasan nyerte a tesztet. Jó kérdés miért nem lett semmi akkor ennek a következménye. Még érdekesebb, hogy az Ultimax 100 indult az IAR tenderen is, az Mk.4 változattal - mégis alulmaradt a HK IAR-el szemben.
Ultimax 100 Mk.5, az IAR tenderen, C-Mag tárral
Ultimax 100 Mk.3
Ezzel együtt is érdemes elgondolkodni, hogy az a fránya PKM 20 évvel az FN Minimi és az Ultimax 100 előtt hogy volt képes mindössze 7,5kg lenni (négy dekával nehezebb, mint az M249), miközben 7,62x54R puskalőszert tüzel, ami egy (vagy két?) kategóriával erősebb, mint az 5,56x45mm? Biztos, hogy ezek fényében a SAW-ot nem kellene némi kritikával illetni?

