-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#50635
A KGV-osztállyal kapcsolatban egyetértek a Kurfürsttel, nem mondanám jó hajó-osztálynak.
Nem feltétlenül kellett a legjobbnak lennie. Volt nekik új csatahajójuk. Amíg a németek azonos idő alatt négy csatahajót tudtak átadni (2-2 Bismarck és Scharnhorst osztály), az angolok ugye ötöt (hatot, ha a Vanguardod is ide vesszük, nyolcat, ha a Nelson-osztályt is). Mindezt úgy, hogy eleve az angoloknak volt több hadihajójuk.
Gondolom ebben is addig ügyeskedtek amíg csak összehozták hogy az amerikai a legjobb. Van más páncéltípusra is, de azt nem néztem meg alaposan.
Nekem rémlik valami, hogy a Navweapons is az "Okun maffia" része, de mások szerint nem. Mindenestre ha összeesküvés-elméletet akarunk gyártani, akkor ez megmagyárázná a dolgot. ;)
Az egyik fórumon olvastam olyat, hogy a mai ipar nem lenne képes legyártani a csatahajók ágyúit és páncélzatait, mert már nincs meg a technológia. Tehát nem tudnának reprodukálni 100%-osan egy 2. vh-s csatahajót.
Ez így nem igaz. Ma már valóban nincsenek olyan méretű fémöntőművek, gőzkalapácsok és hengerlőgépek, amelyek képesek lennének leggyártani olyan méretű fémlemezeket, hajógerinceket, ágyúcsöveket olyan módszerrel, mint amik azokhoz a hadihajóknál még kellettek. Egyszerűen azért, mert nincs rájuk igény. Ettől még ha valaki ilyesmit szeretne, megvalósítható, hiszen sokkal, de sokkal nagyobb hajókat építenek, csak más gyártási eljárásokkal, más, jobb technológiákkal.
Úgy tudom a csatahajók ágyúinál volt egy külső és egy belső rész (betét?). A külső több darabból állt, de a belső az nem?
Akkoriban a hegesztés még nem járt olyan színvonalon, hogy azzal gyártsák őket (ill. ugyebár a XIX. században még nem is létezett a technológia). A csöveket a csatahajók klasszikus idejében (XIX. század vége, XX. század eleje) több rétegű cső megoldásával hozták létre általában. Ez mindig legalább két csőből állt, a belső (általában huzagolt) cső az un. béléscső.
A cső rétegelése lehetett olyan megoldású, hogy a béléscsőre burokcsövet húznak, és azt (ill. egyes esetekben, ahol a béléscső hosszabb, mint a burokcső, ott a béléscső nem burkolt részére) erősítő gyűrűk kerültek fel (tehát a gyűrűkkel együtt három rétegről beszélünk). Ennek lényege, hogy a roppant szoros illesztéssel történik, így a lövéskor fellépő feszültség eloszlik közöttük, így nagyobb nyomást képes elviselni egy ilyen cső, mintha egy tömör csőből készítették volna.
Másik gyártási eljárás volt, hogy a béléscsőre ráhúztak egy felmelegített burokcsövet, amely a lehűlés után ráfeszült a béléscsőre.
A több rétegű cső másik előnye, hogy nem kellett egyetlen darabból előállítani a csövet, béléscsövet. A finom illesztések miatt a béléscső és a burokcső is állhatott több darabból, csak persze a darabok illesztései megfelelően kellett ellhelyezni (aféle átlapolást kell elképzelni).
A gyártási eljárásnál a huzagolást általában a részdaraboknál végezték el (elég macerás lett volna egy 20m-es ágyúcsövet egyben esztergálni :)).
Itt a gyártási anyagoknál a keménység és a rugalmasság egyaránt fontos. A csövet úgy kell méretezni, hogy a feszültségcsúcs ne legyen nagyobb a cső anyagának rugalmassági határánál. A rugalmassági határ azt jelenti, hogy az ez alatti terhelések esetén az anyag visszatér eredeti állapotába, felveszi eredeti méretét. Az e feletti terhelésnél maradandó alakváltozás következik be.
Egyébként voltak az I.Vh idején is monoblokk (egy tömör csőből kialakított) ágyúcsövek, sőt, azt hiszem tán ekkoriban már alkalmazták a Frettálást, ami azt jelenti, hogy csövet legyártják (monoblokk esetén egy darabból ugye), majd a cső belsejében hatalmas nyomást hoznak létre, amitől a cső belseje maradandó alakváltozást szenved. A külső rész, amely rugalmas alakváltozáson ment csak át, vissza akar térni eredeti helyzetébe, és ettől a cső belső részében húzófeszülség jön létre. A végeredmény olyasmi, mintha egy bélés és egy burokcső lenne, csak éppen egyetlen munkadarabból (ami miatt ugye olcsóbb a gyártása). A módszer hátránya volt viszont, hogy az így gyártott csövek élettartama kevesebb lövés volt általában. Azt mondjuk nem tudom, hogy a nagy kaliberű hajóágyúknál alkalmazták-e a Fretállást, de érdekességként megemlítettem.
A gyártástechnológiához tartozik, hogy huzagolást lehet melegkovácsolásra is létrehozni, amikor a felforrósított félkész csövet egy "tüskére" (negatív forma) húzzák, majd és tüskén lévő hornyok hozzák létre a cső huzagolását és ekkor kapja meg a végleges űrméretét is. Ennek az eljárásnak az előnye az egyszerűbb gyártás megint - viszont ismét nem tudom, hogy csak a szárazföldi tűzérség kisebb ágyúinál, vagy a nagyobb (hajó)ágyúknál is alkalmazták-e ezt az eljárást.
Az, hogy pontosan milyen acélból készülnek ezek az ágyúcsövek szerintem hétpecsétes titok manapság, de nyilván erősen ötvözött nikkelacélokról (?) lehet szó.