
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
BEARCAT #50624 Oroszország a jövőben lehetővé teszi külföldiek számára, hogy szolgáljanak a hadseregében. A jelentkezőknek tudniuk kell oroszul, büntetlen előéletűnek kell lenni a fizikai alkalmasságon túl. Az így szerződtetett személy öt éves szerződés aláírás után vonulhat be. Jelenleg mintegy 400 főnyi a külföldek száma az orosz hadseregben. Legtöbbjük a néhai Szovjetunió tagköztársaságából származik, mellettük még pár Németországból és Izraelből érkezettet találni. A fegyveres erők létszámát még mindig a sorozott állomány teszi ki Oroszországban. A sorkatonai szolgálat idejét már lecsökkentették egy évre, azonban a sorozásra behívottak egyre nagyobb száma nem alkalmas a katonai szolgálatra.
A dél-koreai kormány 1,2 milliárd amerikai dolláros plusz költségvetési keretet hozott létre az elkövetkező évre. Ebből a pénzből 100 darab K-9 önjárótarackot és további nyolc-kilenc 88 millió dolláros F-15K harci repülőgép beszerzését hajthatja végre a Védelmi Minisztérium. A kormány azonban hozzátette, van lehetőség a nemzeti védelmi költségvetés összegét még ennél is magasabbra emelni, ha Észak-Korea tovább folytatja a déli területek támadását.
A Dél-Afrikai Légierő 41,28 millió eurót szán a szolgálatban álló Denel M1 Oryx közepes szállító helikopterek élettartamának meghosszabbítására. Az Onyx megszületését az ENSZ embargót kijátszva Portugáliából és Romániából becsempészett alkatrészek tették lehetővé. Így jött létre egy tulajdonképpeni hibrid a Aerospatiale, később Eurocopter, AS330 Puma és az AS332 Super Puma később a Cougar helikopterek összetevőiből. Az Oryx törzse hosszabb, mint a Pumáé, de rövidebb, mint a Super Pumáé. Hajtóműve, erőátviteli rendszere és a faroktartó a Super Pumán alkalmazott. Ebből a turmixból egy olyan helikopter jött létre melynek nagyobb hasznos terhelhetősége van, mint egy Pumának és a teljesítmény-tömeg aránya magasabb a Super Puma / Cougar gépeknek. Ennek következtében az Oryx ideális szállító helikopter a meleg hőmérséklet és a nagy tengerszint feletti magasságon, ezek a körülmények sűrűn előfordulnak Dél-Afrikában. A típus fejlesztése 1984 márciusában indult meg és az első felszállására 1987. szeptember 18-án került sor. Az első példány 1989 májusában lett átadva. Az élettartam közepén esedékes nagyjavítási program 2006-ban indult. Az ötvenegy leszállított Denel M1 Oryx közepes szállító helikopterből napjainkra 42 maradt szolgálatban.
Oroszország az eddig 2,2 millió dolláros kölcsönön felül további 4 milliárd dolláros kölcsönt nyújt Venezuela számára. Az összeget természetesen fegyvervásárlás fordítja majd a Közép-Amerikai ország, pusztán önvédelmi célból. A beszerzendő fegyverek típusát és darabszámát még nem döntötték el.