10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #49034
    A francia vasak mennyire vannak kipróbálva? Volt éles bevetésen a flotta? Hordozó, tengó, stb.

    Az első öböl-háborúban az amerikai és angol egységek mellett a franciák voltak a fő ütőerő, nem szerepeltek annyira rosszul. Az első Afganisztáni akciókban is részt vettek. Gondok persze akadnak keményen. A CdG költségkímélésre készült, emiatt aztán utólag kellett áttervezni és átépíteni immár háromszor. A tengóik az 1980-as évekig beltechnikában jók voltak, de áramlástechnikailag szörnyen el voltak maradva, ezen csak az 1980-as évek közepén javítottak (Rubis -> Améthyste osztály, Le Redtambule -> L'Inflexible osztály), de igazából a következő hajóosztályuk lesz e téren modernnek tekinthető (SSN -> Barracuda osztály, SSBN -> még nincs neve). SLBM rakéták terén bő 20 év lemaradásban vannak, de lassan hozzák be a lemaradást.

    Hozzá kell tenni, hogy a franciákra jellemző, hogy igen sokat gyakorlatoznak változatos helyszíneken. Ha rákeresel a Youtube-on a Csádi Mirage videókra, akkor lehet látni miről van szó. A Francia Mirage-2000N ezredük pedig a maga módján egyedülálló jelenleg.

    Összességében elmondható, hogy bár az utóbbi években annyi gyakorlati tapasztalatuk tán nincs mint az USA-nak vagy az Angoloknak, de mögöttük rögtön ők jönnek. Általában az elsők között vannak békefenntartó egységek terén (2006 Libanonban is a francia egységek érkeztek meg elsőnek).