10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #49005
    Az USA bő 40 milliárd dollárt költött az F-22A kifejlesztésére, és ebben nincsenek benne az előzetes fejlesztések a radartechnológiában és a lopakodó kialakítás előzetes tervezésében.

    Ez óvatos becslés szerint is legalább 10x annyi, mint amennyibe a svéd Gripen program került, és ötször annyi, mint a durva túlköltekezésbe csúszott Eurofighter kifejlesztése került.

    Ez irgalmatlan pénzösszeg, márpedig nem sok ország engedheti meg magának azt, hogy egy vadászgép kifejlesztésére ennyit költsön. Japán pedig iszonyatosan eladósodott ország (valami 200%-os kintlevőség rémlik, tehát az éves költségvetést két évvel előre kvázi elköltötték), csak azért nem omlik össze a költségvetésük, mert a belső piac képes felszívni a Japán államkövetényeket. Ehhez képest a katonai kiadásaik elég decensek (igaz a GDP arányában 2% alatt vannak). Most adnak át egy új 5000 tonnás rombolót, de az is darabonként ~920 millió US$. Szóval költekeznek így is, de egy drága fejlesztési program még nekik is csak hosszú idő lefolyása alatt lehetséges anyagilag.

    Megjegyzés: Japán ugye eredetileg abban reménykedett, hogy megkapja az F-22A licencgyártás jogát. Ez olcsóbb és jobb megoldás lett volna, csak az amerikaiak beintettek...