-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#48541
JSz téma: A JSz-7-es minden szempontból rendkívüli volt, hiszen az volt a célja, hogy a Maus-hoz hasonló szörnyekkel küzdjön meg, fele akkora tömeggel. A cél eléréséhez a szovjetek egy 130mm-es tengerészeti ágyúból indultak ki (az ágyú kódja S-70 volt), amely hatékonyabb visszrúgás-csillapítókat kapott, a torony páncélzata erősen döntött, és 350mm vastag volt a frontoldalon. Az első tesztek viszont megmutatták, hogy az új löveg töltése még két töltő-kezelővel is problémás, így félautomata töltőberendezést kapott (a lövedéket, majd utána a hajtótöltetett egy hidraulikus kar nyomta a töltényűrbe egymás után, a két töltőkezelő dolga csak az volt, hogy a vezetősínra rakja azokat (tehát 1. töltőkezelő rárakja a töltősínre a lövedéket, és működésbe hozza a töltőkart, amely a töltényűrbe nyomja a lövedéket, a kar visszahúzódik, ekkor a 2. töltőkezelő a töltősínre helyezi a hajtótöltetett, a kar ezt is a töltényűrbe nyomja, majd a csőfart lezárja a rendszer, és tüzelésre kész). Ez a megoldás a csatahajókon már az I. Vh előtti időkben is alkalmazva volt, de harckocsikban új dolognak számított. A tűzgyorsaság 6-8 lövés volt elméletileg. Az 1050 lóerős diesel-motor szintén tengerészeti gyökerekkel bírt, de külön kellett sebváltót tervezni hozzá, amely viszont nem váltotta be tökéletesen a hozzá fűzött reményeket, igaz, hozzá kell tenni, hogy a munka leállításakor (1949) még csak a proto-példányokon dolgoztak, tehát "normális" volt egy eféle gyerekbetegség. A harckocsi másik jellemzője az volt, hogy a 800 liternyi üzemanyag nagy részét a páncéltesten kívül helyezték el, mivel azon belül nem volt elég hely (8 üzemanyagtank, ebből 6 a testen kívül).
A JSz-7-es a JSz-10 programmal versenget, de utóbbi még viszonylag kezelhető tömegű (52 tonnás) nehézharckocsi volt, ez volt a fő indok, hogy a mellett döntöttek. 1953-ban, Sztálin halála után átkeresztelték T-10-re, és 1967-ig a frontvonalban állomásozott, mint "áttörő harckocsi", és folyamatosan fejlesztették (éjjellátó, NBC védelem, APDS lövedék, stb.), a T-64 váltotta le, de rendszerben volt az 1990-es évek elejéig, amikor a nagy orosz seregleépítéseknél az első között vonták ki.
A nehéz harckocsi Szovjetunió béli hattyúdala két dologra vezethető vissza, az egyik az, hogy a T-62 / T-64 sokkal előremutatóbbnak tűnt (közepes harckocsi testében egy hasonló űrméretű löveg, vagyis azonos tűzerő), és a fő ellenfél, a nagy, 100 tonna feletti nehézharckocsi sose épült meg. A másik pedig az, hogy a páncéltörő rakéták elindultak hódító útjukra, és egyre nőtt azok tábora, akik szerint a jövő harckocsiján nem lesz szükség ágyúkra - pct. rakétákkal lesznek majd felfegyverezve. Erre egyébként a szovjetek több programmal is készültek, ám mégsem került sorozatgyártásba egyik sem, a lövegcsőből indítható pct. rakéták megjelenésével is csak fél szívű megoldást nyújtottak.
Az orosz szakértők utólag azért istenítik a JSz-7-est (és szerintem ennek köszönhető a WoT béli mánia is), mert az 1970-es években kifejlesztett nyugati harckocsik (M1 Abrams, Leopard 2, Challenger) mind-mind hasonló tömegadatokkal (68 tonn) és befoglaló méretekkel, illetve hasonló űrméretű löveggel bírtak (ráadásul L/76-os csőhosszával túl is szárnyalja a jelenleg jellemző L/44 és L/55-ös 120mm-es nyugati lövegeket) mint a JSz-7. Ebből azt vonják le, hogy a JSz-7-es messze megelőzte a korát, és csak a vak szovjet tábornoki kar nem ismerte ezt fel. Ezzel csak az a baj szerintem, hogy a JSz-7-esnek még más időszakban kellett volna helyt állnia, és így nem igazán lehet összevetni a mai harckocsikkal (akkoriban például ugye a levállóköppenyes lövedékek még éppen csak elindultak hódító útjukra, és a nyíllövedékek még csak a tervezőasztalon léteztek).