10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • qtab986
    #47643
    Zavarba jöttem, mert AR15 terén már benéztem a reteszelőszemölcsök számát.

    A cucc lényege ugyanis az, hogy a zárakasztóval megfogja a zárat, kioldja a régi tárat, berak egy friss, teli tárat, oldja a zárakasztót (ezzel tölt egyben), és lőhet tovább.

    Ez úgy hangzott, mintha úgy működne, a lövész akasztja meg a zárat a kezével használva a zárakasztót.

    Azért mert az AR-15/M16 illetve tárja sem rendelkezik zárakasztóval.

    Ez a második idézett mondat is valahogy furcsán hangzik már azért is, mert zárakasztója csak a fegyvernek lehet, a tárnak nem. Olyan lehet, hogy a tár adogatólemezét – amit a tárajak felé tol a tárrugó – használják arra, hogy megakassza a zárt, ha elfogyott a lőszer a tárból.* Az AR15 és változatai nem így működnek.

    Soha se volt a kezemben, de úgy tudom az AR15 és különféle változatai rendelkeznek zárakasztóval. Az üres tár adogatólemeze egy kétkarú emelőt nyom meg. Ez akasztja meg a zárt előresiklás közben. Az, hogy a zárakasztóra utólag felszerelhető kis kiegészítő, amit angolul „extended bolt catch” néven neveznek képes a kézzel hátrahúzott majd elengedett zárt megakasztani – lövés közben ezt szerintem senki se fogja megcsinálni – az egy mellékes tulajdonság.

    Az extended bolt catch haszna a következő, nem kell a bal kézzel egy mozdulatot megcsinálni, megteszi ezt a jobb kéz mutatóujja. Részletezve a cselekvéseket jobb kezes lövő esetén:
    Addig lő, amíg kifogy a tár. Bal kéz elengedi az előagyat, közben jobb kéz mutatóujja a tárkioldót megnyomja. A tár kiesik és a bal kéz már kezdi betenni a telitárat. Tárt betolja, és itt kétfelé válik a mozdulatsor.

    a. Hagyományos AR15-nél bal tenyérrel ráüt a fegyver alsó tokjának bal oldalán lévő zárakasztóra, ami erre engedi a zár előrefutását, a lőszer betöltését és reteszelést. A bal kéz elindul megfogni az előagyat.


    b. A bal kéz nem üt rá a zárakasztóra, a tár betolása után már indul is megfogni az előagyat. A jobb kéz mutatóujja nyomja meg a zárakasztót az extended bolt catch segítségével, ami az elsütőbillentyű és a tárkioldó között van.

    A lövészet folytatódhat.

    Tehát a bal kéz nagy mozdulata és a jobb mutatóujj kis mozdulata között van a különbség, ami idő. Az idő meg a versenyen pontot jelent, harcban meg esetleg élet és halál között dönt. Lehet úgy is betolni a tárat bal kézzel, hogy a bal hüvelykujj nyomja meg a zárakasztót, de ahhoz úgy is kell a tárat megfogni, ami tárzsebből elővéve nem fog menni.

    A SIG550-ről nem sok videót találni. Annyit értettem meg róla a wiki-ből a zárakasztóra nézve, ez is csak jobb kezesnek jó és fel kell emelni.

    *Ez szándékos és a tervező alkotja meg így a fegyvert, tehát ilyen nem véletlenül történik.


    BTW, a lövészet .44 Magnum és .454 Casull lőszerekkel nyilván teljesen más egy hagyományos revolverrel és a Mateba-val. A Mateba csöve mélyebben van (csak tippelem), kisebb az erőkar amitől csökken a felfelé csavaró nyomaték. Valamint a hátrasiklás időben elosztja az erőhatást. Persze ez nem is iskolai fizika, hanem "zsigeri", mindenki kisakkozza séróból, csak megjegyeztem. Nem tudom, mennyire jött be a .454 Casull használóinak a Mateba. Egyáltalán gyártják még a Matebát?