Informatika és tudomány

10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!

[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #30591
    Ha a kérdés arra vonatkozik, hogy volt-e az 1950-es években robotrepülőgépe az USAF-nak vagy az US NAVY-nek, akkor a válasz igen.

    Az USAF esetében a "legsikeresebb" az SM-62 SNARK volt, ez egy szárazföldről indított interkontinentális (~9200km hatótávolságú) robotrepülőgép volt, inerciális (és csillagkép-követő) navigációval, amely 27 tonnás induló tömeggel rendelkezett (ebből 5 tonna a gyorsító rakéta volt), egy darab 4 megatonnás robbanófeje volt, amelyet finoman szólva nagy szórással voltak képesek a cél közelébe jutattni (ami annyit tesz, hogy a tesztek alatt a cél cirka 33km-es körzetébe voltak képesek betalálni). A SNARK robotrepülőgépek 1959-ben álltak szolgálatba, az interkontinentális ballisztikus rakéták megjelenésével idejétmúlt eszközökké váltak, így alig két év múlva ki is vonták őket.


    SM-62A SNARK


    A másik jellegzetes 50-es évekbeli USAF robotrepülőgép a B-61 (majd QB-61, majd TM-61) Matador, ez egy kisebb, 5-5,5 tonnás robotrepülőgép volt, egyetlen 50kT-ás robbanófejjel, 1953-ban állt rendszerbe. Ez a változat effektíven csak 200-400km-es hatótávolsággal volt bevethető, mivel gyakorlatilag rádió távirányítással működött, a repülése folyamán radarral követték. A fejlettebb "C" változata már földi bázisú mikrohullámú állomások koordinátái alapján jutott el a célpont közelébe, hatótávolsága ezáltal 1000km-re nőtt.


    TM-61C Matador


    Az első repülőgépre telepített, valóban működő amerikai robotrepülőgép a GAM-77(később AGM-28) Hound Dog volt. Ez egy 4.5 tonnás gép volt, inerciális navigációs rendszerrel, nagy magasságban Mach 2.1-es végsebességgel, és 1100km-es hatótávolsággal, és egy 1.1 megatonnás robbanófeje volt. Egy B-52-es bombázó két darabot vihetett magával, egyet-egyet a szárnyai alatt. 1959 végétől 1976-ig volt rendszerben, idővel több fejlesztésen is átesett, például rádió-magasságmérőt kapott az alacsony repülési profilokhoz, illetve radar-besugárzás érzékelővel látták el, amely például egy ellenséges radarkomplexumra vezethette rá a "kutyust".


    Egy B-52F két Hound Dog-al a szárnyai alatt


    Az US NAVY-nek is megvolt a saját programja, ezek közül az első valóban életre kelt program az SSM-N-8/RGM-6 Regulus I. és az SSM-N-9/RGM-15 Regulus II. volt. Mindkettő ugyanazokon az alapokon építkezett, alapvetően hajókról vagy a felszínre felmerült tengeralattjárókról indítható robotrepülőgépek voltak. Az 1954-ben rendszerbe állt Regulus I. tömege 4670kg volt (plusz 790kg-am a gyorsító rakéta), hatótávolsága mintegy 925km, a sebessége hangsebesség alatti (de a magasból 1.1 Mach-al csapott a célra), a harci feje pedig egy 40kT-ás (később opcionálisan 2MT-s) robbbanófej. Az irányítását rádió-távirányítással oldották meg, hogy kiküszöböljék a látótávolságból és rálátásból való problémákat, kisebb hajókat és tengeralattjárókat is elláttak irányító rendszerrel, ezek pedig zónákra osztva fel a repülési útvonalatt vezették végig a robotrepülőgépet. A Regulus II. egy csaknem kétszer nagyobb méretű változatnak készült, Mach 2-es végsebeséggel, a rádió távirányítás helyett inerciális önirányítással. Rendszeresítve mégse lett, mert a Polaris tengeralattjárókról indítható ballisztikus rakéták minden téren felülmúlták.


    Az USS Growler tengeralattjáró egy Regulus I. indításához készülődve. A tengeralattjáró hatalmas orrésze volt a két Regulus I.-es hangárja.