-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#3045
S-3A/B "Viking"
1964-ben az amerikai haditengerészet bejelentette igényét egy új, repülőgéphordozóról bevethető tengeralatjáró-elhárító (angol rövidítéssel ASW) repülőgépre, amelynek a már kissé koros Grumman S-2 "Tracer"-t kellene váltania. Az új gépnek kétszer akkora hatótávolságának kellett lennie, kétszer magasabban kellett repülni és kétszer akkora sebességel, mint az S-2-nek. 1969-ben a tender győztesének a Lockheed S-3 repülőgépét hírdették meg, az első prototipus YS-3A 1972 Január 21.-én végezte el a szűzfelszállását, és még ez évben megkezdték a sorozatgyártását, amelyek 1974-ben lépett szolgálatba, 187db átadása után a sorozatgyártás 1978-ban fejezték be.
A "Viking" egy teljesen fémépítésű, vállszárnyas gép, hagyományos elrendezésű farokrésszel. A két General Electric TF-34-GE-400B kétáramú gázturbinás hajtómű a félszárnyak alatti pillonokon lett elhelyezve, tőlük kifelé található egy-egy rögzítőpillon, amelyre a fegyverzetet illetve pótüzemanyagtartályt lehet függeszteni. A szárny ettől a pillontól kifelé eső része hidraulikusan felhajtható a hordozón történő tárolás megkönnyítésére, továbbá a függőleges vezésík ballra teljesen lehajtható, a magasságot csökkentendő. Az üzemanyag a szárny belső részén, a két szárny között, a törzs felső részén, illetve a gép gerincének két oldalán, a tartályok teljes befogadóképessége 7,192 liter, amihez még 2x 1,136 literes póttartály jöhetett, amiket a szárny alatti pillonokon vihet magával a gép. A gép tetején, a középvonalban egy visszahúzható légi utántöltő csonk található, amivel szükség esetén a gép üzemanyagot vehet fel. A gép közepén volt található a bombakamra, amelyben a tengeralatjárók elleni harchoz való fegyverzetett magával vitte.
Egy S-3B "becsomagolva", a szárnyai és a függőleges vezérsíkja behajtva.
A gép négyfőnyi személyzettel rendelkezett, a pilóta illetve a másodpilóta/"COTAC" (Co-Tactical Coordinator), mögöttük pedig a "TACCO" (Tactical Coordinator - kb. Taktikai Főtiszt) és a "SENSO" (Sensor Operator), aki a tengeralatjárók észleléséhez szükséges berendezéseket kezelte. Mindnégyen katapultülésben ültek.
Az S-3B "SENSO" tisztjének munkaállása
Az S-3B gép "TACCO" tisztjének munkaállása
A gép a tengeralatjárók érzékeléséhez az AN/APS-116 fedélzeti radart, illetve szonárbójákat használt, amelyek ledobva aktív szonárjukkal (hanglokátor) érzékelték a közelben lévő tengeralatjárókat, az adatokat pedig rádióhullám segítségével a SENSO képernyőjére továbbították. Az S-3A 60db szonárbóját vitt magával. A tengeralatjárók felderítésének/leküzdésének menete rendszerint egy vizuális felderítés (pl. egy tengeralatjáró periszkópját meglátta valaki, és azt jelentette az S-3A-nak) utáni hajsza volt, a gép szonárbójákat dobott le, és a SENSO a hanglokátor adatai alapján igyekezett meghatározni a tengeralatjáró helyzetét (és ha elég adat állt a rendelkezésre, akkor következtethetett annak tipusára), és az eredményt közölte a mellette ülő TACCO-val, aki a helyzetett elemezve taktikai tanácsokkal látta el a pilótát, hogy merre repüljön (illetve merre folytassák a keresést), illetve szükség esetén milyen fegyvert és hogyan alkalmazzon.
A tengeralatjárók leküzdésére a géptörzsben lévő bombakamrában 4db Mk46/Mk50 torpedót, vagy 2db B57 nukleáris mélységi bombát, vagy 4db Mk82 227kg-os légibombát vihetett magával. A szárnyak alatt további 6db Mk82 légibombát vagy irányítattlan rakétaindító konténereket hordozhatott, de legtöbb esetben inkább pótüzemanyagtartályal repültek.
A gép másodlagos feladata volt továbbá az aknatelepítés - ehez két darab Mk52/Mk55/Mk56 aknát vihetett magával a szárny alatti pillonokon.
1980-ban a haditengerészet igényt tartott az S-3A gépek modernizálására, illetve feladatkörének kibővítésére, elsősorban a vízfelszini célok leküzdésére való képességre. A program első átalakított S-3B gépe 1984-ben szált fel, és 1986-ban megrendelték az első 24 gép átalakítás, és 1994-re az összes szolgálatban álló gépet S-3B-re alakították át.
Egy S-3B gép bal oldali pillonján egy légi utántöltéshez való konténerrel.
A gép hasának hátsó felén láthatóak a szonárbóják tárolórekeszeinek nyílásai.
Az S-3B egy új AN/APS-137(V)1 tipusú "inverz szintetikus aperturájú" radart kapott, új szonrbójákat és akusztikus kielemző rendszert, GPS helyzetmeghatározót valamint a "Joint Tactical Information Distribution System"-et (egyesített taktikai információmegosztó rendszer), amelyel a begyűjtött adatokat továbbítani tudta a hadihajóknak, illetve az azok által küldött adatokat fogadni volt képes. A fegyverzetébe pedig beintegrálták az AGM-84 Harpoon hajó elleni rakétát illetve az Mk60 torpedót, ezeket a szárny alatti tartókon volt képes magával vinni, és egy tartóra egy Harpoon vagy Mk60 kerülhetett.
A légi utántöltés a 90-es években egyre problémásabb lett a haditengerészet számára, mivel az KA-6D/A-6E gépek kivonásával az addigi fő utántöltő géptől váltak meg. A megoldás az S-3B-k feladatkörének bővítése lett: utántöltő konténerekkel ők vették át a KA-6D gépek helyét.
1999-ben úgy döntöttek, hogy az S-3B gépek ASW képességeit teljesen leépítik, mivel e feladatkörben már amúgy sem voltak túl hasznosak és immár az igény sem volt rá olyan nagy (hidegháború vége), viszont új feladatukra mindennél jobban szűkség volt, ezért kiszerelték a tengeralatjárók elleni felszerelést, és megszüntették a "SENSO" munkaállását a gépeken.
Az S-3B ettől függetlenül azonban "a haditengerészet svájci bicskája" lett, feladatai közé tartozik a légi utántöltés mellett a felszini hadihajók elleni hadviselés, a légi felderítés, az ellensége rádióelektronikai tevékenységének figyelése, sőt, a harci gépek taktikai irányítása is. Elektronikai és kommunikációs berendezéseik az 1990-es évek végén, a '00-as évek elején komoly fejlesztésen mentek át, és többek között integrálták az AGM-65F (infravörös irányítású) Maverick rakétákat is a fegyverzetükbe.
Egy átalakított S-3B "Viking" gép AGM-65F "Maverick" rakétát indít
Változatai:
S-3A: Első sorozatváltozat AN/APS-116 radarral.
S-3B: Az 1980-as években átalakított S-3A gép, amely új radart ("AN/APS-137(V)1") és új fedélzeti rendszereket kapott, valamint képessé tették felszini hajók elleni harcra.
ES-3A: 1988-tól 1991-ig 9db S-3A gépet átépítettek kifejezetten az ellenséges rádióelektronikai tevékenységének figyelésére, a gép bombakamrájába és farokrészébe szerelték az ehez szükséges berendezéseket. A gép nem rendelkezik fegyverzettel.
US-3A: Az 1980-as években 6db S-3A-ast teherszállító géppé átalakítottak át, amely a C-2A "Greyhound"-hoz hasonlóan az anyahajók és a szárazföld között szállítanak embereket és csomagokat.
Adatai
Szárnyfesztáv: 20.93 m
Felhajtott szárnyak esetén: 8.99 m
Hossza: 16.26 m
Magassága: 6.93 m
Lehajtott függőleges vezérsíkkal: 4.65 m
Üres tömege: 12,088 kg
Maximális felszállótömege: 23,831 kg
Maximális leszállótömege: 16,676 kg
Maximális repülési sebessége 6,100 m magasságban: 834 km/h
Szolgálati csúcsmagassága: 12,200 m
Hatótávolsága maximális hasznos terheléssel: 3,706 km
