
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
Cat #29268 Eddig három Magyarországba került az iraki háború
Bush elnök egykori főközgazdásza 500 milliárd dollárra teszi az iraki háború eddig költségét.
A nagyberuházásokat mindenütt a világon alulbecslik azok, akik el akarják indítani ezeket. Ha az iraki háborút ilyennek tekintjük, azaz nem a 4000 fős amerikai veszteséget és a ki tudja hány arab áldozatot nézzük, hanem csak a dolog gazdasági oldalát, akkor – ahogy Lawrence Lindsey, Bush elnök korábbi vezető közgazdásza mondja – a rá fordított összeg megtérülése csak attól függ, hogy az USA megnyeri vagy elveszti a háborút. A szakembert 2002-ben kirúgták az elnök stábjából mert 100-200 milliárd dollárra tette a kaland költségét, miközben az akkori hivatalos becslések jóval elmaradtak ettől.
A Fortune-ban megjelent összegzésében a következőképpen emlékszik a számokra. Sok becslés forgott az invázió megindítása előtt kormányzati körökben. Kuvait felszabadítása 1991-ben az USA nemzeti összterméke (GDP) 1 százalékának megfelelő összegbe, mai árakon 80 milliárd dollárba került. Logikusnak tűnt, hogy mivel Irak nagyobb, drágább lesz a hadjárat. A vietnami háború nyolc éve alatt évente a GDP 1,5-2 százalékát vitte el, összesen 600 milliárd dollárt, ám ennek csúcsán több mint félmillió amerikai katona harcolt az ázsiai országban.
2002-ben úgy gondolták Irakban ennek maximum egyharmadával kell számolni, ezért az éves költséget a GDP 0,5-0,7 százalékára tették. A Bush-adminisztráció 50 milliárdos kiadási becslést adott a kongresszusnak és a demokrata párti képviselők is csak 30-60 milliárddal számoltak. Egy nagyképű megjegyzés szerint ennyit egy díszszemlére is elkölt a Pentagon. Szemben velük Lindsey ennek minimum a duplájával számolt, s mivel akkor úgy vélte, hogy két és fél évig tarthat majd a háború, ezért adta becslése felső határának a 200 milliárdos összeget.
Lindsey most úgy látja: egy dologban tévedett nagyot, a háború időtartamának megítélésében. Mivel az invázió 2003 tavaszi kezdete immáron közeledik az 5 évfordulójához, a költségek 500 milliárd dollár körül járhatnak. Ez a magyar GDP-nek jóval több mint háromszorosa.