10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • dara
    #28902
    Egy hidrogénatom se nem pozitív, se nem negatív. Ahogy egyetlen atomnak sincs töltése, kifelé semlegesek. Törlésre úgy tehet szert, hogy a külső elektronhéját feltölti nyolc elektronra, vagy az ott levő elektronokat leadja, hogy az így maradó külső héjon nyolc elektron legyen. Azaz a külső elektronhéjat lezárja. Ekkor viszont már nem atomról beszélünk, hanem ionról. A vízmolekulában kovalens kötéssel kapcsolódnak az alkotó részecskék, tehát nem ionok alkotják.

    A desztillált vízben a vízmolekulák ionizálódása oxonium és hidroxilionokra folyamatos és egyensúlyban van, azért a kémhatása semleges. De csak a desztillált vízre igaz ez (az ioncseréltre már csak részben). Amit a természetben fellelsz vizet, az soha sem vegytiszta (azaz desztillált), hanem sókkal, savakkal, lúgokkal szennyezett. Ettől lesz a víznek kémhatása, a szennyezőktől függően lúgos vagy savas (és így kerülnek bele szabad töltéshordozók is, a desztilláltvíz ugyanis szigetelő anyag, nem vezetőképes).

    Ha már a cikk említi a kalciumot: erről nem árt tudni, hogy a magnézium mellett a legfőbb vízkőképző anyag. Szóval ha nálatok kemény a víz (és mint a reklámokból tudjuk Mo területének jelentős részén az), akkor szinte ugyan ott vagy, mint ezzel a cuccal. A külőnbség a magnézium és kalcium kötésében van, a vízkövet a nevezett fémek hidrogén-karbonátjai okozzák, ezek válnak ki sóként (ami maga a vízkő).

    Azt sem árt tudni, hogy az emésztés alapvetően a kaja kisavazása, a gyomorban pl sósav alapú vegyület bontja a táplálékot. Ha beviszed az űberlúgos cuccot, akkor azzal rendesen megboríthatod az emésztésed. De legalább nem lesz reumád, így könnyebben kelsz fel a budiról fosás után...