10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • Cat #26804
    Külön hadsereg őrzi Szaúd-Arábia olaját

    Szaúd-Arábia 35 ezer fős hadsereget hoz létre olajlétesítményeinek terrorista akciók elleni védelmére - írta a Financial Times. A lap értesülései szerint az első 5000 fős kontingens kiképzése már meg is kezdődött az amerikai Lockheed Martin hadiipari cégnél, amely egy amerikai kormányintézménytől kapott erre megbízást. A vállalat tagadja, hogy bármit is tudna az ügyről.

    Az arab ország, amely a világ legnagyobb kőolajexportőre és a világ bizonyított olajtartalékának 25 százalékával rendelkezik, négy-öt milliárd dollárt költ a véderő felállítására, amihez két-három évre lesz szükség. Terroristák már több támadást intéztek olajlétesítményei ellen, de egyet sem sikerült kikapcsolniuk a termelésből, csak a kitermeléssel foglalkozó személyzet lakóhelyei elleni akciók követeltek áldozatokat.

    A több mint 80 olaj- és gázmezőt és a mintegy 17 ezer kilométernyi csőhálózatot jelenleg az Aramco, az állami olajtársaság ötezer biztonsági őre vigyázza, eddig hatékonyan, de a szaúdiak semmit sem akarnak a véletlenre bízni. A 35 ezres "ipari őrsereg" még a védendő célpontok nagy számához mérten is jelentős, ha figyelembe vesszük, hogy az ország szárazföldi hadseregének létszáma 75 ezer fő.