-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
![[NST]Cifu](https://media.sg.hu/forum/avatars/10356591011409433815.png "[NST]Cifu")
#2384
Akkor egy kis Rambo-kapcsolat: AK-74 család
Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov őrmester egy komoly sérülés utáni lábadozásakor kezdett bele komolyabban a kézi fegyvertervezésbe, és harmadik próbálkozását, egy 7,62x39mm M43-as lőszert tüzelő gépkarabély tervét el is fogadták a Vörös Hadsereg szakszolgálatánál. 1947-ben kezdték gyártani, AK-47 néven [teljes típusnevén: Avtomat Kalanyikova obrazca 1947 goda], számtalan alváltozata létezik, kezdve a behajtható válltámaszú AKSZ-47, a tömeggyártásra megfelelőbb, lemezből sajtolt tokkal gyártott AKM-47 és ennek deszant változata az AKMS. Maga a fegyver nagyon sikeres lett, viszonylag könnyű [az AKM-47 töltve 3,1Kg], mégis masszív, és legendásan megbízható: hetekig lehet a földbe temetve, onnan előszedve elég kicsit letisztogatni, hogy a zár és az elsütőszerkezet tiszta legyen és máris harcra kész. Egyaránt jól szolgált elit egységek és kiképzetlen gerillák kezében, ráadásul hátrarúgása sem nagy - még az alacsony kelet-ázsiai katonák is könnyen kezelik. Persze az AK-47 sem tökéletes fegyver, szórása sorozatlövés esetén jelentős, a tűzváltó kart átállítani csak egy hangos kattanás kíséretében lehet, amit még messziről is jól lehet hallani, és a válltámasz szöget zár be a fegyver csövével, emiatt jelentősen felugrik a fegyver csöve lövéskor. A vietnami háború első felében a Vietkong még előnyt élvezett az AK-47 által, mivel az amerikai katonák M14-e sorozatlövésre csaknem alkalmatlan volt, és kevésbé bírta a dzsungelharc körülményeit. Azonban az M16 megjelenése után az előny elveszett, és a szovjet hadvezetés, ha kelletlenül is, de belátta, hogy szükség van egy új , kis űrméretű, de hatásos lőszerre, illetve az azt tüzelő gépkarabélyra. Ezenkívül megkövetelték, hogy az új lőszer egyben egy új golyószóró lőszere is legyen, célballisztikája érje el az AK-47 által tüzelt M43 lőszerét, valamint, hogy az új gépkarabély szórása legyen kisseb, mint az M16-é. A harctéri sebesültek szenvedéseinek csökkentése érdekében a Hágai egyezmény leszögezi, hogy tilos szétváló, szétnyíló vagy robbanógolyókat használni háborúban, ezt ugyan betű szerint minden ország betartja, de az egyezmény szellemét már hosszú ideje megsértik mind a NATO, mind a Szovjet/ex-Szovjet részről. Az új, kis űrméretű lőszerek ugyanis kisseb energiával csapódnak a célba, vagyis kevésbé lennének hatásosak, mint a régi lőszerek, így 7N6 jelű 5,45x39,5 mm-es lőszer különleges kiképzésű lett: a lövedék egy rézzel futatott acél burok volt, melynek az első 3 mm-en része üreges, az ezt követő, szintén 3mm-es rész ólommal van kitöltve, míg fennmaradó mintegy 12 mm-t acél tölti ki. Ennek eredményeképpen a lövedék a stabilitása alsó határán repül a cél felé, és az első szilárdabb tárgyba csapódva bukdácsolni kezd, és így a méretéhez képest rendkívül súlyos sebet képes okozni. Persze az amerikai lőszer is hasonló jellemzőkkel bír: az 5,56x45 mm-es NATO lőszer lövedéke is a stabilitás határán repül a cél felé, és a célba érve szilánkosodásra hajlamos, ami újabb sebcsatornákat jelent. Tehát megvolt a szovjet kis űrméretű lőszer, mely ballisztikai jellemzőiben jobb volt elődjénél, és ráadásul annál komolyabb sebeket volt képes okozni, mostmárcsak a hozzávaló gépkarabélyra volt szükség. A klasszikus orosz fejlesztési séma szerint az új fegyver a már bevált elődjére épült, olyannyira, hogy fő részegységei közül csak azokat cserélték le, amelyeket feltétlenül szükség volt. Külső megjelenésében az AK-74 alig különbözik az AKM-47-től, mindössze a csőszájfék és a műanyag, kevésbé ívelt tár alapján lehet megkülönböztetni a két fegyvert egymástól. A fegyver prototípusa már a 70-es évek legelején kész volt, és minden téren megfelelt az elvárásoknak, de egy "apró" problémára még nem volt megoldás: a kis űrméretű csőbe ha víz került, az nem folyik ki magától, hanem bennmarad (fizika: hajszálcsövek), és lövéskor a cső megrepedhet. Ugyan komoly katonai és pártvezetők is beavatkoztak, de V.I. Karaljov dandártábornok, a kísérleti lőtér vezetője leszögezte, hogy addig nem adja áldását az új fegyverre, amíg a Kalasnyikov-iroda meg nem oldja a problémát. Végülis egy év alatt megtalálták a megoldást, és végül 1975-ben megkezdődhetett a sorozatgyártás.
Egy első szériás AK-74
Az AK-47-hez hasonlóan tűzváltó háromállású: biztosítva, egyeslövés és sorozatlövés. A fegyver egyik érdekes újdonsága a csőszájfék, mely hivatalosan a lövés által kiváltott hátralökést jelentősen csökkenti, de egyúttal jelentősen hangosabb is lett a fegyver tőle. Hamarosan kijött a deszantváltozata is, az AKS-74, amelynél a váltámasz behajthatóra készült.
AKS-74
További fejlesztés volt a főleg harckocsizóknak és különleges deszantalakulatoknak készített AKS-74U, mely mindössze 207 mm-es csővel rendelkezik (AK-74: 415mm) és behajtott válltámasszal mindössze 497 mm hosszú (Ak-74: 937mm) - és a csőszájfék helyett egy tágulási kamrával látták el, így egyfelől a torkolattűz majdnem teljesen eltűnt (nehezebben fedezhető fel a lövész, illetve északa nem vakítja el), másfelől a lövés dörejét valamelyest csökkenti. Direkt különgeles alakulatok számára készítették a PBS-1 jelű hangtompítót, és a BS-1 hangtompítós, 30mm-es páncéltörő gránátvetőt, amely mintegy 100 méteres hatótávolsággal rendelkezett, és a hozzá való VOG-T jelű HEAT gránáttal képes volt akár harckocsik semlegesítésére is, mivel a gránát 125mm-es RHA (ilyen vastag hengerelt szénacélal egyenértékű) páncélzat átütésére.
AKS-74U
Az Afganisztáni harcok tapasztalatai alapján hozták ki az AK-74M-et, mely már műanyag előágyal és tussal rendelkezik, valamint a fegyverre passzív éjjellátó készüléket lehet szerelni. Szintén az Afganisztáni harctéren tűnt fel a BG-15 Mukha jelzésű, cső alá szerelhető, egylövetű 40 mm-es gránátvető, mely egyértelműen az M16/M203 ellenpárja kíván lenni. Érdekességként meg kell jegyezni, hogy a BG-15-höz használt gránátok minimum 10-40 méteres lőtávval rendelkeznek, gyújtójuk csak ekkor élesíti magát, vagyis ha magunk elé lövünk vele, akkor nem halhatunk meg, mint a játékban. A gránátvető három leggyakrabban használt lőszere a becsapódáskor robbanó HE gránát, a "pattanó" HE gránát, mely a földhöz csapódás után 0,5-1,5 méterrel felpattanva robban, és a füstgránát, mely 3 másodperc alatt 25x25x25 méteres teret fed be az infravörös érzékelők által is átláthatatlan füsttel, amely max. 5m/s-os szél mellet is legalább egy percig lefedi a kijelölt területet. 1985-ben ennek továbbfejlesztésekén kezdtek dolgozni, amely a harctéri tapasztalatok alapján megkivánt fejlesztések szerepeltek, mint az egyszerűbb (és megbízhatóbb) szerkezet, és nagyobb hatásosság, ez lett 1989-ben a GP-30 jelű, 40mm-es gránátvető. Ennek minimum hatótávolsága 200 méter, maximális (elméleti) hatótávolsága 400 méter, és töltve plusz másfél kilogrammot nyomott, jellemzően pedig 10 gránátott vitt magával a katona, harctéren elvileg 4-5 célzott lövés tudott leadni belőle. Kétféle gránátot rendszeresítettek hozzá, a VOG-25 repesz-romboló, és VOG-25P felpattanó repesz-romboló gránátott.
AK-74M rászerelt GP-30 gránátvetővel, felette összehasonlításúl az M16/M203
A 90-es évek elejétől a szörnyű narancsosbarna színű tárat és előagyat fekete színűre szinezték, további fejlesztés az célzótávcső-sín alaphelyzetben való felszerelése, és kisebb finomitások a tokon - ez lett az AK-74M. Ugyanakkor egy speciális változatok is, mint az északai hadműveletekhez szánt AK-74N, amelyre egy éjjellátó távcsövet szereltek, illetve ennek rövid változata, az AKS-74UN.
AK-74N az alaptartozék éjjelátó céltávcsővel