
-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!
[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
-
#19012
Nem beszélve arról, hogy mivel indokolná meg az akciót az USA? Ha egyáltalán meg akarja indokolni.
Irak esetén indokolta azzal, hogy Szaddamnak vegyi fegyverei vannak. Nem találtak semmit. Az első idők kínos újságírói kérdései után lecsengett a téma.
Irán esetén viszont a nemzetközi atomenergetikai ügynökség is pattogot amiatt, hogy irán bizony nem működik együtt, és a programjai bizony legalábbis gyanusan katonai jellegűek. Teszem hozzá ugyanaz az ügynökség, akik 2002-ben irak esetében a Bush kormányzattal szembehelyezkedve állították, hogy iraknak nincs élő atomprogramja.
Tudtommal az Irániak nagyon okosan szétszórták a létesítményeiket, hogy ne lehessen azt egy beavatkozással megsemmisíteni.
Az USA-nak van 21 darab B-2A Spirit lopakodó bombázója, több, mint 100 darab B-52H és B-1B nehézbombázója, több, mint 2000 darab vadászbombázója, és akkor még nem szóltunk a manőverező robotrepülőgépekről. Szerinted tényleg szét lehet szórni annyira azokat a létesítményeket, hogy az USA ne tudja egyetlen összetett beavatkozással elpusztítani őket?
Iránnak van komoly fegyverzete jelenleg?
Jelentősnek nevezném, de nem olyan rendkívűl veszélyesnek, ha az ellenfél az egyesült államok hadigépezete. Egy szigorúan hagyományos összfegyvernemi invázió (mint amilyen irak ellen volt 2003-ban) esetén nyilván sokkal nagyobb veszteségeket szenvednének, mint irak ellen szenvedtek, de összességében nem lehet kérdéses, hogy legyőznék az iráni hadsereget.
Olvastam valami komoly tengeralattjáró-elhárításról, amit kimondottan a Perzsa-öbölre "élesítettek".
Irán több dolgott is állított már, ami leginkább veszélyes lehet, az az, hogy lezárja a Perzs-öböl bejáratát aknákkal. Viszont az garantált, hogy ennek a legkisebb jelére is beindulna a perzsa-öbölben állomásozó amerikai haditengerészeti flottacsoport.