10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • steweee
    #18929
    nos, a magyar sorkatonaság helyzetéről indult a téma. ne bújjunk ki mellébeszéléssel.

    visszakérdezek, szerinted az a külföldön tartózkodó, jól képzett, esetleg jól fel is felfegyverzett és jól fizetett katonai réteg egy esetleges háború esetén elegendő létszámban állna a honvédlemi feladatok ellátására?

    a választ tudjuk. tehát a sorkatonaság intézményét kellene vmilyen szinten megoldani hogy kissé vonzóbb és hatékonyabb legyen, hogy adott esetben legalább 100-200 ezer embert lehessen mozgósítani akiknek van egyáltalán némi fogalmuk a fegyveres harcról. sztem úgy működhetne a dolog, hogy ugyan lenne kötelező sorkatonaság, de csak három hónap kötezelően a középiskola befejezése utáni nyáriszünetben, amire természetesen még zsoldot is kapnának a fiatalok, és havi 4-5 nap eltávot egységes időpontban. ezalatt az idő alatt meg lehetne tanítani őket lőni és fegyvertkezelni, tisztítani, illetve a minimális elméleti alapokat a hadseregről és a háborúskodásról.(és a lőgyakorlat nem úgy nézne ki hogy lőszer nincs, de azért 5 db célzott lövéssel küzdjék le a célpontot és közben imitálják a fegyverdörrenést : tüzsmm x5 :))

    aki alkalmasnak bizonyulna és kedvet érez hozzá, meg ott helyben már maradhatna is a szerződéses katonai szolgálatra, ha esetleg vmilyen harceszköz kifejezetten tetszik neki, akkor az ő választása szerint, persze ehhez harceszközök is kellenének

    ami a téma másik oldalát illeti, mondtam , nem fogom itt boncolgatni a témát, nem is idevaló legfeljebb annyi kapcsolódik amennyit leírtam. sajnos tudomásul kell venni, hogy az emberek nagytöbbségének fogalma sincs, bár nem is lehet a dolgok belső, rejtett működéséről. nyilván nem verik nagydobra az ilyesmit az érintett felek, mert számukra kellemetlen lenne. abszolút nem vagyok sem szélsőjobbos, sem demagóg, sem antiszemita vagy ilyesmi. csak szeretem a dolgokat úgy látni, úgy érteni és úgy véleményt alkotni róla ahogyan azok valójában vannak és valójában működnek, és nem egy a média által irányított, vagy tévinformációkból téves következtetéseket levonó személy lenni. persze ezt így leírni nagyon frankó, rögtön megsértődnek majd azok akik szerint másképp működik a világ, hogy én mint okoskodok, sajnos nekem van alkalmam és lehetőségem tudni olyan dolgokat amik a nagynyilvánosság előtt mindig is zárva maradnak. de mivel nem vagyok ismert ember vagy médiamágnás, így nem is veszik komolyan a véleményemet sokan. hát a dolgok így működnek

    ja, bocs a (szófosásért) ismét