10725198101090741028.jpg

-Nem alkalmazunk jelzős szerkezetet. Még arra se, akivel nagyon nem értesz egyet.
-Nem gyűlölködünk!
-HADITECHNIKAI TOPIC, aki nem tudja értelmezni, az megy máshova!


[Légi Harcászati / Légvédelmi FAQ]
  • [NST]Cifu
    #18802
    ettől függetlenül urbanizálódik a világ ezerrel szal a nyíltmező mellett már egyre gyakoribbak a városi harcok, változatlanul az a véleményem hogy rögzíteni a sorozatot hülyeség mert egy képzett lövész (és az amcsik képzettek!) e nélkül is rövid sorozatokkal lő tehát haszna nincs, viszont a teljesen felesleges rögzítés miatt kerülhet olyan helyzetbe ahol már hátránya lesz belőle.

    Attól tartok, nemkicsit alábecsülöd a harctéri stresszt, és pánikot. Egy példa: egy, a 82nd Airborne-nál szolgáló katona írta, hogy irakban konkrétan olyat csinált, hogy rögtön lőtt, mikor meglátott egy tangót (terroristát). A gond csak az volt, hogy a fegyvert "elfelejtette" a célra ráfogni, vagyis az egész tárat kilőtte a saját lába elé. Nem ez volt az első eset, hogy lövedékek fütyültek körülötte, ő mégis elkövetett egy ilyen hibát. És nehogy azt hidd, hogy ez egyedi eset...

    A csak rögzített sorozatú gépkarabély elkészítésekor kismillió elemzést készítettek, újonc és veterán katonák próbálták ki szimulált és valós helyzetben az M16A1E1-et (ez az M16A2 jelzése mielőtt rendszeresítették) és ezután hozták meg a végső döntést. Ettől függetlenül a jelek szerint az iraki tapasztalatok alapján az M4A1 kiváltja legalábbis az első vonalbeli egységeknél az M16-osokat.

    Viszont érdemes belegondolni, hogy mind a németek (G36), mind az oroszok (AN-94) belevették a jelenlegi fegyvereikbe a rögzített sorozatlövés lehetőségét. Lehet azért valamennyicskét ők is értenek ehhez...