Hogyan internetezzünk ott, ahol SEMMI sincs?
  • Taranov
    #543
    Ha ez így áll bizonyos kis szolgáltatóknál, akkor nekem szerencsém van, szintén egy kis szolgáltatónál vagyok (WLA), illetve mikor előfizettem, még kicsi volt, mostmár biztos nőtt.
    Komoly problémák sosem voltak, két fajta leállás volt régebben: naponta többször fél-egy percre vagy mondjuk hetente egyszer egy 15-20 percre. Az utóbbi mostanság is előfordul, de kibírható. A sávszél jobb annál, amit ígértek, és az ügyfélszolgálat is mindig elérhető. A nagy cégek embereivel ellentétben nem seggek.

    Azt gondolom, csak úgy lehet jó internetszolgáltatást indítani, hogy az ember befektet jó sok pénzt az elején, és rögtön egy nagy bérelt vonalat vesz, így lehet, hogy az elején veszteséges, de később sokkal jobban jönnek majd az ügyfelek.