Hogyan internetezzünk ott, ahol SEMMI sincs?
-
#108 No akkor. Imádom az ilyen tervezgetést, én is tervezgetem mindig magamnak a 10 mbites műholdas netemet, de sosem fizetek elő rá, csak jó dolog számolgatni. :)
Tehát:
A sebesség elosztódásától nem kell tartani annyira, mert SOSEM használja 30 ember együtt a netet.
A 30 embert kicsit soknak tartom erre a vonalra, de így oldható meg a költségek fizetése, ezt megértem.
A falu egyik végéből a másikba nem feltétlenül UTP kábelen javasolt elvezetni a netet, mert az nagyon lelassítja, ráadásul 100 méternél messzebbre már nem javasolt a dolog.
MEgoldható wireless router segítségével, azoknak 200 méter minimum a hatótávolságuk, de lehet venni nagyobb hatótávolságút, de az már drágább. Egy router kb. 25 ezer.
A messzi embereknek ez kéne. Ha sokat vesztek, olcsóbb.
Pl. SMC-t tudom ajánlani.
Emellé wireless hálókártya is kell az emberek gépébe.
Ha 1 km-nél messzebbi userek is lennének, akkor oda komolyabb mikrohullámú technológia kell, ami többe kerül, de majd ha ez érdekel, elmagyarázom.
A net azért nem lenne olyan jó, mintha ADSL lenne, mert nem hiszem, hogy adnak 30 külső IP-t és a sebesség nagyon lassú, ha mondjuk 20-an már fentvannak, de megértem, hogy ez van.
Ha volna még kérdésed, tedd fel!