milyen oldalak vannak ezzel kapcsolatban ?
-
blackgamer #68
MÓRICZ ZSIGMOND
Árvácska ...folytatás
Hatodik zsoltár
Az öregember az istállóban lakott, onnan ki se jött, csak ha munkára kellett, de ahogy lehetett, már húzódott vissza. Takács volt, csak tönkrement. Szennyesék a földjét mind el-vették, hogy annak fejében eltartják öregkorára, de még en-ni se adtak neki, ő főzött magának a gané mellett, és mindig csak dolgozott, dolgozott. Zsófika, a cseléd mesélte ezt a kislánynak, s ő is úgy érezte, beszélnie kell, de Zsófi csak hallgatta, s nemigen értette, mit beszél a kislány. Dudáséknál mindenki sovány volt, s Dudásné mindig mezítláb járt. Ab-ban hasonlít a két hely, hogy neki ott se volt szabad beszél-ni, itt se. De Zsaba Mári cipőt viselt, harisnyát, és mindig új tiszta slafrokot vett fel, az ura Szennyes Ferenc sportcipőben járt. Nem spóroltak itt semmin, csak az alkalmazottakon, a süteményt úgy eldugták, hogy még a cseléd sem fért hozzá.
Egyszer látta a nagyságát messziről, de őt nem hívta oda, csak Zsaba Márival beszélgetett, biztos az iránt érdeklődött, hogy mi újság az iskolával. EI is küldte nemsokára az isko-lába. Kosárral kellett mennie, a kosárban túró volt, a karján egy pár nagyon szép jérce. A tanítóné átvette a csirkéket, s megengedte neki, hogy beálljon egy kicsit az iskolába. De a következő szeptemberben is egy kosárral jelent meg . a tanítóéknál, s így ebben az évben sem küldték iskolába.
Zsaba Mári mindig mosott, az üst alatt mindig égett a tűz, és reggeltől estig kiabálta: - Pösze, rakj tűzre - közben min-dig szidta, s ahogy a kazán előtt guggolt, könnyű volt meg-rázni a haját, megpofozni. Ebben az időben kezdte verni, még eddig nem is bántotta, de most, hogy gyereke volt, mér-gesebb lett. Másnap el is szökött Mári anyjához, Zsaba Apolkához, s panaszkodott, hogy veri a lánya. Nagyon meg-sajnálta a gyereket, adott neki enni, de mivel túl sokat evett, már másnap értesítette a lányát, hogy vigye haza. Ahogy ha-zaértek, kihajtotta a disznókat a mezőre, s este, amikor haza-ért, verést kapott a szökésért a kislány.
Egyre hidegebbre fordult az idő, s neki a tehenet minden reggel ott kellett legeltetnie az út mentén, mezítláb, s megfa-gyott a sarka. Egész kicsinységekért leszidta Zsaba Mári, s nagyon csúnyán beszélt, még a férje sem tudta hallgatni. Megsajnálta az öregember, s elvitte a templomba, húsvét volt. Nagyon boldog volt, hogy megláthatja a templomot be-lülről. Csöre látott mindent: Krisztus testét és a sebeit, s ezen nagyon elcsodálkozott, hogy a királyok királya ilyen sebek-kel fekszik, akkor sírni kell, hogy ő semmi seb nélkül is pa-naszkodik. Ahogy hazafelé tartottak, azt mondja a bácsinak:
Kedves bácsika, én is olyan vagyok, mint a Jézus, mert nekem is az Állam ad sebeket a kezeimre és a fenekemre, mer az Állam adott oda Zsabamárinak, hogy verjen." Erre a kis öreg is elsírta a bánatát, hogy ment tönkre, s került Szennyesékhez. S ahogy felújultak az emlékek, úgy csordult ki a könny a szeméből, amikor azt Csöre észrevette, csak odasimult hozzá melegen, és megszorította a kezét, és a fe-jét rátette a karjára, mint egy jó kis gyermek.
Aztán meglátták Zsaba Márit, vígan rakta a lábát, ke-mény, vaskos lábain lötyögve ment, úgy vitte a potroháját. -Micsoda gyalázatosság ez, magának már régen otthon kék lenni. ... A fene egye meg a vén trotliját- kiáltott oda nekik, Szennyes Ferenc csak ballagott némán mögötte. Már messze jártak, ők meg még mindig a kilométerkőnél álltak. - Piszok meg Piszokné - mondta az öreg. Ez az én húgom e nagyon kemény szívű, nem csuda, gazdag, mindene megvan, a gaz-dag ember csak arra gondol, péze meglegyék - folytatta. Az-tán két csendőr járt arra, félrehívta őket az öreg, s mondott nekik valamit, az egyik még cukrot is adott a kislánynak.
Zsaba Mári mint egy fúria várta haza Csörét, s leteremtet-te, hogy mit beszélt a csendőrökkel, de azt mondta, hogy nem ő beszélt velük, hanem a bácsika. Aztán Csörének vi-gyáznia kellett Szennyesné gyerekére, s egy pillanatra el-gondolkodott, s egy légy szállt a baba arcára, Zsaba Mári annyira felgerjedt, hogy az olvasóval fejbe vágta a kislányt, majd a szegedi papucsának a sarkos felével püfölte úgy, hogy beszakította a kislány fejét. Csörének a vér mind beleszáradt a hajába, és Zsaba Mári bezárta a cselédszobába, csak este hívta ki, kezébe nyomott egy bögrét. - Vidd annak a másik dögnek, a barátodnak, nem fog többet a csendőrök-nek panaszkodni, ha ezt megissza. A kislány híven elmond-ta, hogy mit mondott Szennyesné. Azt mondta a bácsika, hogy elébb megcsinálja a dolgát, aztán majd megissza.
Másnap nagymosás volt. Zsaba Mári belemosta a kislány fejét a lúgba. Az meg úgy felmarta, hogy tele lett az egész feje sebbel. Az asszony csak úgy szaggatta kifelé a hajat tö-vestől. Csöre visított, erre úgy szájon törölte Szennyesné, hogy két foga kiesett, s orvoshoz kellett vinni. Az orvosnak azt kellett mondani, hogy a tehén lökte fel. Injekciót adott Csörének, s piros szájöblítőt, amire Zsaba Mári rögtön le is csapott.
A bácsika két-három nap múlva meg is halt. Nem merte megnézni a halottat, de Zsaba Mári ráparancsolt, hogy hoz-za be a bögrét. Az a halott kezében volt, szaladt, hogy elúj-ságolja, mit látott. Az asszony durván visszaküldte a bögré-ért. Az emberek nagyon megbotránkoztak rajta, hogy az is-tállóban adták fel a halotti szentséget, pedig rájuk maradt a takácsház, meg a határban a jó földek. Aztán valamelyik na-pon megjelentek a csendőrök a háznál, azt a hírt hozták, hogy Dudás felakasztotta magát. Zsaba Mári megkérdezte Csörét, hogy mért haragszik rá, s azt felelte, mert beverte az olvasóval a fejét.
Máskor hosszasan kereste a kislányt, aki inkább mene-kült, amikor a nevét hallotta, de nagy sokára kénytelen volt előjönni. Zsaba Mári kivette a hajából a fésűt, s elkezdte fé-sülni a kislány kócos haját, de hiába próbálta a sebre ráfésül-ni, nem sikerült. Közben arról faggatta, hogy miről beszél-gettek az öreggel, de megnyugodott, mert semmi értelmeset nem tudott kinyögni, majd a kedves apjáról mesélt, hogy az hogyan játszott vele, s nem mondhatta el a kedves anyjának. Zsaba Mári undorral hallgatta, szerinte ezért lett öngyilkos. Az atyus temetése után Zsaba Márira nem lehetett ráismer-ni. Egész nyáron olyan különös volt.
Amikor eltelt a nyár, nagyon szeretett volna iskolába menni, de Zsaba Mári rá se hederített. Csak a csendőrökről faggatta. Majd a kislány varas fejét kapargatta, s arra kérte, hogy mondja azt, hogy koszos volt, s attól lett varas, de ő meggyógyította. Megcsókolta, megölelte a gyereket. Két ke-ze közé vette az arcát, nem tudta, hogy mit csináljon a fejé-vel. Aztán otthagyta. A kicsi a bölcsőben sírt, Csöre egy bög-re tejet és kenyeret kapott, s besurrant, hogy megvigasztalja a kicsit, a kenyeret tejbe áztatta, s így csöpögtette a baba szá-jába, mert úgy tudta, hogy a picik szeretik a tejet. Mikor ezt Zsaba Mári meglátta, nekiesett, hogy meg akarja ölni az ő gyerekét, s elkezdte rugdosni, a férje vette ki a kezéből a csecsemőt, mert rohamot kapott az asszony, s belülről rázár-ta az ajtót. Másnap visszaküldte Árvácskát a községre, s egy sonkát is küldött vele. Este már ott volt a kis Árvácska a nagyságánál. A nagysága azt mondta, hogy Verőné éppen kért egy gyereket, ott jó dolga lesz, mert az iskola mellett la-kik, legalább könnyebben tud iskolába járni.
Hetedik zsoltár
A kislány ellenségesen nézett körül, kis szívében úgy érezte, mintha ellene volna minden a világon. Már megint új apához és új anyához viszik, befogják őt is mint a disznót, mikor hizlalni akarják.
”Ide nézz fatér - mondta a gépészné -, hoztam egy kis államit” A fatér egy nagy hasú, kövér, piszkos ember volt. Ott ült a konyhában, és sós kenyeret evett. Mogorván nézett a feleségére, a kislányra alig pillantott, de a felesége rá se fi-gyelt. A családi apa így szokott beszélni a családi anyával, a kislány tudta, hogy ilyenkor neki mi a dolga, hamar odahú-zódott az ajtóhoz, hogy ha kell, meneküljön, vagy ha kell se-gítsen. A nagysága azt mondta a családról, hogy műveltek, de sehol se látta a műveltséget Csöre látta, hogy nem fog is-kolába járni, nem lesz abból semmi. A két ember nem sokat törődött vele, azok egyszerre beszéltek, nem is sokat ügyel-tek egymásra. Aztán az asszony azt mondta, hogy mától fog-va ők a szülei, és fatérnak és mutérnak kell szólítani őket.
Két napig nem parancsoltak semmit, de aztán hétfő reggel kiugrasztották az ágyból, s kizavarták disznót legeltetni. Óri-ási hasa volt a disznónak, biztosan malacok vannak benne. Búcsúzóul még a lelkére kötötték, hogy vigyázzon, nehogy kárt okozzon a disznó. Az asszony adott egy nagy kendőt, mivel fújt a szél, s utána vitte az ennivalót, amit direkt neki készített.
A csomagban kenyér volt és sajt, többet kapott, mint má-sutt szokott. Ahogy alkonyodott, a disznó, mintha valaki sú-gott volna a fülébe, hirtelen megfordult, s elkezdett vágtatni hazafelé. Ahogy beértek a faluba, az utcán éppen kint állt a ház előtt a mutér, meglátta őket, s azt hitte, hogy kergeti, hogy gyorsabban menjen haza a disznó. A konyhában praker-rel jól ellátta a kislány baját. Később megtanulta, hogy kell hazahajtania, csak éppen hadonászni kell előtte és visszatar-tani.
Aztán már csak a vasúton legeltethette. A sínek mellett csakugyan nagyon szép zöld volt a fű. Egy alkalommal, ahogy ott legeltette a fekete disznót, az állat csak felüti vala-mi neszre a fejét, elkezd szaladni a sínek közt a raktárház fe-lé. De a vonat meg éppen fütyült. Csöre megijedt, hogy még rámegy a vonat a disznóra, a vesszőjével utána futott a sínek közt, ütötte, hogy menjen ki onnan. A mozdonyvezető meg-látta, fékezett, aztán valahogy a vonat kilökte őket a sínek közül, félre. Az isten tudja, hogy volt, de a gyerek is, a disz-nó is kiestek balra az állomás felé. Nem történt semmi baj, csak jöttek a csendőrök, fel is írták, az asszonyok kérdezget-ték, hogy nem történt-e nagyobb baj. Aztán a vonat elment, az utasok a csendőrök is. Csöre pedig folytatta a legeltetést. Este pedig hazahajtotta a disznót. Ahogy belépett, rögtön ka-pott egy irtóztató pofont. Utána alaposan elverték, még ku-koricán is kellett térdelnie. A kis Csöre sírt, sírt, mikor elfá-radt, már nem is jajgatott, csak a mutér beszélt szakadatlan, hogy hogy kell a disznóra vigyázni. Pár nap múlva a disznó megfialt. Nem volt amellett senki, se a gépész, se a gépészné. Nem értettek semmit a disznóhoz, csak beszélni, azt nagyon sokat tudtak róla. Három malaca lett. Csöre ma-gában nagyot nevetett, mert ő tudta, hogy kellett annak len-ni tizenegynek is, de biztosan megette a disznó a malacait.
Már december lett, és megérkezett Pestről a Diti, Verőék lánya, tizenkét éves, elég csinos szőke lány, csak nagyon nyurga. Csörének igen rossz lett, mert mindig kínozta. Elér-kezett a Mikulás, egyre több dolga lett a kislánynak. Diti ci-pője tele volt minden finomsággal, amennyi csak belefért. Ráadásul még csúfolta is Csörét: - No mi van a tiedbe? hát téged nem szeret a Mikulás? Fuj disznó, minek is szeretne egy ilyen rothadt államit. Zabigyerek. - Büszkén ment be a szobába, pici száját elbiggyesztette, hogy elfojtsa a sírást.
Híres volt a Pátkay malom, Verőék egy-egy fél zsákkal el-sinkófáltak, Verő bácsinak, a fatérnak senki se tett gyerekko-rába az ujjai hegyére szenet. A kis Csöre nagyon drukkolt, hogy csak rajta ne kapják, mert nemcsak lisztet, hanem amit csak lehetséges volt, azt a malomból loptak el, a szenet is így hozták, amivel fűtöttek. Ő is a szülőkkel azon törte a fejét, hogy mi hiányzik a házból, amit a malom készletéből lehet-ne pótolni. Együttérzett a szülőkkel, szívósan és elszántan ellenségévé lettek a tulajdonosok.
A dédék nagyon öregek voltak, kilencvenévesek, a ma-lomtulajdonosnak az öreg szülei. Ezek őt nagyon szerették, és mindig daloltatták, táncoltatták és cukrot adtak neki érte, meg lekváros kenyeret. A hátulsó szomszédnak volt egy böl-csőbeli kicsije, lány, és beteg volt mindig. A dédék azt mondták, hogy jobb volna, ha meghalna, neki is, meg a szü-leinek is. Mikor Csöre elment tőlük, ment mindjárt megnéz-ni a kis betegest hogy él-e, s híven elmondta, hogy mit mondtak a kis öregek. A kislány pletykált, no lett is belőle haddelhadd, nagyon megijedtek a gépészék, hogy Csöre pletykás, a fatérnak még vértódulása is lett. Mutér a főzőka-nállal úgy megverte a kislány száját, hogy vastagon felhó-lyagosodott, úgy megdagadt, hogy három napig nem tudott vele enni. Csöre visított, aztán megértette, hogy attól félnek, hogy kipletykálja az éjszakai szállításokat. Ezen igen fel volt háborodva magában, mert ő azt már százszor megmondhat-ta volna, de azért nem mondta, mert tudta, hogy nem beszél-nivaló. Csak egyre sírt őszintén, hogy ő micsoda hűséggel ragaszkodik hozzájuk, s azok meg nem is tudják.
Aztán elkövetkezett a disznóölés ideje, Csöre tartotta a tá-lat a disznó vérének, iszonyodott, irtózott is tőle, de ki kel-lett mennie. Alig tudta tartani a tálat, mert nagyon siratta a szegény állatot. Mert ez is egy szegény asszony volt, úgy gondolta a kis Csöre, ennek is gyermekei születtek, s most ezek árvák lesznek. Fakanállal kavarta a vért, majd belet kel-lett tisztítania, a tűzrakás is az ő dolga volt. Lélegezni se volt ideje, egész estig folyton volt neki mit csinálni. Csak a disz-nótor gondolata lelkesítette.
Aztán borért szalajtotta a gépész a kocsmába. Ahogy megy az úton, ott állnak a patika előtt ketten, két idegen. Fi-atal pár volt, fiatal úriember meg fiatal úrinő, nem ismerte őket, hát rájuk se nézett. Odahívták magukhoz, eleinte nem válaszolt, majd mégis odament, s azok kifaggatták, hogy kik a szülei, hol él, s a kislány válaszai annyira megdöbbentet-ték, hogy cukrot és egy ötpengőst adtak neki, s a fiatalember elvette tőle a nagy üveget és maga vitte. A néni szemében oly sok aggodalom és jóság volt, hogy Árvácska elcsodálko-zott. Aztán elbúcsúztak, de a nő még egyszer visszanézett. Csöre bement a kocsmába, bort kért, amikor hazaért, el akar-ták küldeni aludni, de ő nem hagyta magát: - Hát a bort én hoztam, disznótort meg nem ehetek? - azzal a mutér telera-kott hurkával, kolbásszal egy szép porcelántányért, annyit tett bele, hogy Csöre kacagott, mikor meglátta. Nem is lehet annyit megenni. Aztán előadta az ötpengőst, amit kapott, Verőné azt hitte, lopta, és meg akarta verni, de aztán elmond-ta, mi történt, s még a disznótorost sem vette vissza tőle.
Éjjel azt álmodta, hogy megjelent az édesanyja. Nagy, erős, kövér volt, de egészen olyan volt, mint a tegnapi néni, akinek az ura a pénzt adta. Azt mondta, hogy elviszi magával, köte-let vett elő, megkötötte, úgy vitte, erre megijedt, s felriadt. Másnap reggel azt beszélték, hogy leltek egy fiatal párt, ön-gyilkosok lettek a kiserdö sarkánál, egy bokorban. Árvácska elment arra, csak a ruhájukat látta, és megismerte, hogy ezek-kel beszélt az este. Ő csak az édesanyját szerette volna még egyszer látni, az anyja erős volt és nagy, és nem fájt, amikor megkötötte a kezét, de nem tudta, hogy akkor miért riadt fel.
Diti csak azért vitte magával sétálni, hogy az egész falu-nak megmutassa, hogy ő végig az úton cukrot eszik, de nem ad belőle annak, aki a háta megett kullog, és folyton úgy néz fel rá, ahogy a kiskutya néz a gazdájára.
Egyre többet gondolt az édesanyjára, gyakran szólítgatta: - Gyere értem, édes jó anyám - sírt magában, amikor csak el tudott bújni egy-egy sarokba. Máskor meg olyan szavak-kal szidta, ahogy öt szokták. Ő is gyújtott gyertyát halottak napján, csak nem volt sír, ahová tudta volna tenni. De már kedves apám sincsen és Szennyesné sincs, mert egy alka-lommal megjelentek a csendőrök, és Csörét is kifaggatták, hogy halt meg az öreg bácsi, hogy adta neki Zsaba Mária kis csuprot, hogy vigye az atyusnak. Jól értették a csendőrök, és aztán híre jött, hogy kiásták a bácsikát a sírból, s megvizs-gálták, Zsaba Márit felakasztják.
Ekkor jött a karácsony. Diti azt mondta, hogy a kará-csonyfát direkt neki hozza a Jézuska. Árvácska még nem lá-tott karácsonyfát, és nagyon szerette volna látni, Diti azzal dicsekedett, hogy még több ajándékot hoz neki, mint a Mi-kulás, de Árvácskának nem hoz semmit. A piacról a kislány-nak kellett hazacipelnie egy nagy fenyőfát, amit ott vettek pénzért. A fa két napig a kis kamrában volt a pince előtt. És itt volt neki a kis gyertyácskája is eldugva, amit az édesany-jának kell meggyújtania.
Ünnep előtt folyton piacra kellett járni, cipelni, és a ház-nál is az a sok sütés, főzés, mindenféle munka. De nem baj, át volt szellemülve a kislány: ma este jön a Jézuska, és el-hozza az ajándékot. Neki még úgysem hozott senki ajándé-kot, de az édes Jézuska jobb, mint más. Húsvétkor találko-zott vele, akkor fényes palásttal feküdt sebesülten az oltár mellett a fényes úri koporsóban, de karácsonykor kicsi és jó. Bízott benne.
A gépész tízliteres demizsont meg egy másfél literes pa-lackot adott a kezébe, hogy a paraszthoz menjen borért. Na-gyon sötét volt, s messzire kellett mennie, Kecskemét felé. No végre odaért, két nagy kutya ugrott elő a sötétből, na-gyobbak, mint ő, aztán a gazda is előkerült, teletöltötte a de-mizsont meg az üveget, kételkedett abban, hogy az a pöttöm leányzó elbírja, de aztán útnak bocsátotta mégis. Igen ám, de nehéz volt a tizenegy és fél liter borral megsúlyosbított kosár, minden percben le kellett tennie, váltogatta, cserél-gette a kezét. Aztán meglátta a küszködését egy szomszéd gazda, igen megsajnálta a kislányt, s hazáig elcipelte, de mikor a kapuba értek, a bácsi letette a kosarat, s azt mond-ta: „- Meg ne mondd fiacskám, hogy segítettem, mert újra kikapsz ezektől a slógeroktól." Igen csodálkoztak, hogy ilyen hamar megjárta.
Szeretett volna bemenni, s megtudni, hogy volt-e már a Jézuska, de hallgatott. Verőné kizavarta az udvarra, hogy ne lábatlankodjon körülötte. Ki kellett mennie az udvarra, s ácsorgott a sötétben. Nagyon szomorú lett, meg a szél is fújt. Lassan kinyitotta a kis kamra ajtaját, bement a szél elől. Ott megkereste a kis gyertyát, meggyújtotta, és imádkozott az édesanyjához: „ Édesanyám, mondd meg Jézuskának, küldjön nekem valami szép ajándékot, mert nincsen, aki ne-kem adjon, mert én csak egy kis állami vagyok, és nehéz volt a kosár, pedig egy jó ember segített hozni." - mást nem tudott mondani, csak nézte az égő gyertyát. Kívülről kiáltást hallott, őt keresték. Hamar kiment, és a konyhába sietett, de égve hagyta az édesanyja halotti gyertyáját.
Bent azt mondták neki, hogy itt az ideje, hogy megvacso-rázzon, s lefeküdjön. Szegény elkeseredetten szólalt meg: Még énhozzám nem is jött a Jézuska - amikor ezt Diti meg-hallotta, nagyot kacagott, s rögtön eldicsekedett, hogy men-nyi mindent kapott. Akkor valaki kinyitotta az ajtót, s az asz-tal közepén egy csodálatos ezüstfa állt, csupa fehér és csillo-gó tarka szépség. Égtek rajta a villanygyertyák, mert a gé-pész felszerelte villanygyertyákkal, mert nekik ingyen volt. Árvácska elkezdett sírni, s azt mondta: - Még nem láttam -s bement hívás nélkül, sírva állott a fa alatt, csak azt érezte, hogy neki sose lesz ilyenje. Verőné odasietett, s közölte, hogy nem szabad a fenyőfa alatt sírni, s elküldte aludni. De Csöre a sírástól semmit se hallott, akkor a mutér levett egy cukrot a fáról: - No, nesze, neked ezt küldte a Jézuska. - Er-re a kislány szíve megtelt hálával, s nem hallotta, hogy ne-vettek rajta. Egész megkönnyebbült, s már kezdett örülni, hogy hozott neki is valamit a Jézuska. - No most eredj ki az udvarra, járd körül háromszor a kutat, gyere vissza. Akkor teljesedik amit kívánsz. Árvácska azt kívánta, hogy az édes-anyja jöjjön el érte, és vigye el a nagy fényességbe, az égbe. De azért küldték ki, mért már várták a vendégeket, s az asz-talok meg voltak terítve.
Árvácska szót fogadott. Azt hitte, hogy az édesanyja már meg is jelent a nagy fényességben, s a ház ereszét látta, hogy csak úgy lobog és ragyog, mint az igazi karácsonyfa, és szik-rázik is. Nem gondolta, hogy tűz van, de amikor már az egész tető égett, odabent a kislány mondani akarta, hogy na-gyon nagy fényesség volt odakint a házon, de rákiáltottak, hogy ne beszéljen ostobaságokat. Azt hitték, csak a szája jár, mert valamit álmodott a csillagok alatt.
Akkor éjjel megindult a hóesés. A fekete karácsony átvál-tozott szép fehér karácsonnyá. Három nap múlva már mind kialudt a tüzes gerenda, s vastagon lepte a hó a törmeléket. Nyoma sem látszott, hogy itt ház állott, és hogy abban em-berek éltek, s azok az emberek itt elmúltak a hó alatt. Elmúlt a hangjuk és a mozgásuk, elmúlt a rosszaság és elmúlt a ke-gyetlenség. Minden békés lett, átalakult, másfajta valamivé az egész élet. A nyelvekből üszök lett, s a sértegetésekből füst és pára.