milyen oldalak vannak ezzel kapcsolatban ?
-
blackgamer #67
MIKSZÁTH KÁLMÁN
Beszterce ostroma
Főbb szereplők:
Pongrácz István - nedeci vár ura
Donna Estella - cirkuszi trapéztornász
Pamutkay János – ezredes
Holub Mihály - udvari káplán
Pruzsinszky Szaniszló - Pongrácz úr lengyele
Bakra Ferenc - íródeák
Behencry Pál - báró, Pongrácz úr szomszédja
Behencry Károly - a fia, Pongrácz úr udvari orvosa
Trnowszky Péter - méhész
Trnowszky György – orvos
Trnowszky Gáspár - juhokkal gazdálkodott
Trnowszky Apollónia - György leánya
Klivényi József - városi írnok, Apolka gyámja
Tarnóczy Miloszláv - Gáspár fia
Blázy úr - Zsolna polgármestere
Lengeffy - színtársulat igazgatója
Első rész: Estella
A várak lerombolásáról hozott 1715:42 törvénycikkely ér-telmében minden várat le kell romboltatni, de a kastélyok maradhatnak, ennek a kiskapunak köszönhette a nedeci vár a létét, habár egyebekben valódi vár volt bástyákkal, felvo-nóhíddal, toronnyal, tömlöccel, kápolnával, földalatti utak-kal, süllyesztőkkel. Még régi muskétás ágyú is volt hozzá, vagy nyolc darab. Ennek a várnak volt az ura: Pongrácz Ist-ván, aki derék szál ember volt, daliás, feltűnő piros arccal, hetyke bajusszal, nem volt más hibája csak, hogy az egyik lábára sántított egy kicsit. Vitézi roham alkalmával botlott meg a lova egy sáncban, s eltörte a lábát. Az orvos helyre akarta tenni, de mivel ez olyán nagy fájdalommal járt, úgy maradt a lába. Az asszonyok iránt egyébként sem mutatott valami nagy érdeklődést.
A legfőbb szórakozása a hadviselés volt. A nedeci várhoz csinos kis uradalom tartozott, annak földjeit, rétjeit kiadta használatra a parasztoknak hadszolgálatok fejében. Vala-hányszor feltűzték a vár fokára a harci zászlót a Pongrácz-címerrel, s megfújták a kürtöt a vártoronyban, a parasztok-nak a várudvarra kellett gyülekezniük, ahol is egyszerre át-alakultak katonákká. A vár fegyverterme tele volt régi vitézi ruhákkal, páncélokkal, jelmezekkel, a Mátyás korabeli feke-te sereg egyenruhájától kezdve le egészen a vasas németig. Ha a gróf győzött, Te deum-ot tartottak a várkápolnában, azután pedig áldomás következett, ahová elhívta a környék-beli urakat, akik arra hivatkozva, hogy nincs a várnak úrnő-je, nem hozták el a feleségüket.
Gondolt aztán egyet Pongrácz úr, szerzett egy hölgyet, méghozzá megvette kemény hatszáz forintért Estellát a cir-kuszigazgatótól. Igaz, hogy nem ártatlan leányzó volt, de Pongrácz gróf céljainak megfelelt. Ő lett a vár asszonya. Így került nedeci várba. A hadjáratoknál mint amazon lovagolt és verekedett a gróf balján. Étkezéseknél az asztalhoz ülők kezet csókoltak az úrnőnek, először is Pongrácz István, lo-vagi módon térdeplőre hajlítva a jobb lábát, utána Pamutkay János, az ezredes következett (voltaképpeni tiszttartó), majd Holub Mihály hadsegéd (udvari káplán), Pongrácz úr lengyele, Pruzsinszky Szaniszló, s végül az íródeák, Bakra Ferenc, aki a hadjáratok történetét jegyezte le szorgalmasan. Kedvenc szórakozásuk volt még Estella nyaktörő mutatvá-nyait megcsodálnia csontteremben, ahol minden csontból készült.
Estella úgy tett, mintha szerelmes lenne a grófba. Azt gon-dolta magában, hogy - „ez a bolond gróf utoljára is felesé-gül vesz, ha okosan viselem magam." Hogy bolond volt-e, ezt igazán nem volt könnyű eldönteni. Egyszerűen csak nem bírta elviselni a XIX. századot, s ezért inkább visszamene-kült a XVII-be, minden egyébről okosan, rendszeresen be-szélt. Olykor undorodott az emberektől is. Egyébként így élt, mit se törődve a jelennel.
Nem is történt volna ebben nagyobb változás, ha nem olyan bolond szomszédjai vannak, mint Behenczy Pál báró és a fia, Károly. A Behenczyek roppant gazdagok voltak, s mégis egyszer elfogyott a pénzük. Behenczy Pálnak negy-venéves korára nem maradt egyebe, mint Károly nevű ka-masz fia és a Vág melletti ócska kastély,.uradalom nélkül. Az apa Pesten, a fia Bécsben lumpolt. Behenczynének lehe-tett köszönni, hogy gondoskodott a lump férjéről és fiáról, öt-ötezer forintnyi életjáradékot hagyott rájuk, de azzal sem tudtak gazdálkodni, tíz-húsz napig tartott. Ilyenkor mindent eladtak, ami még mozdítható volt. Egy alkalommal Károly a harangot adta el, s ezért annyira megharagudott az apja, hogy elkergette a fiút. Károly egyenesen Nedec várába tar-tott, beállított Pongrácz Istvánhoz, aki felfogadta udvari or-vosnak.
Egy nap ahogy a gróf kertjében sétált, egy gyönyörű ró-zsát látott kinyílva az üvegházban. A kertész ragaszkodott hozzá, hogy annak egy királyné keblén kell elhervadnia, Pamutkay ezredes javaslatára elküldték Motesiczky Erzsé-betnek Bardoncára. A kisasszony elfogadta, de a töviseit visszaküldte egy könyv kíséretében, mely Cervantes: Don Quijote de la Mancha-ja volt. A könyv nagy hatást tett a grófra, egész éjjel olvastatta a diákkal. Reggelre búskomor lett, még ebéd előtt ellovagolt Budetinbe a honvédparancs-nokhoz, hogy lemondja a háborút.
Az ebédnél tósztok hangzottak el, Károly úr a negyedik-ötödik pohár bor után Estella lábait nyomogatta az asztal alatt, Estella egy darabig állta, de aztán felpattant, és meg-rótta Behenczyt. Pamutkay a hasát fogta a nevetéstől, s meg akarta veregetni tréfásan a fiatalember feje búbját, de egy-szerre megfagyott ereiben a vér a csodálkozástól, látva, hogy Behenczy helye üres. Estella nagyot sikított, mert ő vette legelőbb észre, hogy a föld megnyílott, s elnyelte zaj nélkül Behenczyt székestől, szalvétástól. Dermesztő hangu-lat támadt. Pongrácz gróf magyarázatul még hozzátette, hogy így szoktak bánnia Pongráczok azokkal, akik a női szemérem ellen vétenek az asztaluknál. Estella óvatosan faggatni kezdte Pongrácz grófot, hogy Károly úr meddig fog ott maradni, de a gróf válasza még inkább megdöbben-tette az asztaltársaságot: amíg le nem fejezi. Ebéd után azon sopánkodott Estella, ha tudta volna, akkor dehogyis szólt volna. Fekete ruhát öltött, s megpróbált közbenjárni az ud-vari orvos érdekében, de eközben boldogan azt gondolta, hogy szerelmes belé ez a bolond gróf, s itt az ideje, hogy be-törjön szerencséje kapuján. A gróf nyakába vetette magát, de az undorral ellökte.
Estella ekkor döntő lépésre szánta el magát, megkereste Behenczy celláját a föld alatt, ami nem esett nehezére, mert Károly úr iszonyú lármát csinált. A báró megígérte Estellá-nak, hogy bárónévá teszi, csak szabadítsa ki börtönéből. Estella csak nevetett, de végül arra kérte, hogy várjon türe-lemmel. Belovagolt a falu szélére, s ott egy parasztasszony-nyal ruhát cserélt, majd egy zsák krumplit kért, azzal lóra pattant, s visszanyargalt. Kiürítette a zsákot, s a zsákban csempészte ki a várból a bárót, aki nagyon hálás volt.
Az íródeáknak tűnt fel először, hogy Estella már órák óta kilovagolt, s nem tért vissza, időközben észrevették Behen-czy eltűnését is, Pongrácz a kozákjait küldte ki a felkutatá-sukra, de azok dolgavégezetlenül egyenként szivárogtak vis-sza. A gróf úgy gondolta, hogy kettős bűnt követett el a lány: megszöktette a rabot: ez hűtlenség és árulás, valamint ő ma-ga is megszökött, annak ellenére, hogy István gróf tulajdo-nában volt. A diák és Szaniszló egy álló hétig kutatták a szö-kevények nyomát, s azzal a hírrel tértek vissza, hogy Besz-tercebányán vannak. Erre levelet küldött a gróf Beszterbá-nya városi vezetésének:
Óvári és Szentmiklósi gróf Pongrácz István, Nedecvár örökös ura, üdvözletét küldi Besztercebánya magisztrátusá-nak! Báró Behencry Károly nevű ifjú Estella nevű, tulajdo-nunkat képező leányzóval, kit hatszáz forintért vettünk vala a zsolnai komédiásoktól, megszökvén, tartózkodása Beszterce-bányán vagyon, ennek folytán tehát felszólítjuk a nemes vá-rost, hogy a leányzót haladéktalanul letartóztatván, e levelet átadó megbízott híveinknek (...) kezeibe szolgáltassák: (...)
Gr. Pongrácz Istv. Aztán még egy fenyegető passzust is betoldatott: egyéb-ként kő kövön nem marad Besztercén, mivelhogy a földdel tétetik egyenlővé. De sajnosa lány nélkül tértek vissza, s az-zal a válasszal, hogy vigye szegény uruk a fejét valami hi-deg zuhany alá, ahelyett, hogy ilyen leveleket irkál. Több se kellett Pongrácz Istvánnak, kiadta a parancsot: mindenki ké-szüljön, köszörüljék a kardokat, tisztogassák ki a fegyvere-ket, az ágyúkat. Reggelre indulnak Beszterce ellen! Egész éjjel folyt a lázas készülődés, hogy reggel útra kelhessenek. Elöl maga Pongrácz István lépkedett Waterloo nevű fekete angol kancán, Zrínyi-nyakú magyar köntösben, kócsagos kalpaggal, őt követte hadi népe.
Második rész: Kedélyes atyafiak
Élt Zsolna városában egy Trnowszky nevű vaskereskedő, akinek három fia volt: Péter, György és Gáspár. Az apjuk egy napon pályaválasztásra szorította őket, Péter a méhész-kedést és viaszkereskedelmet választotta, György orvos akart lenni, Gáspár pedig birkatenyésztésre adta a fejét, ab-ban látott fantáziát. Az apa mindegyik fiának háromezer fo-rintot hagyott. Az a fia is meggazdagodott, aki mézzel-vi-asszal dolgozott, s az is, amelyik a birkatartást választotta, és Zsolna város leggazdagabb, legtekintélyesebb polgárai lettek, de rettentő gyűlölséggel viseltettek egymás iránt. Pé-ter sohasem házasodott meg, arra hivatkozva, hogy ő nem szamár, hogy amit keservesen szerez, azt egy asszony elher-dálja. Gáspár pedig háromszor is megnősült, abból a meg-fontolásból, hogy az asszony is hozhat valamicskét. A har-madik testvér, aki valóságos szamár volt, orvos lett, de az emberek gyógyítása hálátlan feladat, és nem kifizetődő. Amikor meghalt, hagyott maga után egy tizenegy éves ár-vát, Apollóniát.
Apolka gyönyörű lány volt: nemes, ovális arc, édes, szo-morú kifejezéssel, hosszú pilláktól árnyékolt szemei üde, ned-ves fényben kéklettek: A szegény doktor halála után megin-dult a huzavona a két Trnowszky testvér közt, hogy kinek a gyámságába kerüljön a kislány. A temetésen csúnya vita bon-takozott ki Péter és Gáspár között, a végén odáig fajult, hogy még a polgármestert is megfenyegették. Végül összeült a tör-vényszék, s egyikőjüknek sem ítélték, hanem Klivényi József-nek, az írnoknak, akinek felesége Apolka édesanyjával volt rokonságban. Az írnok abban reménykedett, hogy a két nagy-bácsi egymással vetélkedve fogja megajándékozni minden jó-val unokahúgukat, de ehelyett egyáltalán nem törődtek vele. Nehéz két év következett a kislányra, alig kapott enni, az ösz-szes cselédmunkát vele végeztették.
Egy alkalommal a csizmadia inasa meglátta Trnowszky Pétert, s arra biztatta Apolkát, hogy szaladjon oda hozzá, és csókolja meg a kezét. A kislány szót fogadott, először na-gyon meglepte az öregurat a gyerek, de amikor felismerte, becipelte magával a mézeskalácsoshoz, és vett neki egy nagy halom nyalánkságot. Apolka nagyon boldog volt, haza-vitte, de gyámapja szidva a nagybácsi fukarságát felfalta a mézeskalácsát. Ahogy ez az eset Gáspár fülébe jutott, ő sem volt rest, vitte a kis árvát a cipészhez s szabóhoz meg fehér-nemű árushoz, két boltoslegény cipelte haza a holmit. Péter urat bosszantotta, amit öccséről hallott, sietett túltenni rajta nagyvonalúságban, aranymíveshez vitte a gyereket, minden-féle drága ékszereket vásárolt neki, Klivényi úr nem kis örö-mére. E fordulat némileg javított a kislány sorsán, de legin-kább a gyámapján.
A polgármester látva a nagybácsik nagylelkű gondoskodá-sát, s másrészről hogy az írnok ezt a maga javára. fordítja, kézbe vette újra Apolka sorsát, s rávette a testvéreket, hogy a leánykát vegyék magukhoz, méghozzá egyenlőképpen fel-váltva, mindegyikőjük egy-egy félévig tartsa és nevelje. Bez-zeg lett is ebből ismét világraszóló spektákulum. Péter egy professzort hozatott Turócszentmártonból, egy francia leány játszópajtást Genfből, selyemruhákat, kalapokat, cipőket Besztercebányáról. Olyan pompában nevelte, mint egy her-cegkisasszonyt. A félév elteltével elzárta a csecsebecséket, amiket vásárolt neki, ráadta a Klivényiéktől hozott foltos szoknyácskát és rongyos cipőt és maga kísérte el Gáspár há-záig. Gáspár még nagyobb káprázatba hozta a várost, Bécsből rendelte a gyermek ruhaneműjét, póni-fogatot vett neki, Deb-recenből hozatott nevelőt, aki magyar szellemben nevelte.
A harmadik félévben Péter tovább folytatta a versengést, kerített egy szerecsent, társalkodónőt, divatos ruhákat Pá-rizsból és Turócszentmártonból két nevelőt, aki szláv szelle-met voltak hivatva csepegtetni a kislányba, a magyart meg-utáltatni. Gáspár a következő félévben gyönyörű női fogatot vett. Társalkodónő, nevelőnő, két apró inas nyalka huszárru-hában, mind magyarok voltak Apolka szolgálatára rendelve. Kertjében egy kis palotaszerű villát építtetett neki, szökő-kúttal, körülötte rózsabokrok, pálmák, egzotikus növények. Gáspár Miloszláv nevű fia is otthon vakációzott, őt is szó-rakoztatta a nyüzsgés, mert Apolka kedvéért a környék elő-kelő lányai gyakran gyűltek össze náluk. Mindenki kíván-csian figyelte, hogy meddig tart még ez az értelmetlen lici-tálás.
Gáspár nem küldte el Miloszlávot a pétervári egyetemre, inkább otthon tartotta Zsolnán, hogy ismerkedjen némileg a közügyekkel. Apolka és Miloszláv előbb összebarátkoztak, majd szerelem bontakozott ki közöttük. A kislány nagyon szerette a természetrajzot, a fiú különleges növényeket gyűjtött neki, sőt egy alkalommal egy skarabeust is, amiért cserébe csókot kért. Aztán letelt a félév, amikor Péter embe-rei megérkeztek, hogy elvigyék Apolkát, a kíséret a régi volt, de volt köztük egy angol komornyik nagy pofaszakál-lal és vállig érő hajjal. Gáspár elbúcsúzott a lánytól, de az nem akart elmenni, végül amikor elindult tántorgó léptek-kel, a fiú hívta vissza. Gáspár semmit sem értett, végül Mi-loszláv bevallotta, hogy szeretné feleségül venni a lányt, er-re az apja hatalmas haragra gerjedt, Apolka pedig elmene-kült. Amikor beszállt a póni-fogatba, utánaszaladt a fiú, és egy találkát beszéltek meg.
Apolka hiába kereste Péter nagybácsit, nem találta sehol, csak az angol komornyik nem akart sehogy sem tágítani, s amikor el akarta küldeni, szólalt meg mennydörgő hangon, s egy rántással letépte magáról álhaját, fekete pofaszakállát, Péter bácsi állt ott előtte nem kis rémületére teljes életnagy-ságban, s kiutasította a házából. Szegény kislány kétség-beesetten sírt, nem tehetett egyebet, egy szál kendő nélkül lépett ki az utcára, rohant Gáspár bácsihoz, de ott is durva el-utasításban volt része. Végső kétségbeesésében Klivényiék-hez ment, s elmesélte, hogyan bántak el vele a nagybácsik. És irulva-pirulva azt is bevallotta, hogy Miloszláv az oka. Az írnokék befogadták, sőt a fiúval is találkozott naponta, elválhatatlan jó barátok lettek.
A nyár elején Zsolnára érkezett Lengeffy Elemér kitűnő színtársulata. Klivényiné már hetek óta betegeskedett. Egy délután fütyörészve, vidáman érkezett haza az írnok, s elújsá-golta, hogy színházba viszi Apolkát, de ő nem akart menni, mert a nénikéjét akarta ápolni, de a gyámapa hajthatatlan volt. Elmesélte, hogy összeismerkedett egy finom úriemberrel, aki feltétlenül találkozni akar a lánnyal. Ez az úriember Behencry Pál volt, Apolka félénken húzódott el tőle. Ott volt a színház-ban Miloszláv is, szünetekben odament és szórakoztatta. Az-tán lebomlott a lány haja, s az írnok élvezettel fogta az ujjai közé. Ez nagyon felbőszítette a fiatalembert, felkapott egy po-harat, és Klivényi arcába vágta, az is nekirontott a másiknak. Ezalatt Behencry báró a budetini honvédparancsnoknak akar-ta Apolkát megmutatni. Ekkor a szomszédasszony kétségbe-esve rohant oda hozzájuk, s lélekszakadva hozta Klivényiné halálhírét, így vége szakadt a verekedésnek.
Ahogy Apolka és gyámapja hazafelé tartottak, Klivényi felajánlotta a nevét a lánynak, aki sírva tépte ki karját és me-nekült el a sötét éjszakába. Rebernyik János, Blázy polgár-mester úr hajdúja vidrafogásra indult az éjjel, ő talált rá ájul-tan a Vág partján. Elvitte a városházára, és a polgármester úr szobájában vetett ágyat Apolkának. A polgármester is hallot-ta a mocorgást és kijött, megmozdult a lelkiismerete, különö-sen, amikor a kislány elkezdett hangosan sírni. Blázy uram odaült hozzá, és a lány őszintén elmondott neki mindent, a becsületes öregúr meg volt hatva és fel volt háborodva.
Lement a piacra, egyszer csak óriási csapat gyerek, asz-szony és ember kezd el futni Budetin felől a piacnak, őrült lármával és jajveszékeléssel. „Nyakunkon az ellenség!" -kiabálták. A polgármester bosszúsan legyintett, de ím a föl-. kavart porfelhőből csakugyan kezdett kibontakozni egy ma-gyar ruhás vitéz, ágaskodó paripán.