milyen oldalak vannak ezzel kapcsolatban ?
-
blackgamer #66
MIKSZÁTH KÁLMÁN
Beszterce ostroma ...folytatás
Harmadik rész: A túsz
Pongrácz István gróf érkezett meg serege élén, a látvány lélekemelő volt és zordon. A honvédparancsnok kérdezte meg a gróftól, hogy mi járatban van, az csak röviden annyit felelt: Beszterce ellen megy. A rokon meginvitálta egy kis pihenőre. Parancsot adott, hogy a had egy darabig maradjon veszteg, s mivelhogy békés városba érkeztek, harácsolni, zsákmányolni tilos. Ezzel kezet fogott a jelenlevőkkel egyenként. Kovács várnagy odasomfordált a budetini pa-rancsnokhoz, és arra kérte, hogy valamilyen módon beszél-je le urát a hadjáratról, mert attól tartott, hogy az egész dí-szes kompániát Budára szállítják az őrültekházába.
Ahogy egyre több sör fogyott, oldódott Pongrác gróf kedve, egészen vidáman kezdte elbeszélni Estella szökését a Behen-czy-fiúval. Ilyen vigadozás közben elmúlt a dél, és megéhez-tek az urak és a katonák. Kiadták a parancsot, hogy főzzenek gulyást. Ebben a pompás hangulatban kezdte Blázy is, a pa- . rancsnok is nagy diplomáciával rávenni Pongrácz grófot, hogy mondjon le a jóravaló bányaváros lerombolásáról. Végre is egy olyan fehérszemély, mint Estella, nem érdemes arra, hogy egy várúr felcihelődjék seregével. Nem Estella kell azonban neki, hanem a jogához ragaszkodott ilyen rögeszmésen.
Ezalatt Blázy úr kicsoszogott, és sorra vette a jobb háza-kat, hogy Apolkát ajánlja, s csak estefelé ért vissza dolgavé-gezetlenül a vendéglőbe. Egy helyen sem fogadták be. Ek-kor a parancsnok kihívta Blázyt a mellékszobába. Istvánnak vissza kell fordulnia, de ezt nem teszi, hacsak Beszterce egy hódoló küldöttséget nem meneszt elébe, és nem hoz Estella helyett túsz gyanánt egy másik leányt, hogy az addig nála le-gyen, míg a másikat visszaadják. Azt is kifundálta, hogy Lengeffyék társulatát kellene felkérni Besztercebánya ma-gisztrátusának szerepére, akik kellő díjazás ellenében elvál-lalnák. Öttagú legyen a küldöttség, a hatodik legyen a túsz, Apolka. Blázy nehéz szívvel, de beleegyezett.
A színészek örömmel vállalták a szerepet, Pruzsinszky tárgyalt velük, valaha ő is vándorszínész volt. Aztán elérke-zett a nagy pillanat, a honvédparancsnok ünnepélyes pózba vágta magát. „Biztos forrásból jelenthetem, hogy Beszterce város táviratilag értesülvén haragodról és hadaid közeledé-séről, még azon órában hódoló követséget menesztett elédbe Zsolnára." A küldöttség csupa aggastyánokból állt. Pongrácz gróf lassan, ünnepélyesen bedugta kardját a hüvelyébe, és leszállt a lóról, hogy a hódolati jelvényeket átvegye. Ezután a túszhoz lépett, néhány biztató szót szólt hozzá, hogy ne féljen. Aztán e szavakkal bocsátotta el a küldöttséget: „Vi-gyék a békét és jóakaratomat küldőiknek!" Erre üdvrivalgás tört ki, így indultak vissza. Apolka azon mélázott, hogy mi lesz vele.
Nagy harangzúgás közt vonult be Pongrácz István a nede-ci várba, magával hozván a szép túszt. A gróf a Pongrácz kontesszek szobáit nyittatta ki, virágot vitetett fel. Barokk fénnyel berendezett szűzi szentélyek voltak ezek, hófehér muszlin függönyökkel. István gróf nem győzte figyelmeztet-ni cselédeit: „Lábujjhegyen járjatok, ti marhák!" Apolka jó-ízűen evett, azután kijött a folyosóra, és félénken nézegette a komor falakat. Minden olyan idegen volt. István gróf min-dent megtett, hogy minél otthonosabban érezze magát. Szer-zett nyolc egykorú leánykát játszópajtásoknak. A női szabó is ott serénykedett három legényével. Így előbb-utóbb meg-lett Apolka udvara. István gróf most már igazán csendesen éldegélt, a lányka nevelésével bajlódott. Apolka ezalatt gyönyörű, nyúlánk hajadonná fejlődött. Szépségének híre messze eljutott, túl Trencsén határain. Fi-atal emberek sáskaszámra környékezték a várat, de a gróf féltékenyen őrizte, mint egy nagy gyémántot. Alig lehetett hozzáférni, legfeljebb az ebédnél láthatták egy percre. Senki sem tudta, honnan került a várbaApolka, hol vette Pongráci. Ködbe veszett az igazság fele. Igazi mítosz támadt belőle. Az egyik Ordódy-fiú, huszártiszt, próbálta megkóstoltatni Apolkával a szerelmet. Egy keringő alatt szerelmet vallott neki, és egy óvatlan pillanatban megcsókolta a vállát. A lány István grófhoz rohant panaszkodni. Ekkor visszaküldte a tán-colók közé Apolkát, de este a lány arra riadt fel, hogy Pongráci grófot sebesülten hozták haza a párbajról, melyre életre-halálra állt ki az Ordódy fiúval a prominens csók miatt.
Rögtön orvost hívtak, Apolka ott sürgölődött szeretettel a beteg körül, puha kezét csillapítólag a homlokára tette. Este-felé bekövetkezett~a láz, elvesztette az eszméletét, s három hétig hánykolódott élet-halál közt. Apolka híven, ernyedet-lenül ápolta, virrasztott felette, tűrte a szeszélyeit. Ragaszko-dott ehhez a hóbortos emberhez mint jótevőjéhez. A husza-dik napon aztán elmúlt a láz. Túl volt az életveszélyen. Egy alkalommal felvánszorgott az ágyból, s gyenge, ingadozó léptekkel az ajtóhoz botorkált, kinyitotta nesztelenül, és a másik szobában ott látta térdepelni Apolkát Szűz Mária ké-pe előtt, amint a kezeit összetéve hangosan imádkozik: „...köszönöm neked szívemből, hogy szegény István gróf-nak már visszaadod az egészségét, (...) jó ember, és én úgy szeretem, mintha tulajdon apám volna." Nagyon megható-dott ezen a gróf, s rögtön fiskálisért küldetett. Nagyon rüeg-ijedt Apolka, félt, hogy mást akar tőle. Ezután István gróf megpróbált szivart kunyerálni a lánytól, végigment a gyere-kes könyörgések minden skáláján, de mégse kapott. S ez az eset, hogy egyetlenegyszer nem győzött az akarata, egészen félénkké, szelíddé tette.
Megérkezett a fiskális, Apolka nem kis meglepetésére Trnowszky Miloszlávot látta maga előtt, csupa láng lett az ar-ca. Dr. Tamóczy Emil köz- és váltó-ügyvéd mutatkozott be, s csak most pillantott Apolkára. Ahogy egymásra néztek, rög-tön kiderült, hogy ismerik egymást. Ekkor közölte Pongráci gróf, hogy mi végre is hívatta az ügyvédet. Apolkát adoptál-ni kívánja, s ősi nevét és vagyonát ráruházni. A lány teljesen meglepődött ezen, örömében felpattant székéről, s térdre ve-tette magát a gróf ágyához, úgy csókolta meg a nagy, lelógó kezeit. Ekkor Miloszláv nem kérette magát, megmondta, hogy nemcsak mint ügyvéd jött a várba, hanem mint kérő. Ezen először annyira felháborodott a gróf, hogy torkánál fogva akarta megragadni a fiatalembert, de olyan gyönge volt, hogy visszahanyatlott az ágyába. Bevallották, hogy már régóta szeretik egymást, István gróf gyerekkori szere-lemnek, ostobaságnak, amolyan márciusi hónak tartotta. Miloszláv ragaszkodott a leánykéréshez, a gróf kerek perec visszautasította, s tömlöcbe vettette. Azzal érvelt, hogy Apolka túszként tartózkodik nála. Hiába volt Apolka minden könyörgése, elhurcolták a fiút.
Két másik ügyvédet hozatott Zsolnáról, akik közül az egyik tudott róla, hogy fiatal kollégája már járt a várban, de az nem volt világos, hogy miért nem készült el az adoptálá-si okirat. Ahogy elmenőben voltak a kapu alól, egyszerre va-lami csillámló tárgy pottyant Kurka ügyvéd ölébe. A kis gyűszűbe belegyömöszölve egy keményre összehajtogatott papírdarab került elő, az alábbi szöveggel: „Tarnóczy Miloszláv börtönbe van vetve, itt ül a várban. Jólelkű embe-rek kéretnek a kiszabadítására."
Negyedik rész: Az éj
Villámgyorsan terjedt el a hír Zsolnán, hogy Tarnóczy Emil fogságban van, a legkülönfélébb kombinációk terjed-tek el. Végül egy pesti lap szellőztette meg az ügyet „Egy oligarcha garázdálkodása" cím alatt. Az ellenzék rögtön in-terpellált, a belügyminiszternek választ kellett adnia, vala-hogy sikerült lecsendesíteni az országházat, de rögtön sür-gönyzött a trencséni főispánnak, hogy csináljon azonnal va-lamit az üggyel kapcsolatosan. A főispán levélben szólította fel a grófot, hogy engedje szabadon a fiskálist. Pongrácz gróf egy furcsa hangú választ kanyarított:
„A macska megfogja az egeret ér megeszi, ha akarja, de a lajhár nem fogja meg a macskát, tehát meg sem eszi, ha a -macska nem akarja. Így szól hozzád, Kubicza, a cica. A pró-kátorból nem esztek
IV. Pongrácz István de Óvári et Szent-Miklós "
A főispán megértette, hogy nem maradt más hátra, egy csa-pat pandúrral kell Nedec ellen mennie. A pandúrok követelték a rab kiadatását, a várbeliek nyolc dühös bikát eresztettek a pan-dúrok közé, akik fejvesztve menekültek. István gróf nyomban haditanácsot hívott össze a fogoly ügyében a címer-terembe. Pamutkay azt indítványozta, hogy már úgyis megvan a győze-lem, engedjék szabadon a fiskálist. Erre hatalmas dührohamot kapott a gróf, aztán minden átmenet nélkül zokogásra fakadt.
A káplán úgy tartotta, hogy az elmekór most már napok óta mutatkozik, jelentést kellene tenni a hatóságnál. Pruzsinszky hallani se akart erről, mi lesz velük akkor, ha a grófot bolondok-házába csukják, épp ellenkezőleg, titkolni kell. Ezután gyorsan váltakoztak a kedélyhangulatok. Volt olyan periódus, hogy visz-szatért élénk szelleme, okosan beszélt és sziporkázó ötleteket eregetett A nemes vármegyét vérig felháborította Pongracz gróf viselkedése. Törvényes úton évekig elhúzódhatott volna a fiatal ügyvéd kiszabadítása, így a budetini honvédparancsnokhoz for-dultak, hogy támadja meg a várat, de neki csak egy katonára volt szüksége, hogy furfangos tervét megvalósítsa, méghozzá egy apró termetűre. Volt ugyanis Budetintől Nedecig járható föld-alatti út, amelyet ez a Vakarcs nevezetű legény jól ismert, s így erőszak nélkül sikerült megszöktetni a foglyot.
A várbeliek sehogy sem értették, hogyan tűnt el a rab. A gróf állapota napról napra romlott. Hallucinációi voltak, víziói, éjjel nem aludt, fel-felriadt és segítségért kiáltott, néha nap-pal is lefutott az udvarra, egyszer teljesen ruha nélkül. Egy-re fogyott, már nem volt emberi formája. Szánalmas volt rá-nézni. Csendes, nyugodt napjaiban elmerengett, nézett á semmibe, kártyát kevert. Ha Apolka szólt hozzá, mindig mo-solygott és azt mondta: „Kártyáztam az istennel és nyertem." Délutánonként benézett az istállóba, és a lovát kényeztette kockacukorral, a sörényét simogatta. Imádta a mezei virágo-kat. Apolka tekintetétől mindig megjuhászodott. Egy este azzal futott ki a szobájából, hogy most lopták el a holdat az égről Makovnyik és Komár, s arra kérte őket, hogy inkább az értékesebb napot lopják el neki. Több ily jel mutatta a be-avatottak előtt, hogy a gróf agya még nem mondott fel min-den törvényt. Eközben levél érkezett Blázy uramtól, aki ar-ról értesítette Pongrácz Istvánt, hogy Trnowszky Péter min-den vagyonát Apolkára hagyta, s arra kérte a polgármester, hogy adja ki a lányt. Egyre sürgősebbé kezdett válni a dolog, hiszen kiszivárogtak a vészjósló tünetek a gróf elmeállapo-táról.
Tarnóczy Emil és Blázy úr még Bécsben a királynál is jár-tak, de ez az emberroncs törvényesen még mindig félelme-tes hatalom volt. Végül ismét a találékony budetini parancs-noknak volt mentő ötlete. Kerítsék elő Estellát, és a beszter-cebányai magisztrátus vigye vissza cserébe a túszért. Nem is. volt nehéz kivitelezni, mivel Lengeffy társulatával a környé-ken turnézott, Estellára pedig már igencsak ráunt Behenczy báró. Tarnóczy Emil az öreg Behenczy báróval tárgyalt, aki igen készségesnek mutatkozott az ügyben közvetíteni hat-száz forint kölcsön ellenében. A fia, amikor erről értesült, el-játszotta, hogy mennyire fel van háborodva, hogy pénzért meg akarják venni az ő megunt szeretőjét, s elviharzott, az apja háta mögött megállapodott a fiatal fiskálissal, s felvette a pénzt, a megcsúnyult Estellát pedig átadta, akit nem győz-tek felruházni, hogy méltóképpen nézzen ki.
István gróf éppen kártyázott, amikor a kapuőr felhozta a levelet, elolvasta, sokáig belebámult, aztán a falhoz csapta a kártyákat. „Vesztettem. Fizetek" - mondta, aztán megkeres-te Apolkát, aki éppen játszótársai körében volt. Közölte ve-le, hogy jövő szombaton eljönnek érte és elviszik, s ő oda fogja adni, mert a hadi regula azt kívánja. „Hát készülj! Szedd össze minden holmidat, rakd be az összes Pongrácz-éksz-ereket a ládádba. Minden a tied, kis hadizsákmánykám". A le-ányka szemeiből kicsordultak a könnyek, amikor a gróf oda-lépett hozzá és a mellére vonta. Az nagyon fájt neki, hogy Apolka is menni akart, hiába ígérte meg, hogy gyakran meg-látogatja, ez nem vigasztalta.
Másnap másfél öl széles, másfél öl magas diófakoporsót csináltatott magának. Amikor elkészült, felnyergeltetett, és búcsúlátogatást tett a szomszédoknál. Ez azért volt meglepő, mert már másfél éve ki se mozdult. Szombat hajnalban fel-nyergeltette kedvenc fekete kancáját, s parancsot adott az embereinek, hogy lőjék le. A durranások mindenkit meg-ijesztettek. Aztán előhozatta a koporsót, melynek a felirata a következő volt:
ITT ÜL ÓVÁRI ÉS SZENTMIKLÓSI
GR. PONGRÁCZ ISTVÁN
WATERLOO NEVŰ LOVÁN
BÉKE PORAIRA!
Ezt mindenki a gróf újabb szeszélyének gondolta, senki sem hitte, hogy beteg lenne. Hanem amint aztán látták, hogy elkezd az arca lassan átváltozni ónszínűvé, szederjessé, ak-kor szállta meg őket a rémület, Apolka pedig sírva fakadt.
Pongrácz gróf még látta, hogy megérkezett a három kocsi. Az egyikben Estella ült Lengeffyvel, a másodikban a szená-torok, a harmadikban Blázy és Tarnóczy. Pamutkay jelentet-te, hogy ki kell nekik nyitnia kaput, de Apolka semmit se lá-tott, elteltek a szemei könnyekkel. A lapusnyai banda még rázendített halkan a Rákóczy-nótára. „Lóháton akarok lenni a másvilágon" - mondta a gróf. Pamutkay fölé hajolt, kezét a szívére tette, de az nem dobogott többé. „Az utolsó várúr meghalt!" - mondta ünnepélyesen. A káplán imádkozott az áhítatos csöndben.
Hiába csoszogtak-kopogtak ezalatt kinn az idegenek, sen-ki sem vetett rájuk ügyet, senki sem kiáltott, pedig már igen-csak türelmetlenek voltak. Amikor meglátták a halott Pongrácz Istvánt, elcsöndesedtek. Eltemették a grófot, de nem úgy, ahogy, kívánta, híres fekete kancáján ülve, hanem csak gyalogosan és egyedül, ahogy a többi ősök feküsznek a csöndes varini sírboltban. Azt rebesgették, hogy a gróf mér-get ivott. A „Vágvölgyi Lap" adta hírül Apolka és Emil es-küvőjét, még a menyegzői ruhát is alaposan jellemezték a kíváncsi hölgyolvasók számára.